Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Éljen és virágozzon a nyílt forrású mesterséges intelligencia!

2024. január 16. - ferenck

A Meta és az IBM vezetésével a szoftver-, a hardver-, a nonprofit, a nyilvános és az oktatási szektor többtucat szervezete megalapította az MI Szövetséget (AI Alliance). A nyílt fejlesztéseket támogató eszközök és programok létrehozása a cél.

Az ötvenhét alapító között bejáratott nagyvállalatok (AMD, Intel, Oracle, Sony), startupok (Cerebras, Stability AI), nonprofit vállalkozások (Hugging Face, Linux Foundation), közintézmények (CERN, NASA), ázsiai, európai és észak-amerikai egyetemek találhatók.

nyilt_forras.jpg

A csoport többféle projektet kíván megvalósítani.

Nyílt alapmodellek, főként többnyelvű és multimodális modellek fejlesztésében gondolkoznak. Ingyenes mérce (benchmark), szabvány, biztonsági és biztonságossági eszközökkel segítik mesterségesintelligencia-rendszerek felelős fejlesztését. Maximálisan támogatják a nyílt forrású mesterséges intelligencia számára előnyös hardverfejlesztést. A döntéshozókat továbbképeznék, és nyílt fejlesztések bátorításáért folytatott lobbitevékenységre ösztönöznék őket.

nyilt_forrasu_mi0.jpg

A tagságban sok a nyílt forrású fejlesztéseket priorizáló szervezet (Meta, Stability AI, Linux Foundation). Ugyanakkor népszerű nyílt forrású vagy megengedő nyílt forrású licencek alatt megjelent modellek (GPT Neo, Mistral) fejlesztői nincsenek képviselve, és (aligha véletlenül) az egyes munkáikat nyílt forrású licencekkel forgalmazó nagyágyúk, mint például az Apple vagy a Google sincsenek az alapítók között.

A „nyílt” jelentése vitatott, és a szövetség sem ad egyértelmű definíciót rá. A nagy nyelvmodelleknél (LLM) elég tág a spektrum: zárt (GPT-4, Gemini), félig nyílt (széleskörben használt alkalmazásokhoz speciális licenc kell: Llama 2), nyílt forrású csapatok által megvalósított, a Nyílt Forrású Iniciatíva szabványainak megfelelő projektek, amelyeknek a kódjait bárki használhatja, módosíthatja, terjesztheti: Apache, MIT), a nemcsak begyakoroltatott modellt, de a gyakoroltatáshoz szükséges kulcsokat is tartalmazó csomagok.

Minél nyíltabbak a fejlesztések, az ismeretek annál hamarabb oszthatók meg, annál gyorsabb az innováció. Az MI Szövetség jelentős erőforrást, befolyást tud a nyitottság hívei mögé tenni, potenciális ellensúlyt teremtve a komoly összegekkel finanszírozott, a nyílt forrású fejlesztések által fenyegetett kereskedelmi érdekekkel szemben. Egyes vállalatok az MI-modellekhez való hozzáférést azért korlátozzák, hogy „rosszfiúk” ne férjenek hozzájuk – állítják, miközben ugyanazzal a  lendülettel a nyílt forrású versenynek is véget vetnek. A másik oldal, a nyílt forrás támogatói szerint minél inkább transzparens egy MI-modell, annál kevésbé veszélyes. Ha bárki látja a veszélyt, meg is változtathatja a kódot, hogy csökkentse azt. Zárt modellekkel ez nem lehetséges.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9418287251
süti beállítások módosítása