Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Jönnek a repülő autók Japánban?

2020. augusztus 19. - ferenck

A repülő autók sokáig kizárólag sci-finek tűntek, tudományos-fantasztikus filmekben és irodalomban viszont nagyon népszerű témák. Talán a legismertebb – ikonikus – filmes megjelenítésük a Szárnyas fejvadász cyberpunk Los Angelesének neonfényes légtere. 

Közben egyre többen bizonyítják a kivitelezhetőségüket, izgalmas koncepciók is napvilágra kerülnek, városaink felett repdeső autókat azonban mind a mai napig nem láttunk – a bizakodásra okot adó meglátások ellenére sem.

flyingcars_1.jpg

Pedig nem akármilyen műhelyekben születtek látványos tervek: Airbus, Boeing, Uber, és ők csak a legismertebbek. Kérdés, hogy megvalósíthatósági tanulmányig (feasibility study) eljutott-e egyáltalán valamelyikük.

Most mindenesetre a japán kormány bejelentette, hogy anyagilag is támogatja repülő autók fejlesztését. Ennél azonban többet is tett, konkrét dátumról beszélt – a futurisztikus közlekedési módot már 2023-ban szeretnék kereskedelmi forgalomban látni.

flyingcars0_1.jpg

A vertikális fel- és földre-szállásra (vertical take off and landing, VTOL) képes, a kettő között pedig kisebb távolságokat megtevő, eredetileg földi járművek álma egyre valódibbnak tűnik, és aligha véletlen, hogy a tervekben Japán jár az élen.

Az egyik erre a területre specializálódott startup, a szigetország legújabb repülőautó-vállalkozása, a beszédes nevű SkyDrive nemrég mutatta be SD-XX nevű kétszemélyes elektronikus VTOL (eVTOL) járműjét. Az autóméretű szerkezet elvileg több 10 kilométert képes megtenni, sebessége nagyjából 100 km/h. Az első tesztrepüléseket már idénre, sőt, augusztus végéig tervezik.

„Gondolkozunk, hogy nagyvárosokban, vagy Oszakában, vagy Tokióban légitaxi-szolgáltatást indítunk. Az első repülések tenger felett történnének, mert máskülönben túl kockázatos lenne, ha hirtelen megjelennének sok ember feje felett” – magyarázza a startup vezérigazgatója, a korábbi Toyota-mérnök Tomohiro Fukuzawa.

Eddigi munkájukkal elégedett. Első körben üdülőhelyek, például a Universal japán stúdiói  körül vállalnának odavissza-utakat. Az első modell önvezérlő lesz, viszont nem 100 százalék autonóm, mert például váratlan helyzetekben húsvér pilóta is kell a manőverezéshez.

Céljuk, hogy 2028-ig legalább ezer darabot adjanak el. Fukuzawa elmondása alapján egy SD-XX nem fog többe kerülni, mint egy drága autó.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5416167096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása