Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Cyborg disznók Elon Musk műhelyéből

2020. szeptember 01. - ferenck

Egy péntek esti rendezvényen Elon Musk beszámolt a Space X-nél és Teslánál kevésbé ismert startupja, a titokzatos, de szintén ambiciózus Neuralink újdonságairól. Ez a cége az emberi agy és számítógép közötti közvetlen interfészt fejleszt.

A demó a Link nevű készülékre, az agyba majd sebészi eljárással implantálható eszköz prototípusára, a koponya kis darabkáját helyettesítő pénzérme-méretű, az agyból információkat kiolvasó elektronikus egységre összpontosított, amelyre szintén mentális úton – elménkkel – írhatunk is.

musk_2.jpg

„Olyan, mint egy Fitbit a koponyában, kicsi vezetékekkel. Bennem is lehetne, és senki nem venné észre” – magyarázza Musk, majd sertéseken végzett kísérletet mutatott be. (A Fitbit magunkon viselhető, tevékenységünket monitorozó kütyüket, köztük okosórát is fejleszt.)

Három sertés közül egybe nem tették be a Linket, egybe igen, a harmadikba pedig korábban implantálták, de már eltávolították belőle.

musk0_2.jpg

„Ha úgy döntünk, hogy nem kell, vagy frissített változatot akarunk, el kell távolítani” – folytatta az infokom-guru, majd megmutatta az egyik disznót, egy taposókeréken. Közben látszottak testrészek Link által értelmezett pozíciói is – az agyból sugárzott videoanyag és az állat mozgása nagyjából megegyezett.

Musk meg van győződve, hogy a jövőben nagyon hasznos lehet a készülék. Fájdalommentesen beültethető, komoly agy- és gerincvelő-problémákat orvosolnának vele, de a vakságra, bénulásokra és hallási gondokra is megoldást jelentene.

Startupja robotot is fejleszt. A gép feladata a sebészi munka elvégzése, Linket gyorsan beülteti a felhasználó koponyájába. Ez akár egy óra vagy még kevesebb idő alatt megtörténhet.

„Reggel bemész a kórházba, délután kijössz. Anesztézia nélkül kivitelezhető” – vázolta fel az implantációt.

Eredetileg az orvosi alkalmazásokra összpontosított, de most már úgy látja, hogy Link más területeken, például játékokban is hasznosítható.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7616183022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása