Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Robot viszi a postát Japánban

2020. október 14. - ferenck

A természetesen postai, valamint futár és logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Japán Posta október 7-én mutatott be egy levélhordó robotot.

Manapság ugyan egyre kevesebb hagyományos levelet írunk és kapunk, de azért még így is épp eleget adunk fel ahhoz, hogy a szolgáltatást ne lenne értelme automatizálni. Ráadásul a Covid-19 világában egyre jobban nő az emberek fizikai érintkezésének minimalizálása iránti igény, ezért lehetnek minden korábbinál népszerűbbek például az érintés nélküli fizetési megoldások.

postas.jpg

A ZMP Inc. által fejlesztett, kerekesszék-méretű, DeliRo nevű robot beépített kamerákkal és szenzorokkal működik. Múlt szerdán egy tokiói utcán, a járdán tesztelték, akadályokat, például hirdetőoszlopot került el, és a zebrán, a közlekedési lámpák utasításait betartva, útkereszteződésen is átment.

DeliRo pont egy, szeptember 18-án indult és október végéig tartó tesztsorozaton megy keresztül. Az egyikben egy kórház kisboltjától a helyi postaépületig tartó utat 25 perc alatt abszolválta.

postas0.jpg

A gép óránkénti 6 kilométer sebességgel közlekedik, maximum 30 kiló tömegű küldeményeket szállít. A Japán Posta elmondta, hogy az önvezető szerkezet még ebben az évben munkába állhat.

A teszteredmények alapján az ország kormánya enyhíthet az autonóm szállító robotokra vonatkozó szabályozáson. A mostani törvények értelmében robotok csak emberi segítséggel – ha folyamatosan figyelik őket – közlekedhetnek járdán, közutakon. A tesztekre csak azt követően kerülhetett sor, hogy DeliRo-t járműként regisztrálta a rendőrség.

A robotra nemcsak a pandémia miatt és alatt van szükség, a jövőben is fontos szolgáltatásokat végezhet. A másik ok az elöregedő japán társadalom, az egyre fenyegetőbb munkaerőhiány. A probléma nem újkeletű a szigetországban, évek óta keresik rá a megoldást, és konszenzus van arról, hogy a robotika az egyik opció.

DeliRo kollégáival más országokban is próbálkoznak, az Egyesült Államokban például gyógyszert és zöldség-gyümölcsöt szállítanak házhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7116237036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.