Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Brit színészek az avatárok ellen

2022. június 07. - ferenck

A szintetikus képek, videók és hanganyagok sok izgalmas műalkotáshoz járulnak hozzá. Ugyanakkor félelemmel is töltenek el például színészeket, hogy az avatárok miatt nehezebben találnak munkát, romlanak a munkaerőpiaci esélyeik. A közönség szintén érintett, mert kedvenc színészeiket egyre ritkábban látják, és egyre kevesebb közük van az ő nevükkel is futó darabokhoz.   

Az Egyesült Királyság előadóművészeket tömörítő szakszervezete, az Equity kampányt indított, amellyel a kormányra kívánnak nyomást gyakorolni, hogy tiltsák be a művészek mesterséges intelligenciával, engedélyük nélkül előállított hasonmásainak használatát, A szakszervezet a művészeket segítő tippeket is közzétett.

actor_ai.jpg

A törvényhozókat a vonatkozó szerzői jogi és szabadalmi törvények felülvizsgálatára buzdítják. Céljuk, hogy az előadóművészek rendelkezzenek a számítógép által generált hasonmásaik, avatárjaik feletti jogokkal is, azaz jobban ellenőrizhessék az MI által létrehozott, rájuk nézve gyakran negatív vagy káros hasonmásaikat, például gyűlöletbeszédet mondó deepfake figurákat. A jelenlegi törvények szerint ezek a jogok csak hanganyagokra vonatkoznak.

actor_ai1.jpg

A szakszervezet a 2012-es Pekingi Egyezmény és a 2019-es EU-s szellemi jogi direktíva betartatását is kéri. Az előbbiben a művészek digitális megjelenítéseik és azok terjesztése feletti kontrollját, az utóbbiban a replikákat gyakoroltató vagy inspiráló művészek jogainak védelmét fogalmazták meg.

Az Equity 2021 novembere és idén január között felmérést végzett a tagok között. 430-an válaszoltak a kérdésekre.

actor_ai0.jpg

65 (audioművészeknél 93) százalékuk szerint az MI veszélyt jelent a munkalehetőségek terén. 24 százalékuk dolgozott már szintetikus hangot vagy avatárt alkalmazó projektben. 29 százalékuk vett fel hanganyagot szöveget beszéddé (text-to-speech) átalakító rendszerek számára. 93 százalékuk betiltaná a művész előadását MI-vel újraalkotó, engedély nélküli másolatokat.

A jelenséggel tényleg kellene már kezdeni valamit, ráadásul az alkotóeszközök folyamatos gyarapodásával színészek nélküli darabok is kivitelezhetők, mert nem kell ott lenniük, elég ha csak az avatár jelenik meg. Mindenképpen meg kellene találni a kreatív technológiahasználat és az előadóművészi jogok betartásának az egyensúlyát.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9517849025
süti beállítások módosítása