Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Tempó, a személyi tréner szoftver

2020. március 18. - ferenck

Úgy tűnik, vége a hanyag, nemtörődöm edzéseknek, mert egy mesterséges intelligencia kijavítja a hibáinkat.

Az internetre kapcsolódó fitnesz-kerékpár, a Peloton évekkel ezelőtt robbant be a hétköznapokba, kultikussá vált, és iskolát teremtett, jöttek az online világba lépő bokszzsákok, gyaloglógépek és az edzést segítő egyéb eszközök. Bőséges a paletta.

Mindegyikhez tartozik valamilyen streamelhető, az eszközről nézhető fitneszlecke. Csak éppen egyvalami, valószínűleg a legfontosabb hiányzik eddig belőlük – egyik sem rendelkezik azzal a képességgel, hogy megmondja: úgy végezzük az adott gyakorlatot, ahogy kell, vagy sem.

tempo.jpg

Ennek lehet most vége.

A változást hozó szerkezet neve Tempó, egy 1,80 magas állvány, hatalmas monitorral (42 inches HD érintőképernyő), 1995 dollárért. Mozgáskövetője a Microsoft Azure Kinectje köré épült.

Mélységet érzékelő kamerái infravörös fényt bocsátanak ki, a gép pedig közvetett módon méri a fotonok mozgását a kamerától az emberi testig, és vissza stb. Ezzel a tevékenységgel folyamatosan változó, pontos 3D képet generálnak.

tempo0.jpg

Természetesen (a szekrényméretű Tempó is) kapcsolódik a netre, élőben vagy kívánság szerint (on-demand) streamel fitneszleckéket.

Az Azure Kinect fejlesztői csomag MI szoftvere követi a test mozgását. Tempó fejlesztői nem árulták el, hogy termékük ezt a modellt használja, vagy egy másikat. Az viszont biztos, hogy ideghálók közreműködésével elemzi a mozdulatokat, s mondja el, hogy jók, vagy sem.

Azért képes rá, mert úgy trenírozták változatos gyakorlatokon, hogy tudjon ítélkezni. Ha például a térdünk nincs a megfelelő helyen, azonnal jelzi.

Az élő fitneszedzések előnye, hogy edzőnk jobban látja, milyen formában vagyunk, és szól is, ha nem a kívánt úton járunk.

A jól végzett testedzés hatékony, és ha formában vagyunk, szervezetünk is jobban „megbirkózik” a kihívásokkal.

Ebben (is) segíti az embert az MI.  

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9315510782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.