Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Lepke és gép hibridje egy pici drón

2020. december 18. - ferenck

A drónok egyik nagy előnye, hogy olyan helyekre is eljutnak, ahova az ember nem, például túl veszélyes környezetekbe, mint természeti katasztrófák után rogyadozó épületekbe, vagy fel nem robbant aknákkal teli területekre.

Kutatók régóta próbálnak ezekben a közegekben eligazodó készülékeket fejleszteni. A levegőben kiszimatolják a vegyszereket, katasztrófák túlélőinek térbeli pozícióját lokalizálják, észlelik a gázszivárgást, a robbanóanyagokat stb. Az ezekre a célokra kidolgozott szenzorok döntő többsége azonban nem érzékel elég jól és nem is gyors ahhoz, hogy repülés közben megtalálja és feldolgozza a speciális szagokat.

smellicopter.jpg

A Washington Egyetem kutatói ezért fejlesztették a smell „szag” és a helicopter szavakat összevonó Smellicopter nevű autonóm drónt. A drón cyborgnak is felfogható, élő antennája esti lepkéből, a Manduca sextaból ered, azzal navigál a szagok között. Míg a légben hasít, az akadályokat is észleli, majd elkerüli őket.

A projektet vezető Melanie Anderson szerint az antennával a két világ legjobb tulajdonságait hozzák közös nevezőre: a biológiai organizmusok érzékenységét, szenzitivitását és a gép mozgását vezérlő robotikus platformot.

smellicopter0.jpg

A lepkék a környezetükben lévő vegyi anyagok érzékelésére használják az antennájukat, a navigálásban segíti őket az élelemforráshoz vagy potenciális barátokhoz vezető útón.

Az antennában lévő sejtek felerősítik a vegyi jelzéseket. A lepkék különlegesen jók ebben. Egy szagmolekula sok sejtszintű választ válthat ki, és pont ez a lényeg. A folyamat nagyon hatékony, speciális és gyors.

A kutatók érzéstelenített lepkékből távolítottak el kicsi antennákat, amelyek biológiailag és vegyileg is órákig aktívak maradtak még. Az időtartam növelhető, ha megfelelő helyen, jégszekrényben tároljuk őket.

Egy-egy antenna mindkét végére parányi vezetékeket téve, elektromos áramkörrel kapcsolták őket össze, és mérték az antennákból érkező átlagos jeleket. A jelzéseket ember által készített szenzorral hasonlították össze, majd mindkét érzékelő-típust virágillattal és etanollal, egy alkoholfajtával tesztelték. A „cyborg antenna” gyorsabban reagált, kevesebb időt vesztegetett el.

A kutatók bővítik a drón repertoárját, többféle illatot kell majd felismernie. Az „orrára hagyatkozó” gép a jövőben például gázszivárgások helyszínén keresgélhet robbanóanyagok vagy túlélők után.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr8216345866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása