Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Eleget tesznek a közösségi médiumok a mélyhamisítványok terjedése ellen?

2024. szeptember 20. - ferenck

A generatív mesterséges intelligencia mainstreammé válásával, a közösségimédia-platformokon exponenciálisan nő az MI-vel készített kamutartalom. Használati utasítások párórás tanulmányozása után lényegében bárki csinálhat fake-et.

Egyes országok ugyan igyekeznek törvényekkel szabályozni, de sokat nem tudnak tenni, pláne olyan valóságban, ahol még az egyik amerikai elnökjelölt és az X mindenható ura (Elon Musk) is posztolt mélyhamisítványokat (deepfakes).

melyhamisitvanyok0.jpg

Közösségimédia-vállalatok felelősek a platformjaikon megjelenő tartalmakért, mindegyik próbál is tenni valamit a dezinformáció ellen, de eleget tesznek-e, politikájuk nem sért-e esetleg demokratikus jogokat, a szólásszabadságot?

Az általában hivatkozott példák (Joe Biden robot-telefonhívása New Hampshire-i választóknak, bangladesi ellenzéki nőjelöltek fürdőruhás videói stb.) csak a jéghegy csúcsa – felmérések alapján 2023-ban félmillió mélyhamisított videó cirkulált a közösségi médiában. Idén még rosszabb a helyzet, jövőre az ideinél is lesújtóbb lesz.

A nagy közösségimédia-szolgáltatók mind elmondták, hogy intézkedéseket vezettek be. A Meta (Facebook, Instagram) technológia- és ember-alapú megoldásokat kombinál. Minden feltöltött tartalmat algoritmusok szkennelnek le, és címkézik az MI által generáltakat. Emberek és tényellenőrző szolgáltatók manuálisan vizsgálnak meg és címkéznek tartalmakat. A felhasználóknak jónevű, bejáratott forrásokat ajánlanak.

Az X (a korábbi Twitter) felhasználó által generált megközelítést, „közösségi jegyzeteket” alkalmaz: az előfizetők megjelölhetnek és megjegyzéseket fűzhetnek félrevezetőnek vélt tartalmakhoz. Időnként lépéseket tesznek politikusokat hamis színben feltüntető posztok szerzői ellen. A szabályzatban szerepel, hogy tilos személyeket megzavaró, megtévesztő szintetikus tartalmakat közzétenni.

A Google tulajdonában lévő YouTube eltünteti ezeket az anyagokat, határeseteknél pedig csökkenti a „láthatóságot.” A szabályokat ember-gép „vegyes-csapatok” tartatják be.

A TikTok a Content Credentials technológiával detektálja az Mi generálta anyagokat, az automatikus figyelmeztetést látjuk hírfolyamunkban. Ha magunk töltünk fel ilyet, közölhetjük, hogy nem megtévesztésből, károkozásból tesszük.

Az intézkedések ellenére sem csökken, hanem nő a kamutartalom mennyisége. Önmagukban (plusz a szabályozók törvényei) nem is fogják megoldani a problémát, hiszen mégiscsak az „igazság utáni” (post-truth) világban élünk. A kritikus gondolkodás erősítése pedig bármilyen intézkedésnél eredményesebb lehet. Oktatását, belénk nevelését nem lehet elég korán elkezdeni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr8218489345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.09.20. 15:25:31

Lám, a mai világban az Árkus-féle Parabola tartanom mind mennének a levesbe...
süti beállítások módosítása