Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

A Google új mozgásokra tanította meg robotkutyáját

2020. április 17. - ferenck

A Google kutatói utánzásos tanulással igyekeznek elérni, hogy robotok a mostaninál sokkal ügyesebben mászkáljanak, forogjanak stb.

A Laikogo nevű négylábú szerkezetet egy kutyához kapcsolt változatos érzékelőkkel rögzített mozgásadatokkal, „mozgásrögzített” (motion capture) adatsorral gyakoroltatták. Hagyományosan kódolt robotvezérléssel nehezen vagy egyáltalán nem kivitelezhető, változatos mozgásokra okították.

Első lépésként a valódi kutya mozgásadatai alapján minden egyes mozdulat szimulációját elkészítették: ügetésszerűét, oldalra lépését, 1980-as évekbeli klasszikus táncformuláékét (a futó emberét). Az utolsó kategóriába tartozókat nem húsvér állatról mintázták. A szimulált kutyát manuálisan animálva megtáncoltatták, hogy lássák: a robottal is működik-e ez?

google_robotkutya.jpg

Ezt követően összekapcsolták a szimulált kutya és a robot legfontosabb ízületeit, hajlatait, hogy pontosan ugyanúgy mozogjon, mint az állat, majd megerősítéses tanulással stabilizálták a mozgásokat, megszüntették a súlyeloszlás aránytalanságait.

Befejezésként az utolsó irányítóalgoritmust tesztelték le, és a fizikai robot, igaz, laboratóriumi körülmények között, de egészen jól teljesített. A futó ember utánzása viszont nem sikerült túl jól.

Robotok valóvilágban történő navigációhoz elengedhetetlen komplex és ügyes mozdulatokra történő betanítása régóta a terület egyik legnagyobb kihívásának számít. E tevékenységek utánzásos tanulása viszont lehetővé teszi, hogy a gépek viszonylag könnyen tegyenek szert állatok, sőt, akár a Homo sapiens ügyességére is.

A kutatást vezető Jason Peng elmondta, hogy még több kihívásra kell választ találniuk. Mivel a robot elég nehéz és nehézkes, egyes mozdulatokat, például a nagy ugrásokat és a gyors futást aligha sajátítja el, és állatokkal sem megy mindig simán a mozgásadatok rögzítése. Van, amikor lehetetlen. Ezek mellett nagyon drága, plusz a kutyának, macskának stb. együtt is kell működnie a kutatókkal. Egy kutya általában barátságos, de már egy gepárdról például nem mondható el ugyanez.

A fejlesztők tervezik, hogy élő állatok helyett állatokról készült videókat is használnak, amellyel technológiájuk sokkal hozzáférhetőbb és méretezhetőbb lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr3415599558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása