Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe


Egyre masszívabbak Kína mesterségesintelligencia-befektetései

2022. szeptember 06. - ferenck

2017-ben a kínai vezetés bejelentette, hogy 2030-ra az ország a világ elsőszámú mesterséges intelligencia innovációs központjává kíván válni. Az azóta eltelt időszakban az MI kutatások és fejlesztések felpörögtek, megsokasodtak az ezeken a területeken létrehozott termékek. A legfrissebb MI Index…

Tovább

Kínai rekord a kvantum-számítástudományban

A Kínai Tudomány és Technológia Egyetem és a Jünani Kvantumtechnológiai Intézet kutatói megdöntötték a kvantummemória-összefonódás világcsúcsát: két kvantummemóriát az eddigi legnagyobb távolságon, 12,5 kilométeren kapcsoltak össze. (Ezek a memóriák kvantumállapotban lévő információkat tárolnak.) A…

Tovább

Anyagokat azonosítanak a mesterséges ujjak

Zhou Li, a Pekingi Nanoenergia és Nanorendszerek kutatója munkatársaival különleges ujjakat fejlesztett. Az ujjak szenzorokkal azonosítják, hogy egy tárgy milyen anyagból készült, és azt is felismerik, ha az adott tárgy túl érdes, és közben nem okoz kárt benne. A felület érintése után igen nagy…

Tovább

Igazi önvezető autók Pekingben

Pekinget húszmilliónál többen lakják, közlekedése, mint a Kínai Népköztársaságban szinte minden, viszonylag jól szabályozott. Az önvezető autók nyilván megváltoztatják a rendszert, és ha ezek a járművek megkapják a tényleg szükséges engedélyeket, megsokszorozódnak a piaci lehetőségek. Márpedig ez…

Tovább

Veszélyben az MI-chipek

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma egyre jobban aggódik az integrált áramkörök révén gyakorlatilag az összes digitális eszköz középpontjában álló félvezető chipek nehéz elérhetősége miatt. Szignifikáns mértékben akadozik a fejlett mesterségesintelligencia-rendszereket működtető…

Tovább

Még egy mesterséges intelligencia is lehet depressziós

Egyre több a probléma fecsegő robotjainkkal. Hol kiderül róluk, hogy rasszisták vagy homofóbok, most pedig az, hogy depressziósok. A Kínai Tudományos Akadémia friss preprint tanulámányából megtudjuk, hogy a chatbotok jobban hasonlíthatnak hozzánk, mint gondoljuk. A kutatók szerint több ismert…

Tovább

Óriási lépegetőrobotot épített a kínai hadsereg

Kína azt állítja, hogy létrehozta a világ legnagyobb négylábú bionikus robotját. A gigantikus „mechanikus jak” óránkénti közel tíz kilométeres sebességgel tud menni, miközben százötven kilónál súlyosabb terhet is képes cipelni. A gép célja, hogy nehezen megközelíthető, távoli területeken tartózkodó…

Tovább

Rekorddöntő kvantumszámítógépet épített egy bostoni startup

Az infokommunikációs technológiákat uraló nagyvállalatok között óriási a versengés, hogy melyikük lesz a legeredményesebb a kvantumszámítógép fejlesztésében. Néhány tény a verseny érzékeltetésére: az IBM 127 kvantumbites (qubit) processzort épített ezer qubites kvantumrendszerhez. Kínai kutatók…

Tovább

Kína mesterségesintelligencia-alapú ügyészt fejleszt

Kína az 1990-es évek és az ezredforduló közeljövőben játszódó sci-fijeit, részben a Robotzsarut, részben Steven Spielberg Különvéleményét idéző mesterséges intelligenciát fejleszt. Az MI bűnöket tud azonosítani, és vádat emelhet az elkövetők ellen. A fejlesztést Shanghai Pudong negyedében, az…

Tovább

Mire haragszik meg Kína?

A csendes-óceáni amerikai katonai parancsnokság különleges szoftvert fejlesztett: a program rendeltetése, hogy előrejelezze a kínai kormány reakcióit a régióban történő amerikai tevékenységekre, például katonai kiadásokra, más országok, az Egyesült Államok által támogatott katonai tevékenységére, de…

Tovább
süti beállítások módosítása