Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Hatalmas drónpropellerekkel repül az elektromos autó

2022. november 10. - ferenck

Egyre több a repülőautó-prototípus, viszont az elektromos járműveket gyártó kínai Xpeng – a Tesla egyik riválisa – úgy tűnik, megalkotta a legabszurdabbat, de még a látványnál is abszurdabb, hogy ránézésre, videók alapján a gép működik is.

Egyelőre csak prototípus, X3-nak hívják, és elsőre pont olyan, mint egy normál autó. Egy komoly kivétellel: akkora rotorok vannak rajta, mint a drónokon. Miattuk fest úgy a járgány, mintha meseautó vagy még inkább, óriásméretű játék lenne.

Repülésnél X3 fokozatosan felemelkedik a talajról, majd közel tíz méter magasságban lebeg. Miután stabilizálódott a pozíciója, előre repül, sőt, meg is fordul, majd visszatér az indulási pontra, és sikeresen landol.

flying_car.jpg

Tömege 1936 kiló, és a kilók jelentős részét valószínűleg az elemek alkotják. A szám magáért beszél – egy ilyen súlyú gépet a levegőbe vinni önmagában megsüvegelendő teljesítmény.

Kialakítása értelemszerűen különcködő, és ugyan nem kifejezetten elegáns, repülésre viszont mindenképpen alkalmas, pláne ha minden korrekt a cég demonstrációs anyagában.

Az autó „teste” szokatlanul hosszú, amit nyilvánvalóan a masszív rotorok és a hardver miatt alakítottak így ki. Kicsit olyan, mint egy lebutított, nagyon átformált helikopter.

Mivel a rotorok behúzhatók, az X3 elvileg országúti közlekedésre szintén alkalmas. Ez a tulajdonsága is különlegessé, egyedivé teszi, mert vele ellentétben, a legtöbb repülő autó nem tud utakon közlekedni. Fejlesztőik inkább csak a repüléssel foglalkoznak, a szárazföldet hanyagolják, így maga az „autó” név is eufemizmus, és nem valóság.

Az X3 prototípus viszont hiába látványos, nincs még az 1960-as évek legendás amerikai rajzfilmsorozatában, az űrcsalád Jetsonékról szóló történetekben látható repülő autók szintjén. Az ablakok vagy le vannak takarva, vagy elsötétítettek, így nem is tudjuk, hogy a járműben van-e hely sofőr számára. Belső teréről sincs sok elképzelésünk, például, hogy mennyit foglalhat el belőle a hardver.

Az Xpengnek nem az X3 az egyetlen repülő autója. Októberben, Dubaiban mutatták be a kevésbé hagyományos külsejű X2-t, egy kisebb, inkább repülőre emlékeztető masinát.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr917973300
süti beállítások módosítása