Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe


Agybeültetéssel hozták létre egy stroke-túlélő arcának digitális avatárját

2023. augusztus 29. - ferenck

Ann, egy kanadai matematika tanárnő a 2005-ben bekövetkezett stroke-ja óta súlyosan mozgáskorlátozott, arcizmainak mozgását, az írás képességét csak hosszú évek terápiája után nyerte vissza, de beszélni még mindig nem tudott. Akkor harmincéves volt, most, tizennyolc év után volt képes először –…

Tovább

Az agy-számítógép interfészekkel jöhet el a technológiai szingularitás?

Az internet és az okostelefon után, úgy tűnik, a mesterséges intelligencia is megváltoztatja az életünket. Olyannyira, hogy az MI idővel eljuthat az emberszerű gondolkodásig, eljöhet a technológiai szingularitás, az a jövőpillanat, amikor az – OpenAI által is „promótált” – általános MI (AGI) eléri,…

Tovább

Elon Musk agychipjei nem tesztelhetők embereken

Elon Musk legalább 2019 óta folyamatosan hajtogatja, hogy az agy-számítógép interfészt, azaz agyba ültethető pénzérme-méretű chipet fejlesztő cége, a Neuralink megkezdi embereken a teszteket. A beültetéssel mozgáskorlátozott személyeken segítenének a kommunikáció és a mobilitás…

Tovább

Készen állunk a munkahelyi agyszkennelésre?

Sok főnök szeretné, ha beleláthatna alkalmazottai fejébe. Most viszont úgy tűnik, hogy ez nem sci-fi, hanem tényleg megvalósulhat. Az utóbbi években több vállalat állt elő „elmeolvasó” technológiákkal, amelyekkel az alkalmazók megfigyelhetik a munkaerőt. Egy izraeli cég, az InnerEye az emberi…

Tovább

Elon Musk szerint gáz a Metaverzum, és a Neuralink sokkal jobb lesz

A Tesla és a Space X főnöke, Elon Musk szkeptikus a mostanában már Meta néven (is) ismert Facebook Metaverzum koncepciójával kapcsolatban. Új és unalmas virtuális valóság (Virtual Reality, VR) a kétdimenziós kijelzőkön – nagyjából ennyit gondol róla. Emlékeztet a VR első, 1990-es évekbeli…

Tovább

Szem nélküli látás

A gépi jellegű agyi beültetések egyelőre nem nagyívű transzhumanista célokat, meglévő funkciók feljavítását, például agyi kapacitásaink drasztikus növelését szolgálják, hanem elvesztett funkciók valamilyen szintű pótlását célozzák, leggyakrabban látáskárosultakon igyekeznek segíteni velük. Spanyol…

Tovább

Emberi agyhullámokból olvas ki szavakat és mondatokat a mesterséges idegháló

Balesetek, súlyos betegségek és más tragédiák miatt nagyon sokan elveszítik kommunikációs készségüket. Hosszú évek óta kísérleteznek az ezeket a velünk született adottságokat valamilyen szinten helyreállító technológiákkal. Például természetes nyelvi modellekkel igyekeznek visszaadni a…

Tovább

Megmondja a mesterséges intelligencia, hogy kibe szeretünk bele

Hozzászoktunk, hogy filmektől zenékig, vásárlástól hírekig, online algoritmusok megpróbálják kitalálni a preferenciáinkat. Nemcsak abból indulnak ki, hogy mire kerestünk rá, mit olvastunk, hallgattunk, hanem e tevékenységek más tevékenységeinkhez való kapcsolatát is elemzik. A technológia, az…

Tovább

Mesterséges idegsejtek oldhatják meg az epilepszia rejtélyét

A mostani ideghálók látványos eredményeket érnek el, rengeteg problémát segítenek megoldani. Az elektronikus hardver – amelyen futnak – viszont még mindig túl sok energiát fogyaszt el, és így ezek a mesterséges intelligenciák egyáltalán nem versenghetnek a szenzorikus információkat, vagy a…

Tovább

Videojátékos majom Elon Musk laboratóriumában

Elon Musk agy-számítógép interfészen (Brain-Computer Interface, BCI) dolgozó cége, a Neuralink múlt héten különös videót mutatott be: egy makákó majom az ősrégi videojáték Pongot játszotta. A számítógépet elméjével kontrollálta, irányította. „Gondolati úton, agyába ültetett chip közvetítésével…

Tovább
süti beállítások módosítása