A bionikus szóról sokáig a sci-fik szuperemberei jutottak csak eszünkbe, az utóbbi években azonban kezd lekopni róla a fantasztikum, bár egyelőre még mindig problémás modern és kellően miniatűr csúcsszámítógépek emberi testbe építése.

Egy friss teszt alapján sebészileg újraalkotott izompárok viselőjüknek megadják a bionikus láb mozgásának és térbeli pozíciójának érzetét. A robotikus ízületek az izmokból érkező jelekkel vezérelhetők, így a felhasználó agya teljesen kontroll alatt tartja a művégtagot. Ilyen rendszerrel lábuk térd alatti részét elveszített személyek természetesebben mozoghatnak, jobban navigálnak lépcsőn, lejtőn, akadályok között.

Mérnöki szempontból sokáig korlátozott területnek tartották a biológiát. Ha viszont mérnöki módszerekkel kezelhető rendszer részeként, a gépekkel párhuzamosan fogjuk fel az emberi testet, akkor a kettő interakcióba léphet egymással.

Ebből az alapgondolatból kiindulva, a test (inkább egyes részeinek) gépi integrációra alkalmasabb „újratervezési”, a bionikától megkülönböztetendő anatomikának nevezett hulláma indult el.

Anatómiai megközelítésben a csontokat stabil horgonyokként, az átirányított idegeket a robotvégtagoknak vezérlőjeleket leadó vagy szenzorikus visszacsatolást továbbító szerkezetekként, az izmokat több jelforrást biztosító biológiai erősítőkként kezelik. Ezekkel a technikákkal javul a robotikus testrész és az emberi idegrendszer közötti kapcsolat, kommunikáció.

Az anatomikus eszközök lassan lépnek ki a laboratóriumokból, hosszú ideig tart amíg eljutnak a klinikákig és a kereskedelmi alkalmazásokig. Most viszont úgy tűnik, hogy már közeledünk feléjük.

Egyre több a kísérlet, az ugyan még laboratóriumi, de különösen a láb térd alatti részét és a karokat érintő konkrét teszt, és az eredmények is bizakodásra adnak okot.