Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Virtuális tumorral jobban látható a rák

2019. január 03. - ferenck

Új eszköz, a tumorban lévő sejtek részletes térképe áll orvosok rendelkezésére a rák elleni küzdelemben. A térkép virtuális valóság (VR) szimulációban alaposan felderíthető, elemezhető.

A Rákkutatás UK Cambridge Intézete (CRUK), azaz a fejlesztők szerint kutatók így új és intuitív módon tanulmányozhatnak orvosi adatsorokat, amellyel akár nem várt felfedezésekig is eljuthatnak.

vrtumor.jpg

Az új virtuális laborban részletes szkeneket készítettek mellrák-szövetekről, majd a világ minden részén használható szimulációvá alakították át azokat.

A szimuláció azért egyedi és úttörő, mert minden egyes rákos sejt elemezhetővé válik, amit eddig még sohasem sikerült megvalósítani. Mivel az adatokat mikroszkóplemezek helyett inkább a szimulációban tárolják, orvosok saját mintáik előkészítése nélkül fedezhetik fel, és vizsgálhatják hosszasan azokat.

vrtumor0.jpg

„Új gyógymódok kidolgozásához kritikus tényező, hogy megértsük a rákos sejtek egymás közötti, illetve az egészséges szövetekkel folytatott interakcióit. Az új rendszerrel dinamikusabb a tumor vizsgálata, mint az eddig használt statikus 2D megoldásokkal” – jelentette ki Karen Vousden, a CRUK vezető kutatója.

A működő szimuláció a rákos szövet köbmilliméter-méretű, nagyon részletes szkenjein alapul. Egy-egy mintán a kb. 100 ezer sejt mindegyikének kiemelték a molekuláris és genetikai karakterjegyeit.

Az eredmény: a virtuálisvalóság-térképen jól látható, hogy melyik sejt rákos, melyiknek vannak xy genetikai változatai, és hogy a biopszia idején mennyire volt fejlett a tumor. Ezeket az infókat fáradságos munka volt könnyen fertőződő mintákból kivonatolni.

A virtuális valóság alkalmazásával a rákkutatás felhasználóbarátabb és részletesebb lesz, mint eddig. Tudósok avatárként a szó szoros értelmében merülhetnek bele a munkájukba, könnyebben találhatnak ki új gyógymódokat, ráadásul megnyílnak a kapuk a hangsúlyozottan együttműködés-alapú diagnózisok és beteggyógyítás felé. A világ különböző pontjain élő kutatócsoportok dolgozhatnak majd együtt.

Ezek a szimulációk természetesen nem jelentenek garanciát a mellrák megelőzésére, gyógyítására, viszont legalább leegyszerűsítik a kutatást.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4214524322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása