Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Elon Musk szerint az MI-k negatív hatással lehetnek a közösségi hálózatokra

2019. október 03. - ferenck

Elon Musk közismerten tart a mesterséges intelligencia további fejlődésétől, pesszimistán látja a jövőt, szerinte a Homo sapiens csak abban az esetben tarthatja meg mostani szerepét a világon, ha valamilyen szinten egyesül az MI-vel, ha intelligenciánkat összekapcsoljuk az egyre okosabb gépekkel.

Néhány éve olyan kijelentést is tett, hogy a szuperintelligencia majdani megjelenésével az ember nagyjából ugyanannyira veszélyeztetett fajjá válik, mint napjainkban a hegyi gorilla.

musk_1.jpg

A transzhumanista gépi evolúció alapján a jelenlegi (tevékenységükben szűk területre korlátozott) „gyenge” MI-k idővel velünk azonos szinten álló általános mesterséges intelligenciákká fejlődnek. Ez a pillanat az úgynevezett Technológiai Szingularitás, és az exponenciális gépi fejlődés szuperintelligenciához vezet. A Homo sapiens értelme pedig úgy fog viszonyulni ezekhez az MI-khez, mint az aranyhalaké hozzánk, kb. akkora különbség lesz a bolygó mostani és későbbi urai között… Szinte semmit nem fogunk fel belőlük.

A jövő ködébe vesző előrejelzések, látomások után Musk a napokban közelebbi időintervallummal kapcsolatban fejtette ki elképzeléseit.

musk0_1.jpg

„Ha az egyszerű botokon túlmutató fejlett MI-ket még nem használják a közösségi médiumok manipulálására, nem kell sokáig várnunk arra, hogy fogják” – írta egy Twitter-bejegyzésben, majd felhívta a figyelmet a Facebookon stb. tevékenykedő botrajokra.

Javaslata: folyamatosan monitorozni kell őket.

Ezúttal nem részletezte, mit ért pontosan fejlett mesterséges intelligencián, mint ahogy azt sem, hogy milyen fajta manipulációra gondol. Ugyanakkor a gyorsan fejlődő botseregek említése a botok fiókjait meggyőzőbbé, hitelesebbé, magyarán hihetővé tevő MI-kre vonatkozik.

A magát a Twitteren gyakran botokkal megszemélyesítő Musk tőlük félhet, és a kamufiókok hasonlóan veszélyesek lehetnek, mint az MI-k által készített kamuképek, kamuvideók (deepfakes). Van is oka félni, hiszen a profilját annyian meghamisították, annyi kamu Elon Musk volt például tavaly júliusban a Twitteren, hogy a közösségi médium bezárta az ilyen nevű fiókokat.

A botok használata azonban jóval túlmutat a magukat milliárdosnak kiadó, az ő profilképükkel és nevükkel tetszelgő csalókon. 2018 januárjában a Twitter bejelentette, hogy az amerikai elnökválasztással foglalkozó tartalmakat generáló kb. 50 ezer orosz botfiókot fedezett fel…

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7615184914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.