Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

A depresszió korai jeleire figyelmeztet egy nyelvi modell

2020. július 30. - ferenck

A depresszió valószínűleg az őskortól meglévő betegség, tehát nagyjából egyidős az emberi civilizációval. Hippokratész melankóliának nevezte, de ő még csak lelkiállapotként beszélt róla, lényegében a medicina 19. századi gyors fejlődése óta tartják betegségnek.

A hivatalosan depressziós zavarnak hívott jelenség szinte bármilyen helyzetben fennálló, többnyire önbizalomhiánnyal és mindenféle lelkesedés elvesztésével járó lehangoltság. Okai változatosak, genetikai, pszichológiai és környezeti tényezők együttese.

A kanadai Albertai Egyetem új gépitanulás-modellje írott szövegekben képes felismerni a betegség korai jeleit – állítják a felsőoktatási intézmény kutatói.

depression_1.jpg

A Nawshad Farruque, a Számítástudományi Kar másoddiplomás diákja által fejlesztett modell rendeltetése, hogy a depresszió mindennapos kommunikációban, például Twitter-tartalmakban megtalálható korai jeleit azonosítsa.

„Kutatásaink konklúziója, hogy tudunk hasznos előrejelző modelleket építeni. Ezek a modellek pontosan azonosítják a depressziós nyelvezetet. A modellt ugyan a Twitteren használjuk erre a célra, de más médiumokra is könnyen alkalmazható” – magyarázza Farruque.

Az angol nyelvű megoldást online depresszió-fórumokon depressziósként azonosított írott szövegminták felhasználásával dolgozták ki.

„Ez az első tanulmány, amely kimutatja, hogy a depressziós szövegek speciális nyelvi megjelenítést használnak. Bebizonyítjuk, hogy lehetséges azonosítani, áthelyezni és további nyelvi depresszió-kimutató feladatokban alkalmazni” – folytatja Farruque.

A modell sok potenciális alkalmazással kecsegtet – a betegség korai jeleinek azonosítása mellett orvosoknak is hasznos lehet: folyamatosan monitorozhatják vele a pácienseikre kitalált gyógymód hatékonyságát.

„A depressziós nyelvezetet detektáló algoritmus idős személyekkel beszélgető chatbotba integrálható, amely aztán felcímkézi a magány és a depresszió jeleit. Egy másik potenciális alkalmazásban folyamatosan figyeli főiskolások üzeneteit, hogy kiderüljön: depressziósak vagy sem” – vetíti előre a jövőt a fejlesztő.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr8816080514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása