Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Mesterséges intelligencia a munkahelyeken

2023. január 11. - ferenck

Sok dolgozó tart attól, hogy munkahelyét mesterséges intelligencia miatt veszítheti el. A félelem ugyan nem megalapozatlan, az utóbbi évek felmérései viszont pont az ellenkezőjét támasztják alá, azaz az MI inkább támogatja, semmint helyettesíti a humán munkaerőt.

2008 és 2018 között az MI és az általa mozgatott automatizáció miatt fenyegetettnek vélt több területen, például gyorséttermekben, fordítói és pénzügyi tanácsadó munkakörökben növekedett az alkalmazottak száma.

ai_use.jpg

Az MIT és a Boston Consulting Group friss felmérése alkalmazottak napi szintű munkával kapcsolatos MI-használatát vizsgálta. Kiderült belőle: a technológia személyeknek és szervezeteknek egyaránt sok előnyt kínál, a munkáltatóknak viszont meg kellene taníttatniuk dolgozóikkal, hogy ezt észre is vegyék.

Persze az sem feltétlenül baj, ha nem ismerik fel az MI szerepét mindennapjaikban. A sikeres technológiák a háttérben maradnak, ott működnek, manapság például nem foglalkozunk az elektromosság áldásaival, és ha az MI az új elektromosság, akkor azt is eleve adottnak vesszük.

Húsz iparág, több mint száz ország 1741 képviselőjét, valamint tizenhét vezető beosztású személyt kérdeztek az MI használatáról.

ai_use0.jpg

Az alkalmazottak 34 százaléka elmondta: mérsékelten használja. Amikor speciális MI-megoldásokról szólt ugyanez a kérdés, további 28 százalék válaszolta, hogy rendszeresen vagy időnként dolgozik mesterséges intelligenciával.

64 százalékuk szerint mérsékelt, jelentős és kimerítő értékeket kap az MI-től, tíz százalék viszont semmit. Akik értékeket kaptak, átlagosan 3,4-szer elégedettebbek a munkájukkal, mint akik nem.

Az MI-ben megbízók kétszer annyit használják, mint a kételkedők. Akiktől elvárás az MI-használat, háromszor gyakrabban használják, mint akiktől nem az, és 1,4-szer valószínűbb, hogy felfedeznek benne valamilyen értéket.

A személyes és a szervezeti szintű értékítélet egymásra rímel: ha valaki a munkahelye elmondása alapján mérsékelt, jelentős és kimerítő értékeket kap az MI-től, az egyéni szinten is így áll hozzá – legalábbis a 85 százalékuk.

A felmérés szerzői négy kategóriára bontották az MI-használókat.

79 százalékuknál kereskedelmi termékekről (Grammarly, Siri stb.) van szó, 55 százalékuk esetében üzleti termékek, például ügyfélszolgálati kapcsolatokat kezelő megoldások, radiológiai képalkotók stb. 43 százalékuk speciális feladatokra (például teherszállító repülőgépek terhelésének optimalizálására) kitalált, egyedire kialakított, 37 százalékuk pedig többféle feladatot elvégző (például árazó, keresletet előrejelző és a raktárt kezelő Amazon) algoritmusokat használ.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9218023404
süti beállítások módosítása