A Caltech (Kaliforniai Technológiai Intézet) kutatóit a természet, a termeszek „várépítése”, növekedési mintázatok inspirálták új anyagok fejlesztésére. Az ellesett szabályok követésével speciális, programozható tulajdonságokkal rendelkező anyagok hozhatók létre.

A csak néhány milliméter hosszú termeszek akár négy méter magas „várakat” építhetnek. Az építmények belseje aszimmetrikus, egymással összekötött szerkezetek hálózata, olyan, mint a kenyér vagy a szivacs belseje. Por, homokszemek, szemét, nyál és trágya az alkotóelemeik, de a szabálytalan, kaotikus szerkezetek stabilitása és szellőzése mégis optimalizált.

A kutatók abból indultak ki, hogyha megértik a termeszek építkezését, az egyszerű szabályok alapján egyedi anyagokat tervezhetnek. Az épített anyagok a nanotól a mikroméret-tartományig terjedő, habszerű vagy szilárd kompozitok, amelyek 3D szerkezetekbe szervezhető építőkockákból állnak.

Épített anyagok kidolgozásánál eddig a periodikus architektúrákra összpontosítottak. Ezek egységes geometriájú sejtet, például oktaédereket vagy kockákat tartalmaznak, majd az egység többszöri megismétlésével rácsszerkezetek hozhatók létre. A rendezett szerkezetek viszont korlátozzák az épített anyagok funkcionalitását, használatát.

A periodikus architektúrák azért kényelmesek mérnököknek, mert tulajdonságaik könnyebben elemezhetők. Alkalmazás szinten viszont nem feltétlenül optimális választások. A rendezetlen szerkezetek, mint a termeszek várai sokkal elterjedtebbek a természetben, gyakran funkcionálisabbak is, eddig viszont nem találtak ki optimális tervezőmódszert rájuk.

A termeszek korlátozott erőforrásai a kiindulási pont – az állatok minta és terv nélkül dolgoznak, csak helyi szabályok alapján képesek döntéseket hozni. Ezek az alapszabályok határozzák meg az építkezésüket, a kutatók ezek alapján fejlesztettek „virtuális növekedés programot”, a biológiai szerkezetek természetes növekedését, a termeszek építkezését szimuláló algoritmust. Az algoritmus egyedi anyaggeometriával és az anyagok használati utasításával dolgozik. Minden egyes anyagnak (L-, I-, T- és +alakú építőkockának) megvannak a maga korlátai.

Ezekkel a megszorításokkal, a program egy hálóra épít architektúrát, majd az architektúrák 2D-s vagy 3D-s fizikai modellekké, szabálytalan geometriákká alakíthatók, kinyomtathatók.

A program által alkotott, a termeszvár véletlenszerűségét utánzó geometriák egyediek. Összesen 54 ezer szimulált mintát generáltak, a mintákat különféle mechanikai tulajdonságokkal rendelkező csoportokba klaszterezték, az anyagok, az erőforrások és a mechanikai tulajdonságok kapcsolatait gráfokkal ábrázolták. A kutatók mindezekből következtettek a rendezetlen szerkezeteket megalapozó szabályokra, amelyek teljesen új keretet adnak anyagok elemzéséhez és tervezéséhez. Ezek az új anyagok jobban teljesíthetnek, mint a ma használatban lévők, például jóval könnyebbek náluk, de nehezebben törnek, jobban tűrik a mechanikai impulzusokat, rezgéseket stb.

Az algoritmus nem a várat, hanem a várépítési módszert reprodukálja – hangsúlyozzák a kutatók.

A virtuális városépítéssel 1989-ben, az első SimCity megjelenésekor ismerkedtünk meg. A mai technológiákkal már nemcsak Sims-féle karaktereket irányíthatunk, hanem saját magunk is ilyen karakterekké válhatunk. Csakhogy a jelenlegi internet még 2D-s, a Mark Zuckerberg és mások által elképzelt metaverzum viszont a világháló élő és 3D-s változata.

Technológiai cégek, kormányok és szervezetek egyre gyakrabban generálnak metaverzum-szerű terekre alkalmas 3D világokat. Zuckerberg még májusban be is jelentette, hogy cége komoly összegeket fektet ilyen világok létrehozásába, és tisztában van vele, hogy rövidtávon nem térül meg a befektetés.

Egyes szakértők szerint több évtized eltelik mindaddig, amíg a metaverzum beteljesíti a benne rejlő potenciált, és hibátlanul működik.

Egyes városok viszont már ma is létrehoznak virtuális környezeteket lakóik számára. Szöul például a Vision 2030 terv részeként, hárommillió dollárt fektetett egy ilyen projektbe. Dubai 2030-ra a világ tíz vezető „metaverzum-gazdaságának” egyikévé kíván válni. A karib-tengeri Barbados digitális nagykövetséget rendezett be a Decentraland nevű virtuális platformon.

Elsőként, még 2018-ban, a finn főváros lépett a ZOAN VR-stúdió által alkotott Virtuális Helsinkivel, „Helsinki központjának digitális ikertestvérével.” A felhasználók virtuálisvalóság-headsettel járkálhatnak benne. 2020 májusában, a pandémia miatti lezárások alatt a finn lakosság több mint tíz százaléka vett részt egy ottani koncerten.

A metaverzum-városok koncepció megvalósítása mindezek ellenére gyerekcipőben jár még, a szakértők viszont mind egyetértenek, hogy a VR, a kibővített valóság (AR) és a kevert valóság technológiák összeintegrálódásával, az ormótlan sisakok, nem felhasználóbarát interfészek eltűnésével, hatalmas üzleti potenciál rejlik bennük: bevásárlásra, közösségi eseményekre, fitnesz-gyakorlatokra, találkozókra, oktatásra és kereskedelmi tevékenységekre alkalmas terek.

„Képzeljük el, hogy az irodában vagyunk, és nem kell utaznunk hozzá” – magyarázza Zuckerberg.

Egyelőre azonban inkább csak szórványos VR-eseményekről (kiállítások, Gucci-bemutatók, Snoop Dogg és más zenészek koncertjei) hallunk, de maga a virtuális metropolisz, a metaverzum, mint város koncepcióhoz ezeknek semmi közük. A szimultán többmillió személy által benépesített, személyre szabott környezetekhez a szükséges számítási kapacitás sincs még meg.

Pedig a közvélemény-kutatásokban megkérdezettek zöme szimpatizál a metaverzummal. A McKinsey szerint a közeg értéke 2030-ra elérheti az öttrillió dollárt, a meginterjúvolt üzletemberek 95 százaléka szerint a metaverzum releváns és pozitív, 25 százalékuk már a közeljövő bevételt generáló platformját látja benne.

Az Irvine-i Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a SimCity és más videójátékok mögötti elvek, például a szocializáció és a digitális közösségek építése modellként szolgálhat a jövő metaverzum-szerű tereihez.

Ha csak öt évet öregedtünk, az arcfelismerő algoritmusoknak máris komoly problémát okoz az azonosításunk, mert esetleg nem ugyanazt a személyt látják, mint a régebbi képeken. Ez azt jelenti, hogy a technológián alapuló rendszereknek elvileg új képeket kell használniuk, periodikusan újakat kell feltölteni az adatbázisukba, máskülönben igen komoly problémákkal szembesülhetnek. Rosszabb esetben használhatatlanná válnak, nem töltik be rendeltetésüket.

Jelenleg főként határátkelőkön, repülőtereken, bűnelkövetők, szabálysértők rendőrségi azonosításakor használják őket. Az egyéni felhasználó szempontjából azonban sokkal fontosabb, hogy telefonunkon és más online rendszerekbe, például a bankunkba történő bejelentkezéskor is gyakori az arc alapján való azonosítás.

Sajnos kevés a problémával kapcsolatos kutatás.

Mivel a kereskedelmi forgalomban használt rendszerek fejlesztőcégei nem árulják el, hogy hogyan működnek az algoritmusaik, a téma tanulmányozásához nyílt forrású eszközök vizsgálata a legjobb megoldás. A Norvég Tudomány és Technológia Egyetem Marcel Grimmer által vezetett kutatócsoportja velük, valamint 50 ezer személy referenciaképeivel, illetve mesterséges intelligencia által generált szintetikus „öregedési folyamatáról” készült fényképekkel dolgozva, vonta le következtetéseit.

A tesztek során kiderült, hogy az évek múlásával egyre problémásabb a rendszerek működése. Öt év öregedés az a pont, ahol valóban elbizonytalanodnak, és kezdenek hibákat véteni. Húsz év után pedig nagyon kevés az esély arra, hogy jó eredményt produkáljanak.

Az adott személy kora más szempontból szintén fontos: húsz alatt, illetve hatvan felett olyan gyorsak a változások, hogy a rendszerek bizonytalanabbak, mint például a húsz és negyven közötti személyek esetében.

„A csecsemők kéthavonta változnak, tehát az arcfelismerő még akkor is tévedhet, ha havonta teszünk fel új képet. Hatvan felett pedig megváltozik a fej formája, több a ránc stb.” – magyarázza Grimmer.

Kézenfekvő megoldás lenne, ha rendszeresen töltenének fel arcképeket a rendszerekbe. Kérdés persze, hogy a rendszerek mennyire tudnák kezelni a képmennyiséget, illetve még fontosabb, hogy a feltöltések szinkronban lennének-e a magánéletre (privacy) vonatkozó törvényekkel.

Dél-Korea nemrég döntötte el, hogy a következő tíz évben 150 ezer személy végzi el a félvezető-szakértelemhez szükséges felsőoktatási tanulmányokat. Most még ambiciózusabb tervvel álltak elő: az oktatási miniszter bejelentette, hogy a következő öt évben, 2026-ig egymillióan tanulják meg, sajátítsák el azokat az ismereteket, amelyekkel a digitális ipar szakembereivé válnak.

Közben az információtechnológiai tantárgyak óraszámát az általános és a középiskolákban is megduplázzák – általános iskolákban 17-ről 34, középiskolákban 34-ről 68 órára –, és az iskoláknak számítógépes programozói tantárgyat is kötelező lesz tanítaniuk. A szoftveroktatás mellett hamarosan a mesterséges intelligencia szintén kötelező tárgy lesz.

Az Oktatási Minisztérium szerint a helyi digitális iparban (beleértve mesterséges intelligenciát, blokkláncot, mindenféle szoftvert, big datát, metaverzumot, felhőszámítást, dolgok internetét, 5 és 6G-t stb.) 738 ezer szakképzett munkaerőre lesz szükség a következő öt évben.

Mivel más iparágakban is egyre nő a digitális platformok szakértői iránti kereslet, könnyen elképzelhető, hogy a 738 ezer nem is elég, és valójában több személyre lesz igény. A keresletnek csak a digitális oktatás növelésével, minőségének javításával lehet eleget tenni.

Az egymillióból 160 ezren a felsőoktatás alapszintjét érik majd el, 710 ezren három-négyéves tanulmányokat végeznek, 130 ezren pedig a mesterképzésig, doktoriig tanulnak.

A minisztérium megszüntet a digitális szektorhoz kapcsolódó szakokra vonatkozó minden kvótát. A félvezető tanszékekhez hasonlóan ezekre a tanszékekre is felvesznek mindenkit, aki megfelel a követelményeknek.

A kapcsolódó középiskolai, főiskolai képzést mesterséges intelligenciával, virtuális valósággal, cyberbiztonsággal és big datával egészítik ki.

A minisztérium elképzelései alapján az általános iskolások játékszerű aktivitásokon keresztül tanulják meg a számítógépes nyelveket, a középiskolások a való világ problémáit kezelik a programozással, míg a felsőoktatásban tanulók algoritmusokat fejlesztenek majd.

Az IEEE Spectrum szakportál immáron kilencedik alkalommal készítette el éves programozási nyelv toplistáját. Idén átalakították, finomhangolták az interaktív rangsoroló programot, különféle források mérési módszereit kombinálva, még változatosabb paramétereket figyelembe véve becsülték meg a programozási nyelvek népszerűségét.

Egy rangsorolás (lásd a 2. ábrát) hiába tűnik evidensnek, a valóságban nagyon nem az. A határesetek és a szokatlan hibridek miatt minél diverzifikáltabb, annál hitelesebb a módszer. Például a hasonlóságokra vagy az eltérésekre célszerűbb összpontosítani? Vagy mikortól tekinthető egy sokadik variáns önálló nyelvnek?

Mi tekinthető egyáltalán programozási nyelvnek? Megoszlanak a nézőpontok, és sokak véleményével ellentétben, az IEEE Spectrum a HTML/CSS-t például annak tartja.

Új és régi módszerrel egyaránt, a tavalyihoz hasonlóan a Python idén is változatlanul vezeti a listát, de a C szorosan ott van a nyomában, sőt, a C és a hasonló nyelvek (C++, C#) együttes pontszáma valamivel magasabb, mint a Pythoné. A Java és a Javascript sem veszített népszerűségéből, utóbbit az egyre bonyolultabb weboldalak és böngészőn belüli eszközök teszik különösen fontossá.

A nagyágyúk mellett figyelemreméltó az SQL növekvő népszerűsége. Nem véletlen, hogy egyre több álláshirdetésben keresnek csak SQL-programozót, és még többen valamilyen nyelvhez plusz SQL-hez értő szakembert.

Az IEEE Spectrum szerint nem ez a legelbűvölőbb nyelv, és valószínűleg nem fogjuk használni a következő világmegváltó algoritmus megírásához, viszont aranyat ér, ha rendelkezünk SQL-ismerettel, tapasztalattal.

Ez azért lehet, mert manapság sok alkalmazáshoz van a háttéradatbázissal (a helyi erőforrás-korlátokat kiiktatandó, gyakran hálózaton keresztül) kommunikáló előtér- és middleware-réteg. Viszont teljesen felesleges meghackelni a saját adatbázist és a kapcsolódó hálózati interfész-protokollt, ha hozzáférhető egy csomó SQL-implementáció. Nagy az esélye, hogy valamelyik passzol is nekünk.

Egyes ellenséges generatív hálózatok (GAN) által létrehozott képek rendeltetése a gépilátás-rendszerek megtévesztése. Az általuk létrehozott mintázatok alkalmasak az egyébként hatékony arc- és tárgyfelismerő rendszerek átvágására, olyan dolgokat és arcokat értelmeznek félre, amelyeket különben simán azonosítanának.

Ilyen trükközéssel hackerek kijátszhatnak biztonsági rendszereket. De vajon a szöveget képpé alakító algoritmusok, speciálisan gyakoroltatott ideghálók is ennyire könnyedén átverhetők?

Raphaël Millière, a Columbia Egyetem mesterségesintelligencia-kutatója szerint igen. Rájött, hogyan lehet fiktív szavakkal úgy kijátszani őket, hogy a rendszer speciális válaszokat generáljon.

Az utóbbi hónapokban ezek a rendszerek annyit fejlődtek, hogy a felhasználó például begépeli az „űrhajós lovagol” mondatot, és meglepően élethű képet kap. A rendszerek nem tökéletesek, de mégis lenyűgözőek.

Nonszensz szavakkal, például Lewis Carroll egyes verseivel az emberek is átejthetők, mert speciális képek ugranak be róluk. Millière azt tanulmányozta, hogy a szövegből képet létrehozó algoritmusok is ugyanígy sebezhetők, vagy sem. Sajátos technikát dolgozott ki fantáziaszövegekhez – a „macaroni prompting” különböző nyelvek létező szavaiból hoz össze valamit. A szikla angolul cliff, németül Klippe, olaszul scogliera, franciául falaise, spanyolul acantilado, az új szó pedig „falaiscoglieklippantilado.”

Meglepetésére, amikor a DALL-E 2-nek begépelte a kamuszót, a rendszer sziklákat ábrázoló képsorozattal állt elő. Utána ugyanezzel a módszerrel más szavakat alkotott, és az eredmények is hasonlók voltak. Minden egyes esetben DALL-E 2 az angol szó alapján generált élethű képeket.

A kutató mondatokat is alkotott a kamuszavakból. Az eredmények megint az értelmesen értelmetlen mondatra rímeltek, azaz lényegében hibrid nonszensz szövegekkel szinte bármiről készíthető kép. Ha a szövegeket összekombináljuk, még komplexebb képek születnek (2. ábra).

Ez azért is lehetséges, mert sok képet több nyelven címkéznek fel, így a fiktív szavak rendelkeznek olyan információkkal, amelyeket a rendszer képes dekódolni, ami biztonságtechnológiai szempontból aggasztó – a szóalkotó technikával különféle szűrők játszhatók ki, és káros (rasszista, uszító stb.) tartalmak jeleníthetők meg.

Millière javaslata: ha nem akarunk bizonyos képeket, a gyakorló adatsorból szedjük ki az összes példát, vagy az algoritmus közzététele előtt ellenőrizzük valamennyi képet.

A szövegből képet generáló rendszerekkel egyelőre korlátozott a felhasználói interakció. A Google például nem tette közkinccsé a két legfejlettebbet (Parti, Imagen), és a DALL-E 2 (OpenAI) hozzáférhetősége is korlátozott.

A jövőben viszont egész biztosan széles körben elterjednek. Fontos, hogy gyengeségeikkel és korlátaikkal is tisztában legyünk, mert nagyon nem mindegy, hogyan, milyen szabályozói környezetben használjuk majd őket.

Az Egyesült Államok űrügynöksége, a NASA 50 millió dolláros szerződést kötött az arizonai Microchip Technologies-szal. Három év alatt fejlesztenek HPSC processzort. (A HPSC a high-performance spaceflight computing rövidítése.)

Az 1989-ben alapított vállalat nem számít nagy névnek a processzorok világában, viszont komoly tapasztalattal rendelkezik az űrbeli, barátságtalan környezetben működő, az ottani sugárzást tűrő infokommunikációs megoldások kidolgozásában. Főként beágyazott mikrokontrollerekről és 32 bites rendszerekről ismert.

A megbízható és masszív Ethernet hálózatra alkalmas, fejlett mesterséges intelligenciával és gépi tanulással rendelkező, biztonságos és alacsony fogyasztású, méretben és tömegben egyaránt optimalizált új processzor az elvárások alapján legalább százszor nagyobb számítási kapacitással fog rendelkezni, mint a jelenlegi űrhajó-számítógépek.

Az ugrás első olvasatra nehezen megvalósíthatónak tűnik, valójában azonban egyáltalán nem az.

A NASA Orionja ugyanis az eredetileg a Boeing 787-re tervezett Honeywell űrkomputert, a 2014-es indítás idején már tizenkét éves rendszert használ. Ezek a számítógépek nem feltétlenül gyorsak, viszont abszolút megbízhatónak kell lenniük, nem szabad meghibásodniuk, vagy ha mégis, hibákkal együtt is működniük kell.

A fentebbi szempontok a világűrben fontosabbak a gyorsaságnál.

A Hubble űrteleszkóp például eredetileg 1980-ban épült DF-224 számítógépet használt, 1993-ban 16 MHz Intel 386-tal újították, 2000-ben 25 MHz Intel 486-tal helyettesítették, miközben már a Pentium 4 korszakát írtuk.

„Majdnem harminc éve fejlesztették a jelenlegi űrhajós számítógépeinket. A missziók során jól teljesítettek, a jövőbeli NASA-küldetésekhez viszont jelentősen nagyobb fedélzeti számítási kapacitás és megbízhatóbb rendszer kell. Az új processzorral megvalósul a kívánt teljesítmény, a hibatűrés és a majdani missziókhoz szükséges flexibilitás” – nyilatkozta Wesley Powell, az űrügynökség egyik főmérnöke.

A Kínai Tudomány és Technológia Egyetem és a Jünani Kvantumtechnológiai Intézet kutatói megdöntötték a kvantummemória-összefonódás világcsúcsát: két kvantummemóriát az eddigi legnagyobb távolságon, 12,5 kilométeren kapcsoltak össze. (Ezek a memóriák kvantumállapotban lévő információkat tárolnak.)

A világcsúccsal a kvantumszámítógépek közötti decentralizált kommunikációt biztosító kvantuminternet elmélete közelebb kerül a gyakorlati megvalósuláshoz. Kiderült az is, hogy az összefonódott memóriák még akkor is koherensek maradnak, ha városi környezet választja el őket egymástól.

Elméletileg az összefonódás a távolságtól függetlenül is fenntartható. Csakhogy a kvantumgépek nagyon érzékenyek a környezeti hatásokra, amelyek következtében az összefonódás és a koherencia hamar megszűnik.

A kínai kutatók jelenlegi munkája 2020-as kísérletekből indult ki, amikor két különböző kvantumbitet ötven kilométeres száloptikai kábelen tartottak összefonódott állapotban. A kísérlet azonban ugyanabban a laborban történt, a kábeleket a lehetőségekhez képest maximálisan összezsugorították, és az összefonódást megszüntető környezeti interferencia sem volt.

Most egy fotont „utaztattak” két különböző labor között, és sikerrel jártak, azaz a két memória két különböző helyszínen, egymástól függetlenül funkcionált.

Egyetlen foton 12,5 kilométerre történő minőségveszteség nélküli továbbítása bonyolult feladat. Az általa kibocsátott alacsony energiaszint miatt különösen érzékeny a több energiával rendelkező részecskék, hullámok által okozott interferenciára.

Ezt megakadályozandó, a kutatók megváltoztatták a foton hullámhosszát, amellyel az átviteli hatékonyság jelentős mértékben nőtt.

A fotonok interferencia-érzékenysége biztonsági szempontból is nagyon fontos – ha például egy hacker el akarja „csípni” a fotont, hogy hozzáférjen a benne lévő információkhoz, összeomlás az eredmény, azaz külső behatoló (egyelőre) képtelen megkaparintani a kvantummemóriákban tárolt adatokat.

A tudományos kutatások visszaélése a gépi tanulással komoly gondokat okoz, például reprodukálhatatlan, tehát hitelesíthetetlen eredmények születnek – mutatta ki a Princeton Egyetemen nemrég tartott workshop. A résztvevők kiemelték a rosszul tervezett modellek hatását a medicinában, biztonságban, szoftverfejlesztésben és más területeken is.

A reprodukálhatóságot megvalósíthatatlanná tevő gyakori buktatókra is rávilágítottak.

Egyikük az adatszivárgás, beleértve a tesztsor és a tesztsoron történő gyakorlás hiányát is. Ezeknek kellene biztosítaniuk, hogy milyen funkciókat használjunk később, a döntések pedig a teszteken mutatott teljesítményen alapulnak.

A nem elegendő adatokból történő téves következtetések levonása szintén a buktatók közé tartozik. Akárcsak az is, ha olyan területekre alkalmazzuk a gépi tanulást, amelyeken nem ez a legadekvátabb technológia, legcélravezetőbb módszer. Utóbbi jelenség az egy adott pillanatban divatos összes technikai megoldásra érvényes.

A workshop után a Princeton Egyetem kutatói metaelemzést végeztek, és 329 olyan tudományos publikációt azonosítottak, amelyekben a rosszul implementált gépi tanulás megkérdőjelezhető eredményhez vezetett.

Gyakorlott gépitanulás-szakértők tisztában vannak a workshopon kimutatott buktatókkal, más területeken dolgozó kutatók viszont nem biztos. Amikor a gépi tanulást kissé naivan alkalmazzák, hiteltelen eredményeket érhetnek el vele. Ezekkel az eredményekkel részben magát a gépi tanulást is hiteltelenítik. Sőt, rosszabb dolog is történik: lealacsonyítják a tudományt, és a szkeptikusabb szellemű vagy a mesterséges intelligenciát eleve elutasító tudósok így még kevésbé bíznak meg a tanulóalgoritmusok hatékonyságában.

E jelenségek miatt van szükség az olyan workshopokra, közös gondolkozásra, mint amilyet a Princeton Egyetemen tartottak. Mindaddig nagyon hasznosak lehetnek, amíg a gépi tanulás sokkal szélesebb körben el nem terjed, és a mainál nagyságrendekkel több tudós alkalmazza.

A járható utak egyike lehet, ha minél több az interdiszciplináris projekt, soraikban mesterségesintelligencia-szakértőkkel és más területek kutatóival is. Az MI-szakértők felhívhatják az utóbbiak figyelmét a gépi tanulás korlátaira.

A mesterséges intelligencia a világot több súlyosan sérült, bénulásban szenvedő személy számára teszi hozzáférhetőbbé, megközelíthetőbbé és természetesen élvezhetőbbé.

A koppenhágai Oitcon hallást segítő technológiája ideghálót használ az emberi beszéd azonosítására, felerősítésére. Az Envision úgy módosított a Google Glass kiterjesztett valóság (augmented reality, AR) szemüvegen, hogy vakok és gyengén látók is használhassák, segíti őket a környezetükkel folytatott interakciókban. Látómezőjükben objektumokat emel ki, hangalapú leírásokat ad róluk, szövegek kerülnek felolvasásra.

Az amerikai felnőttek 13,7 százalékának jelent komoly problémát a lépcsőkön fel- és lefelé történő mozgás – állapította meg egy friss egészségügyi jelentés. Egyes technikai eszközök sokat segíthetnek rajtuk, lehetővé teszik szabadd és hatékonyabb mozgásukat.

A legfrissebb újítás a San Franciscói Cionic startup és a Fuseproject tervezőstúdió Neural Sleeve nevű, ruhával befedett szerkezete mobilitási gondokkal küszködő személyeket segít a járásban. Az eszköz elemzi és korrigálja a felhasználó lábmozdulatait. Sclerosis multiplexben, agybénulásban, gerincvelő-sérülésben szenvedő és stroke utáni betegek mozgáskoordinációján javít.

A kütyüben lévő elektródák a felhasználó bőrével érintkeznek, leginkább azon a részen, ahol a lábizmok találhatók. Az izmok mozgás közbeni impulzusait gépitanulás-modell elemzi, majd stimulálásukra utasítja az elektródákat. Ezt úgy teszi, hogy közben a felhasználó testtartását és a lábmozdulatait egyaránt korrigálja.

A modellt komoly mennyiségű izommozgás-adaton gyakoroltatták. Az ideális mozgáson, egészséges emberek mozgásán tanult. Később finomhangolták, amihez figyelembe vették a specifikus páciens, jövőbeli viselője izommozgás-adatait is.

Az elektródákból jövő inputot használva, határozza meg a felhasználó mozgása és az ideális mozgás közötti különbséget. Kiszámolja a viselő izmait az ideális felé vivő elektromosimpulzus-mintázatokat, majd az információkat visszaküldi az elektródákhoz, amelyek az izmok felé továbbítják a specializált impulzusokat.