Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Közösségimédia-felhasználókat azonosít az arcfelismerő

2018. augusztus 28. - ferenck

Megjelent a Trustware biztonsági cég által fejlesztett, LinkedIn, Facebook, Twitter, Instagram, Google+, valamint a kínai Weibo, Douban és az orosz VKontakte közösségimédia-oldalakon információkat gyűjtő nyílt forrású Social Mapper eszköz.

Az ellentmondásos fogadtatású eszközzel és a beépített arcfelismerővel nagyon sok személy profilja válogatható össze. Riasztó ötletnek tűnik, pedig a tervezők célja az volt, hogy biztonsági szakemberek munkáját és jóindulatú hackerek tevékenységét segítse, ne legyenek hátrányban a rosszfiúkkal szemben.

arcfelismeres0.jpg

Ha valakiről infók kellenek, általában ránézünk a Facebook profiljára. Rosszindulatú hackerek ugyanígy tesznek, viszont nagyobb léptékben, puszta ismerkedés helyett pedig adathalász és malware támadások céljából. Általában automatizált eszközökkel dolgoznak.

A Social Mapper elvileg az ő tevékenységüket ellensúlyozná, csakhogy az eszköz, mint szinte minden infokommunikációs fejlesztés, rossz célokra természetesen ugyanúgy felhasználható.

arcfelismeres.jpg

Névlista megadásával és személyenként egy-egy fényképpel kezdjük. Az eszköz név alapján indítja a keresést.

Mivel sok az azonos név, sok egyezés lehet. Ezért kell a helyes profilt a célszemélyhez társító arcfelismerés. A folyamat nem kifejezetten gyors – ezer személyhez kb. 15 óra kell –, de a Social Mapper még így is hamarabb végez, mintha manuálisan próbálkoznánk.

Végül az összegyűjtött információk alapján beszámolót készít a célszemélyekről – az összes profilra mutató linkekkel, az összes profilképpel és a profilokhoz kapcsolódó bármilyen e-mail címmel.

De miért lenne egyszerre szükségünk többszáz személy összes profilinfójára?

Egyértelmű, hogy rosszindulatú hackereknek mire kell ennyi adat. De másoknak?

A Trustware szerint megoldásukkal oldalak, appok és hálózatok biztonsága tesztelhető, kimutathatók a sebezhető pontok. Ha pedig egyik-másik rosszfiúnak mégsem volt eddig jól működő közösségimédia-profilazonosító eszközük, most már van egy.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5414173411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása