Az NJSZT blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

2019 az összehajtogatható telefonok éve lesz?

2019. január 29. - ferenck

Az élesebb képernyő, a jobb kamerák és a tovább tartó elemek kivételével az okostelefonok nem sokat változtak megjelenésük óta, azaz az elmúlt bő tíz évben kisebb-nagyobb módosítások ellenére is megtartották eredeti formájukat. A változás előszeleként, ugyan csak bemutatókon, de az elmúlt egy-két évben például a Samsung vagy az LG jóvoltából teljesen más, rugalmas, hajlított és egyéb fura készülékeket ismerhetett meg az érdeklődő (szakmai) közönség.

2019-ben a trend folytatódhat, hajlított telefonok után jöhetnek az összehajtogathatók. Inkább kuriózumszámba menő elődeikkel ellentétben, az idei CES-en (a január eleji Las Vegasi Fogyasztói Elektronikai Show) a Royole bemutatta az „első teljesen hajlékony kijelzős” elektronikus eszközt, egy tabletté összehajtogatható okostelefont, amely tehát nemcsak érdekesség, technikai bravúr, hanem konkrét haszna is van: okostelefon is, tablet is.

bendy_phones.jpg

Hajtogatás közben nem esik kár benne, semmi nem törik el vagy karcolódik össze. Előnye, hogy a Royole két készüléket integrált egybe. (A fejlesztői modell ára 1318 dollár.)

A Royole mellett értelemszerűen mások is próbálkoznak. A Samsung idén tervezi összehajtogatható készüléke forgalmazását. 2018 végén mutatta be a prototípust, ami egy kicsit olyan, mint a Royole gépe, azzal a különbséggel, hogy a képernyő könyvre emlékeztet. Az új „okostelefon-tablet kombó” híresztelések alapján 1500 dollár körüli összegbe kerülhet.

bendy_phones0.jpg

A Samsung bemutatóját követően az Android bejelentette, hogy a fejlesztők ezentúl újabb – „hajtogatható” – készüléktípusra is dolgozhatnak. A rugalmas képernyő-technológiának köszönhetően, a kijelző valóban hajlítható.

A Xiaomi január 23-án mutatta be három részt hajtogatható, az eltérések ellenére a többihez hasonló okostelefon-prototípusát. A cég közölte, hogy nehéz technológiai problémákat oldottak meg, és ha a fogyasztók valóban érdeklődnek, a prototípusból terméket gyártanak.

Kiszivárgott információk alapján a szintén kínai tulajdonban lévő Motorola is összehajtogatható telefonon dolgozik, az iPhone előtti idők népszerű brandjét, a 2004-ben forgalmazott RAZR-t éleszti újjá. Az eredetihez nagyon hasonló készüléknek is kb. 1500 dollár lesz az ára.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr2214590148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása