Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

CES 2025, a fogyasztói elektronika legnagyobb szakkiállítása

2025. január 10. - ferenck

Január hetedikén rajtolt, tizenegyedikén ér véget a világ évente megrendezésre kerülő legnagyobb fogyasztói elektronikai seregszemléje, a Las Vegasi CES 2025.

Nem meglepő módon, a mesterséges intelligencia a rendezvény sztárja, lényegében – valamilyen mértékben – minden eszközben benne van már. Beteljesedni látszik az „MI-aranyláz.”

ces2025.jpg

A Samsung például az „MI mindenre: minden nap, mindenhol” jövőképet igyekszik megvalósítani. Elképzelésüket jól szemlélteti mesterségesen intelligens hűtőszekrényük: élelmiszerek kipakolásakor előre látja a hőmérséklet változásait, egyfajta okos asszisztensként ténykedik a saláta mellett. Az óriásvállalat startup inkubátora szintén az MI mindenhol mantra jegyében funkcionál: videógyártástól a tornagyakorlatokon keresztül az energiafelhasználásig, valóban nincs termékük nélküle.  

Az LG továbbmegy, az AI már nem is artificial, hanem affectionate (szerető, gyengéd) intelligencia náluk.

2025 igazi nóvuma azonban nem is maga az MI, hanem az ágensek. 2024-ben változatos mesterségesintelligencia-asszisztensek nyűgözték le az érdeklődőket, a nagyágyúk viszont most úgy látják, hogy az értünk és helyettünk, céljainkat megvalósítva ténykedő ágenseket akarja igazán a felhasználó. 

Alkalmazásukkal nem kell minden apró részfeladathoz appokat megnyitnunk, mert természetes nyelven interakciókat folytatva velük, a repülőjegy-vételtől az üdítőrendelésig ők csinálnak meg szinte mindent.

Az új PC-k is egyre több mesterséges intelligenciát tartalmaznak. A generatív MI-forradalmat megalapozó GPU-k (grafikus feldolgozóegységek) piacát vezető Nvidia RTX 5090-e hetven százalékkal gyorsabb az elődjénél, miközben a terület másik két illusztris képviselője, az Intel és az AMD szintén új chipeket jelentett be.

A televíziózásban itt a HDMI 2.2, a videók és a játékok még látványosabbak, részletgazdagabbak lesznek vele, nagyobb a felbontás, gyorsabbak a frissítések, elvileg hosszú ideig ez lehet a szabvány. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4918770942
süti beállítások módosítása