Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Matematikát tanulnak a méhek

2019. február 11. - ferenck

Ausztrál és francia tudósok kutatásából kiderült, hogy kisméretű agyak sokkal többre képesek, mint hisszük. A mesterséges intelligencia további fejlődésére komoly hatással lehet felfedezésük, hogy a méhek alapszinten használják a matematika „egyetemes nyelvét.”

Az állatokat ugyanis matekra tanították.

Először 14 méhet gyakoroltattak, hogy egy Y formájú labirintusba az Y egyik „karján” át hatoljanak be. A bejáratnál lévő szürke négyzet egytől ötig terjedő számú alakzatot jelenített meg. Vagy mind kék, vagy mind sárga volt.

honeybee.jpg

Ha kékekkel szembesültek, akkor egyet hozzájuk kellett adniuk, ha sárgával, ki kellett vonniuk belőlük egyet. Ha például három sárga háromszöget láttak, két sárga háromszög volt a helyes válasz.

Mihelyst bejutottak a labirintusba, minden egyes kijárat egy-egy lehetséges válasznak felelt meg. Ha a helyes kijáratot választották, jóízű cukros vizet kaptak jutalmul. Rossz válasz esetén keserű kinines íz jutott nekik. Az eredményeket megismételve, gyakran visszatértek a finom íz helyszínére.

honeybee0.jpg

Először véletlenszerűen választottak a karok közül, de száznál több próbálkozás után kiderült, hogy megtanulták a kék és a sárga szín szerepét.

Az a tény, hogy alapvető aritmetikai ismeretek taníthatók méheknek, nemcsak a zoológia szempontjából fontos, hanem azért is, mert kiderült: komplex problémamegoldó képességek kicsi rendszerekbe is beépíthetők. Ez a felfedezés rendkívül hasznos lehet a közeljövő mesterségesintelligencia-fejlesztéseinél.

„A hosszútávú memóriának meg kell tudnia őrizni az összeadás és a kivonás szabályait ahhoz, hogy a rövidtávú memóriában mentálisan manipulálhassunk megadott számsorokat. Mindezek mellett, miután megtanulták felismerni a pluszokat és a mínuszokat, és képi fogódzók helyett absztrakt fogalmakként kezelték őket, a méhek rövidtávú memóriájukat aritmetikai problémák megoldására is használták” – nyilatkozta Adrian Dyer, az egyik kutató.

A sikeres kísérletek jelzik, hogy a fejlett numerikus észlelés a feltételezettnél jóval gyakoribb és szélesebb körű az állatvilágban. Ha alapszintű matematikához nem kell masszív agy, rövid- és hosszútávú interakciós szabályok egyaránt beintegrálhatók mesterségesintelligencia-megoldásokba. Ezekkel a megoldásokkal az MI gyorsabban megtanul új problémákat kezelni

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1414618230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása