Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Munkába álltak az első kínai közlekedésirendőr-robotok

2019. augusztus 15. - ferenck

Kína többféleképpen és folyamatosan újít a csúcstechnológiákban, és az újítások egyre látványosabbak. Az összes kétélű fegyver, hiszen a lakosság minden korábbinál nagyobb mértékű megfigyelését, a társadalom teljes beszabályozását is szolgálják.

Legfrissebb újításuk az ország északi részén, a Hebei tartományhoz tartozó Handan közbiztonsági hivatala által múlt héten munkába állított háromféle közlekedési robot értelemszerűen közlekedési rendőrök munkáját fogja segíteni.

kina_kozlekedes.jpg

„Kína most használ először közlekedésirendőr-robotokat” – jelentette ki Zhou Zuoying, a Közbiztonsági Minisztérium Közlekedésszabályozó Kutatóintézetének igazgatója.

Mindhárom gép kicsit különbözik egymástól, és mindegyik egyedi funkciót hivatott betölteni.

Az egyik járőrözik, sárga egyenruhát és fehér kalapot visel, kicsit úgy is néz ki, mint humán kollégái. Azonosítja a gépjármű-vezetőket, és lefényképezi, ha megszegik a szabályokat.

kina_kozlekedes0.jpg

A második közlekedési tanácsadó. Járműirányító állomásokon dolgozik, válaszol a vezetők kérdéseire, segít nekik a tájékozódásban, odairányítja őket, ahova pont tartanak. A rendőrséget azonnal értesíti, ha bármilyen biztonsági kockázatot, valami gyanúsat észlel.

A harmadik közlekedési balesetekről figyelmezteti a vezetőket; segíti őket, hogy kerüljék el az aktuális karambol stb. helyszínét.

A gépek a hét minden napján, napi 24 órában dolgozni fognak, de egyelőre nem lehet tudni, hogy a három fajtából csak egy-egy, vagy több.

A három robotrendőr színrelépése újabb jele, hogy Kína a rendészetet tartja a csúcstechnológiák egyik legfontosabb alkalmazási területének. A közlekedési szabálysértőket máris arcfelismerő technológiával azonosítják. Új járművekre kötelező RFID-címkét szerelni, hogy a vezetők mindig kifizessék az autópálya-díjat. Néhány rendőr arcfelismerő technológiával kombinált speciális szemüvegben igyekszik észrevenni bűnözőket, kiszűrni gyanús személyeket.

A mostani három gép előtt az ország más rendőrbotokat is alkalmazott. A biztonságra ügyelő AnBot 2016-ban kezdte munkáját a senzseni reptéren, 2017-től pedig R-Patrol robotserif az egyik henani vasútállomáson járőrözik.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4015006606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása