A mesterséges ideghálók egyik legizgalmasabb típusa, a generatív ellenséges hálózatok (GAN) nemcsak elárasztották, hanem meg is változtatták az online kulturális, társadalmi, közösségi és tudományos szférát. Pár éve leforgása alatt a web az általuk készített szintetikus képekkel lett tele.

Ezek a kamuképek, és ma már kamuvideók (deepfakes) is beszivárogtak a mainstream szórakoztatásba, reklámba, politikai kampányokba, de még dokumentumfilmekbe is, ahol személyeket, például tanúkat álcáznak, és védenek meg.

2020 egyik legmeghatározóbb infokommunikációs technológiai jelensége a deepfakes „fősodorrá” válása volt.

Mivel e képek miatt, egyre kevésbé tudjuk, hogy mi valós, és mi nem, sokakat tölt el növekvő félelemmel, hogy a mesterséges intelligencia által generált kamuanyagokkal drasztikusan csökken a politikai és más intézményekbe vetett bizalom.

A szituáció azonban nem ennyire fekete-fehér. Egyrészt, gyorsan fejlődnek a hamis képeket azonosító technológiák (természetesen az azokat generálók is), másrészt a deepfakes jelenségnek szinte csak a negatív oldaláról tudósít a média, holott alapvetően sokkal többször használják őket pozitív, mint negatív célokra: műalkotásokat hoznak létre, személyeket védenek meg velük, vagy egyszerűen csak szórakoztatnak.

Sok ilyen alkalmazás van már.

A 2019-es „Ez a személy nem létezik” soha nem élt emberek személyes portréit készíti el, és közben a humorról sem feledkezik meg.

A Google Earth képein gyakorolt „Ez a város nem létezik” madártávlatból készít fiktív településekről kisebb-nagyobb képeket.

Az „Ez a ló nem létezik” a legváltozatosabb fajtájú lovak gyűjteménye, érdekes és egyhangú, néha pedig teljesen abszurd helyzetekben. Egyik állat sem létezik, a képeknek viszont legalább a fele szórakoztató.

Az „Ez a pizza nem létezik” gasztronómiai kalandozás fiktív pizzák világába, míg az „Ez a kínai tájkép nem létezik” egyelőre nem nyilvános a weben, viszont a tesztalany művészetrajongókat az esetek felénél megtévesztette, valódinak tételezték a kamuképet.