Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Egy összeesküvéselmélet szerint az internet évek óta halott

2021. november 29. - ferenck

Az oltásellenes koronavírus-járványtagadók és a lapos Föld hívei mellett összeesküvéselmélet-gyártók a tömény butaság helyett időnként érdekes, provokatív ötletekkel is előállnak. Az egyik legjobb példa az egészen friss „Halott internet elmélete.”

Az elmélet alapján az általunk ismert internet valójában valamikor 2016 és 2017 között meghalt. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltétlenül és szükségszerűen el is tűnt volna.

Az történik helyette, hogy az online látott legtöbb „személy” – akik tartalmakat publikálnak, közösségimédia-frissítéseket posztolnak, kommentelnek – nem emberek, hanem botok.

deadinternet0.jpg

Az Agora Road Macintosh Café online fóruma posztolta az egyik legnépszerűbb anyagot, amely az elméletet elmagyarázza. 2021 januárjában az IlluminatiPirate felhasználói nevet használó személy „A halott internet elmélete: az internet zöme kamu” címmel tett közzé tanulmányt. Elmagyarázza benne, hogy a mostani internetes tartalmak túlnyomó többségét mesterséges intelligenciák alkotják és kezelik, a világháló pedig tele van botokkal.

A szerző arról írt, hogy ugyanazokat a szövegfolyamokat, témákat, képeket, válaszokat, újbóli posztolásokat látja évek óta. Ez annyira monotonná vált, hogy semmi érdekeset nem jelent már számára.

A halott internet mögött kormányokkal együttműködő mamutcégek, cégcsoportok, korporációk állnak. Céljuk a propaganda belénk sulykolása, a tényleges, húsvér felhasználók befolyásolása, meggyőzése termékek megvásárlására.

IlluminatiPirate szerint mindez teljesen egyértelmű. Az Egyesült Államok kormánya például mesterséges intelligencia által manipulálja a földkerekség lakosságát.

Mint minden érdekes összeesküvéselméletben, ebben is találunk valóságelemeket. Elég egyértelmű, hogy a mai internet tényleg teljesen más, mint az akárcsak néhány évvel ezelőtti. Az egyre kifinomultabb algoritmusokkal, az online világ jobban kézben tartható, nagyvállalatok komoly befolyásra tettek szert.

Sokszor csak MI-k, algoritmusok tevékenységének eredményeit látjuk online, és a felhasználót mindinkább eltávolítják az organikus élményektől. Ez pedig valóban aggasztó. Viszont az általunk fogyasztott tartalmak zömét még mindig igazi emberek hozzák létre.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7816707382
süti beállítások módosítása