Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

A mesterséges intelligencia megváltoztatja a mellrák-vizsgálatokat

2022. február 18. - ferenck

A Regina Barzilay, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) korábban évekig a természetesnyelv-feldolgozást vizsgáló kutatója és kollégái által fejlesztett Mirai mesterséges intelligencia különleges tulajdonsággal rendelkezik: előre tudja jelezni a mellrákot.

Az MI elemzi és többezer korábbi anyaggal kapcsolatos keresztreferenciákkal látja el a mellrák-szűrésnél készült felvételek (mammogramok) pixeleit, amelyekből következtet a jövőre, és kb. öt esztendőre prognosztizálja az előfordulások bő felét.

mamog.jpg

Az előfordulás kockázatát felmérve, a páciensek olyan egészségügyi döntéseket hozhatnak, amelyekről korábban maximum csak álmodni lehetett, most viszont valósággá válnak.

A kutatók mintegy kétszázezer mammogramon gyakoroltatták mesterséges intelligenciájukat. A rendszer ezek alapján generált előrejelzéseket, és az eredményből kiindulva – a prognózis mennyire felelt meg a valóságnak, mennyire nem – vagy megbüntették, vagy jutalomban részesítették.

mammog0.jpg

Ezt követően Mirai újabb és még masszívabb adatsoron tanult, és az eredményei értelemszerűen tovább javultak: száz esetből átlagban hetvenhatszor pontos munkát végzett. Ez pedig azt jelenti, hogy huszonkét százalékkal pontosabb, és húsz-huszonöt százalékban érzékenyebben kezeli a problémát, mint az általánosan használt Tyrer-Cuzick statisztikai modell.

Ha Mirait az egészségügyi hatóságok elfogadják (a tesztek már elkezdődtek), megváltoztathatja a mammogramok felhasználási módját, a tesztelés és a megelőzés új perspektíváit villanthatja fel. Mindez azért fontos, mert ha időben teszi – amivel felgyorsítja az egészségügyi munkát –, akkor a betegeknek a mostaniaknál kevésbé fájdalmas, agresszív kezeléseken kell átesniük, és természetesen életek menthetők meg.

A rendszer egyik különlegessége, hogy maguk a fejlesztők sem értik teljesen, hogyan funkcionál. Egy tény viszont (legalábbis eddig) biztosnak tűnik, mégpedig az, hogy az MI működik.

Ez persze szociális és morális kérdéseket is felvet, ugyanakkor egy sokkal praktikusabb opció szintén adódik – az egészségügyi szektor és a biztosítók biztosan örülni fognak az új mesterséges intelligenciának.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4216800074
süti beállítások módosítása