A mesterségesintelligencia-modellek több területen teljesítenek egyre jobban, nem egyben bőven lehagyják már az embert. Lassan nincs olyan közeljövő-prognózis, amelyben nem az áll, hogy a kódolásban hamarosan messze a gépek mögött fogunk kullogni, és a terület holnapja egyértelműen az MI-ről szól: ő végzi ezeket a munkákat, sőt, ő irányít kódolásra specializált kisebb-nagyobb cégeket is.
Bár közeledünk ehhez a ponthoz, egyelőre még nem jutottunk el teljesen odáig, amit szépen példáz egy, július közepi kódoló verseny. A Tokióban tartott rendezvényen, az AtCoder World Tour fináléjában Przemysław Dębiak lengyel programozó diadalmaskodott. Vetélytársai között az OpenAI egyik fejlett mesterségesintelligencia-modelljét is megtaláltuk.
Korábban maga Dębiak is a terület élharcosának számító vállalatnál dolgozott. A verseny után elégedetten jelentette ki: „Az emberiség győzött (egyelőre)!” Igaz, a tíz órás maratont követően azt is hozzátette az X-en, hogy teljesen kimerültnek érzi magát, és alig él.
Az MI-modell értelemszerűen semmi hasonlót nem mondott, nem örült és nem is panaszkodott. A verseny mégis történelminek bizonyult, mert ez volt az első, amelyen engedélyezték mesterséges intelligencia részvételét. A technológia fejlődését, a programozásban betöltött szerepét látva, a szervezők részéről teljesen logikus lépés volt.
Az OpenAI modellje az „Emberiség vs. MI” speciális bemutatómeccs részeként szerepelt. Az OpenAIAHC nevű mesterséges intelligencia tizenkét élmezőnybeli humán programozóval tízórás optimalizációs versenyen mérkőzött meg.
A lengyel kódoló kilenc százalékpontot vert rá a második helyezettre: az MI-re. A gép az összes többi embert megelőzte. Dębiak azt is megjegyezte, hogy pont a mesterséges intelligencia jelenléte ösztönözte: menjen tovább, ne adja fel. Végig látta, hogy ugyan kicsivel, de vezet, és meg akarta tartani az előnyt.
Hozzáfűzte még, hogy az MI nélkül rosszabbul végzett volna. A mesterséges intelligencia bámulatra méltó teljesítménye pedig egyértelműen jelzi, hogy már nyílt kimenetelű, kreatív problémamegoldó feladatokban is azonos szinten van a legjobb humán programozókkal.
Ne legyenek illúzióink: ha talán nem is jövőre, de a következő évek valamelyikében biztos ő fog nyerni.