Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Az OpenAI nevetségessé tette Elon Musk ellenük indított jogi eljárását

2024. március 28. - ferenck

Elon Musk február végén jogi eljárást kezdeményezett az OpenAI és vezérigazgatója, Sam Altman ellen. A mesterségesintelligencia-modellek világ előli eltitkolása a vád. Musk többek között Altman társaságában alapította majdnem kilenc éve, majd 2019-ben hagyta el a kortárs MI-kutatásokat leginkább…

Tovább

Az iPhone-ra kerül a Google Gemini-ja?

Miután a Bloomberg arról számolt be, hogy az Apple tárgyalásokat folytat a Gemini multimodális mesterségesintelligencia-modell licenceléséről a Google anyacégével, az Alphabettel, az utóbbi tőzsdei részvényei több mint négy százalékos növekedést mutattak a március 18-i záráskor. Az Apple esetében…

Tovább

Nyílt forrású nagy nyelvmodelleket tett közzé a Google

A Google története folyamán számos nyílt forrású (open source) mesterségesintelligencia-kezdeményezéssel (AlphaFood, TensorFlow, a BERT és a T5 több változata, Switch stb.) gazdagította a számítástudományt, információs társadalmat. Az utóbbi időben, a nyílt forrású nagy nyelvmodellek (large…

Tovább

Humán kollégáinál is jobban szintetizált vegyszereket az amszterdami robotvegyész

Az Amszterdami Egyetem kutatói fényre aktiválódó vegyi reakciók tervezését megtanuló robotikus rendszert fejlesztettek. RoboChem úgy végzi munkáját, hogy optimális eredményt ér el vele, kémiai anyagok szintetizálásában humán kollégáit is felülmúlta. A rendszer több elemből áll össze. A…

Tovább

Kommunikációvá alakítja a kézmozdulatokat egy magunkon viselhető matrica

Képzeljük el, hogy vékony és rugalmas matrica kéz- és ujjmozdulatainkat egyetlen szó kimondása vagy a számítógépes billentyűzet minimális használata nélkül kommunikációvá alakítja. A kínai Pekingi Egyetem és a Gullin Elektronikus Technológiai Egyetem kutatói pont ilyen, újtípusú magunkon viselhető…

Tovább

Számítógépes utasításokká alakít át gondolatokat egy agyi implantátum

Egy Mark nevű, ALS-ben (amiotrófiás laterális szklerózis) szenvedő betegnél 2021-ben diagnosztizálták a bajt. Tavaly augusztusban az agya neurális tevékenységét számítógépes utasításokra fordító agy-számítógép interfészt (brain-computer interface, BCI) ültettek a koponyájába. A BCI egy stent…

Tovább

Öngyógyító robotok

Önmagukat emberi beavatkozás nélkül meggyógyító, korrigáló robotok tökéletesen funkcionálhatnának azokban a veszélyes és távoli környezetekben, például a világűrben és az óceán mélyén, ahol mindenféle javítás nehézségekbe ütközik. Az öngyógyítás azokra a folyamatokra vonatkozik, amikor külső…

Tovább

TikTok-stílusú szappanoperák lehetnek Kína következő fontos exportcuccai

Ty Coker amerikai hangszínész általában videójátékokhoz és animációs filmekhez adja a hangját. Decemberben viszont kínai sorozat (Adored by the CEO) amerikai változatához hívták, és az egyik főszereplő az ő hangján szólalt meg. A sorozatot hiába keressük televízión, Netflixen, nem találjuk. A…

Tovább

Gépi rendszer segíti már a tornászversenyek bíróit is

Sporthatóságok a pályán és a pályán kívül is használnak már mesterségesintelligencia-technikákat. Két angol klub, a Chelsea és a Nottingham Forest érdeklődik a friss tehetségek felfedezésében segítő AISCOUT app iránt. Viszonylag egyszerű: amatőr játékosok videókat töltenek fel magukról cselezés,…

Tovább

Valódi videókat generál a mesterséges intelligencia?

Sora, az OpenAI új szövegalapú videógenerátora magasra emelte a lécet részletességben és realizmusban. Korábban egyetlen MI sem érte el ezt a szintet, nem alkottak ennyire meggyőző, csúcsminőségű mozgókép-világot. Magáról a rendszerről, a rendszer felépítéséről viszont keveset tudunk. Sora…

Tovább
süti beállítások módosítása