Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

MI-k generálhatják a jövő zenéit

2019. június 18. - ferenck

A csúcstechnológiák az összes művészetet megváltoztatják, legnagyobb mértékben talán a zenét. Zenekarok és előadók helyett mesterséges intelligenciák már ma is generálnak egyénre szabott listákat, és ez csak a kezdet, a trend a jövőben felerősödik – véli a kockázati tőkés és egyben a Sun Microsystems egykori társalapítója, Vindo Khosla.

A korábban a virtuális valóságban (virtual reality, VR) élőelőadásokat adott, a VR-t a szinesztézia megvalósítására használó iráni származású Ash Koosha negyedik – és máig utolsó –, 2018 őszi albumát, a Return O-t közösen írta a Yona nevű mesterségesintelligencia-rendszerrel.

jovozeneje.jpg

„Az MI motorja egy generatív szoftver, amely mondatokat, melódiákat alkot, és a szöveget beszéddé alakító technológia segítségével énekel is” – magyarázza Koosha.

A felemásra sikerült eredmény jelzi, hogy a technológián bőven akad még finomítanivaló. Az MI-ben rejlő zenei potenciált viszont egyre többen, és nemcsak alkotók, hanem tech startupok is próbálják kiaknázni. Az ausztrál Popgun mesterséges intelligenciája 2017 januárjában egy zongorafutam melodikus folytatását írta meg, 2018 nyarán viszont a zongorától a dobig, a basszusoktól a háttérvokálig mindent a gép alkotott.

jovozeneje0.jpg

A Popgun csak egy példa, startupok sokasága dolgozik MI-muzsikákon, miközben a Facebook, a Google, az IBM és a Sony árgus szemekkel figyeli a fejlődést.   

Khosla szerint kb. tíz év, és mindenki az elménkben olvasó MI-k által alkotott hanganyagokat fogja hallgatni; megszűnik a mai értelemben vett zenehallgatás. Az algoritmusok nyomon követik hangulatunk hullámzását, és mindenkori lelkiállapotunk függvényében szolgáltatják a muzsikát.

A Spotify-on és YouTube csatornákon terjedő hangulat- és tevékenység-alapú lejátszási listák ebbe az irányba mutatnak. A művész kiléte, az album és/vagy a szám címe lassan érdektelen lesz, egyre inkább a felhasználó aktuális állapota számít. A Spotify és a hasonló online szolgáltatók nyilván érzik a gazdasági lehetőségeket is, mert a gépek alkotta alternatívák esetében nem kell magas licenc-díjakat fizetniük stb.

De mi történik a zene által kiváltott közösségi élménnyel, ha az MI-k generálta muzsikák mindenki számára szigorúan egyediek lesznek?

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6014896198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása