A New York állambeli Buffalo Egyetem kutatói megállapították, hogy az Orosz Internet Kutatási Ügynökség (IRA) által létrehozott kamuprofilok 2015 és 2017 közötti tevékenysége hozzájárult az oltások természetének és hasznosságának amerikai megítélésében bekövetkezett változásokhoz.
A koronavírus árnyékában különösen megnő az egészségügyi témák átpolitizálásának, propagandaeszközként történő használatuknak a veszélye. Képzeljük el, hogy ha a koronavírussal történne ez, és a szakemberektől, orvosoktól, megbízható médiaforrásokból stb. érkező egészségügyi üzenetek fontosságát és igazságtartalmát politikai preferenciáink alapján ítélnénk meg.
A kutatók felügyelet nélküli gépi tanulással közel 3 millió tweetet elemeztek, hálózatokat vizsgáltak, mintázatokat ismertek fel, és kiderült, hogy az IRA másként közelítette meg az amerikai republikánus és demokrata szavazókat.
Az ügynökség célja a vita elmélyítése volt.
A szomorú valóság, hogy sikerült nekik – az utóbbi években a republikánus szavazók kezdenek kevésbé bízni az oltásokban, míg a demokraták pozíciója változatlan maradt –, és a történelmileg közegészségügyi, és semmiféle szempontból nem politikai téma további ellentéteket generál a két tábor között. Ha pedig, legyen az bal- vagy jobboldali, politikai irányelvek alapján viszonyulunk ezekhez a kérdésekhez, fokozatosan elveszítjük az egészségügyi szervezetek iránti bizalmunkat, és az objektivitásukat is megkérdőjelezzük.
Az IRA ott is ellentétet teremtett a két tábor között, ahol korábban nem volt. Az ügynökség aligha foglalkozik az oltáskérdéssel, mindössze annyit tettek, hogy a republikánusoknak szánt üzenetekkel az átlagos republikánus karaktert még republikánusabbá, a demokratát pedig még demokratábbá tegyék. Ezt elérve ölbe is tehették a kezüket.
„Egy vírusban nincs semmi politikum, de amikor bármely egészségügyi téma a tények rovására politikává válik, a következtetések és a döntéshozás, például, hogy kell-e a távolság vagy sem, a párthűségen, és nem a tudományon alapulnak, és ez extrém-mód veszélyes” – magyarázza Yotam Ophir, az egyik kutató.