Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Kongresszusi tanácsadó panel vizsgálja az MI-fegyvereket az USA-ban

2021. február 03. - ferenck

Az Egyesült Államoknak nem kellene egyetértenie a mesterségesintelligencia-alapú autonóm fegyverek fejlesztésének és használatának tilalmával – állapította meg a kongresszusnak írt jelentésében egy, a kormány által felkért szakértői panel. Döntésük nem formálja közvetlenül az USA politikáját, viszont abszolút odafigyelnek rájuk. 

A panelt Eric Schmidt korábbi Google-főnök vezette, és két napon keresztül tárgyalták, hogyan kellene a világ legnagyobb katonai hatalmának kezelnie a mesterséges intelligencia nemzetbiztonsági felhasználását, a kapcsolódó technológiák fejlődését. Robert Work korábbi védelmi miniszter szerint az autonóm fegyverek kevesebbet hibáznak a csatatéren, mint az ember, és így kevesebb az áldozat is.

killerr.jpg

A vita során összemosódtak az emberi jogok és a hadviselés egyébként is képlékeny határai. Bő nyolc éve nem-kormányzati szervezetek koalíciója szorgalmazza a „gyilkos robotok” betiltását. Szerintük az emberi kontroll nélkülözhetetlen a támadások arányának és a háborús felelősségnek a megítéléséhez. Harminc ország, köztük Brazília és Pakisztán szorgalmazza a tiltást, az ENSZ 2014 óta több megbeszélést tartott a témáról.

Az autonóm fegyverek egyáltalán nem újak, az MI fejlődésével viszont új problémák merültek fel: a szoftverekkel vissza lehet élni, a mesterséges intelligencia betanításához előítéletes, elfogult adatokat is felhasználhatnak.

Az amerikai testület elismerte a kockázatot, a Microsoft egyik alkalmazottja a gyorsan reagáló gépek gyártóira gyakorolható nyomásról beszélt. Ezek a gépek ugyanis fegyveres konfliktusok eszkalálódásához vezethetnek.

A panel tiltás helyett nagyobb körültekintést, óvatosabb fejlesztéseket, morális követelmények kidolgozását követeli. Az embernek szerintük csak a nukleáris töltetű fegyverekről való döntés kitárólagossága jár. Közben figyelni kell más országok, főként Kína és Oroszország hasonló fejlesztéseit: drónokat, robotokat, emberélet kioltására képes algoritmusokat. Többen bírálják ezt az attitűdöt, mert fokozhatja a fegyverkezési versenyt.

Az MI hírszerzési alkalmazását, az adatatgyűjtés áramvonalasítását viszont teljes mértékben támogatják, A beszámoló végső változata márciusra várható.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr4716413292
süti beállítások módosítása