Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Robotok sütik a rósejbnit

2021. szeptember 30. - ferenck

A dél-chicagói Fehér Kastély bő száz éve látja el gyorskajákkal a vendégeket. Múlt évtől szokatlan küllemű szakácssegéd is részt vesz a munkákban – a krumplit robotikus szerkezet, Flippy süti.

Napi huszonhárom órát dolgozik, és csak azért nem 24/7-ben, mert egy órát a tisztításával töltenek. Tavaly és idén is folyamatos a munkája. A Fehér Kastély vezetősége annyira elégedett vele, hogy a gyártóval (Miso Robotics) közösen beindítják a javított, 2.0-ás változatot. Az új robot az ország különböző pontjain lévő tíz étteremben fogja sütni a rósejbnit.

elelmiszer0.jpg

Flippy zsírálló, fehér szövetbe bújtatott robotkar. A mennyezethez rögzített sínen csúszva mozog, emeli fel és engedi le a krumplival teli kosarakat. Úgy alakították ki, hogy a fröcsögő vagy kiömlő olajtól is védve legyen.

A vendéglátóipar robotizációja nem újkeletű, évek óta tart az élelmiszergyártás automatizálása, az utóbbi időben viszont felgyorsult a folyamat. Kevés az alkalmazott, május végén például 1,3 millió betöltetlen állás várt érdeklődőkre amerikai szállodákban és vendéglátó egységekben. A koronavírus-járvány hatását jelzi, hogy egy éve csak feleennyi személyre lett volna szükség.

elelmiszer.jpg

Az éttermi kínálatra az elvitel és a házhoz szállítás pandémia miatti döbbenetes mértékű felpörgésével nőtt az igény. Sok vendéglátóipari egység a munkaerőhiányt és a bérek inflálódását önkiszolgáló és technológia-alapú megoldásokkal igyekszik túlélni. A fogyasztókkal való közvetlen kontaktot, amikor lehet, automatizált módszerekkel igyekeznek helyettesíteni, és közben az online rendelést is folyamatosan finomhangolják.

Vállalkozók és az iparág vezetői nagyobb és súlyosabb problémát is orvosolnának: magát az élelmiszergyártást automatizálnák olyan gyorsan, amennyire csak lehet. Gyorséttermekben, a helyszínen és ott is, ahol a kaják egy része készül, és ahonnan érkezik például a Fehér Kastélyba, régóta használják az automatizáció valamilyen formáját.

Az egyre olcsóbb szenzorokkal, aktuátorokkal, könnyebben hozzáférhető szoftverekkel, mindezek automatizált élelmiszer-kezelő rendszerekkel történő kombinációival, hatékonyabb az ellátás.

A legnagyobb kihívás az alapanyagokat eredményesen és az egészségügyi elvárásoknak eleget téve feldolgozó, speciális gépek kialakítása. Startupok vagy csak egy lépés automatizálásával, vagy nagyon egyszerű étel gépi előkészítésével próbálják megoldani a feladatot. Sok vendéglátós az állandóság, a megbízhatóság és a költséghatékonyság miatt gondolkozik a minél szélesebb körű automatizáción.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr316655470
süti beállítások módosítása