Az Illinois állambeli Északnyugati Egyetem mérnökei apró mikrochipeket építettek szárnyakkal. Az ember által valaha létrehozott legkisebb repülő szerkezetek parányibbak a homokszemnél, és úgy siklanak, mint a juharfából kihulló „szárnyas” magok.

A mikrorepülők a légszennyeződést, fertőző betegségek légi terjedését és környezeti változásokat figyelhetnek rendszeresen, miután repülőről vagy nagyon magas épületről ledobták őket.

Rajba szerveződve masszív vezeték nélküli hálózatot képezve, fontos környezeti adatokat gyűjthetnek be, elkerülve a nagyméretű gépeknél felmerülő problémákat.

A tervezőket az élővilág ihlette meg, magjaikat szétszóró fák jelentették a mintát. Ezek a magok képesek lelassítani a földre hullásukat, és így lehetővé válik, hogy nagyobb területeket lefedjenek.

A mikrochipeknek nincs meghajtórendszere, motorja, viszont kis méretük ellenére sikerült szenzorokat, sőt, antennákat integrálni beléjük. Ezek az eszközök biztosítják az egymás közötti kommunikációt.

A természet évmilliárdok alatt tervezett nagyon kifinomult aerodinamikával rendelkező magokat, a kutatók pedig átvették, és elektronikus áramkörplatformokra alkalmazták a tervezői koncepciót. Mivel a gépek hosszabb ideig siklanak a légben, leszállás közben képesek adatgyűjtésre.

A kutatókat a kinyitáskor háromdimenziós szerkezetekké alakítható kétdimenziós könyvek is inspirálték, a gépecskékhez pedig új gyártási folyamatot találtak ki.

A fogyasztói elektronikában használt legfejlettebb anyagokat és gyártómódszereket kihasználva, nyomtatták ki a gépeket. A teszteknél a környezetből energiákat gyűjtő eszközöket is építettek a gépekbe, amelyekkel megoldották az adatokat okostelefonra juttató antenna elektromos ellátását.

A prototípusok részecskéket detektáltak a levegőbe, a pH-olvasással is elboldogultak, ami például a vízminőség monitorozásánál különösen hasznos lehet majd. Most a vízben nyom nélkül feloldódó, biológiailag felszívódó változaton dolgoznak, ugyanakkor elismerik, hogy nagy mikrorepülő-csapatok fejlesztése problémás lehet.