Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Négymillió háztartásba szállít drónokkal termékeket a Walmart

2022. június 02. - ferenck

Néha sci-fibe illő fejlett szállítási eszközöket, például repülő motorkerékpárokat fejlesztünk nagyléptékű céljaink végrehajtásához. Máskor viszont az innováció kevésbé látványos, kevesebb szalagcímben foglalkoznak vele, viszont felhasználók millióinak az életét könnyíti meg.

Ma már ilyen a dróntechnológia, különösen a drónokkal történő szállítás is.

walmart_4.jpg

Úgy tűnik, a legnagyobb észak-amerikai boltláncnak, a Walmartnak összejön az, ami az Amazonnak eddig nem sikerült – felgyorsul a drónokkal történő házhozszállítás, azaz bővül, és így négymillió amerikai háztartást ér el a DroneUp program.

Jeff Bezos már 2013-ban termékeket kiszállító dróncsapatokról beszélt, amelyek betöltik látómezőnket, mert annyian vannak. Öt évet adott nekik, közel tíz telt el, az Amaton bő kétmilliárd dollárt fektetett a kezdeményezésbe, ezer szakértő dolgozik rajta, de még mindig távol vannak a nagyléptékű célok valóra válásától.

A Walmart viszont hat szövetségi államban – Arizonában, Arkansas-ban, Floridában, Texasban, Utahban és Virginiában potenciálisan képes eleget tenni a feladatnak, drónjai évi egymillió csomagot tudnak elvinni a megadott címre.

walmart0_2.jpg

Annyira komoly számokról van szó, hogy ha minden a tervek szerint megy, a Walmart jelentős versenyelőnyre tesz szert, jócskán megelőzi riválisait, köztük az ezen a területen látszatra egy helyben toporgó Amazont.

A cég bebizonyította, hogy méltó versenytársa az Amazonnak. Olyannyira, hogy hamarosan a házhozszállításban a legmeghatározóbb szolgáltatóvá válhat. Vészhelyzetben, vagy ha kiürülőben az éléskamra, a többség dönthet a Walmart mellett.

Az ügyfelek 3,99 dollár szállítási költség ellenében akár 4,5 kilós termékeket is rendelhetnek. A megrendelést a drónok félórán belül kiszállítják a megadott címre.

„Leegyszerűsítve: ha a csomagolás biztonságos, a küldemény repül a drónnal” – áll a Walmart egyik sajtóanyagában.

A Walmart azt is közölte, hogy az eredeti elképzelésekkel, vélekedésekkel ellentétben, ügyfelei nem sürgősségi és egészségügyi cikkekhez rendelnek elsősorban drónos kiszállítást. A legnépszerűbb termék nem meglepő módon a Hamburger Helper.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7517846103
süti beállítások módosítása