Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Az autonóm drónok készen állnak a versengésre

2019. október 22. - ferenck

Ha létezik technológia, amit a sportra találtak ki, sokak szerint a drónok azok mindenképp. Távirányított kvadkoptereket ipari ellenőrzéstől hollywoodi kasszasikerek filmezéséig szinte mindenre használtak, a légi járművek 2016 óta pedig a Drónverseny Ligában (DRL) mérhetik össze a tudásukat.

A pilóták fontos szerepet játszanak ezeken a megmérettetéseken, viszont hamarosan elveszíthetik az állásukat. A még nagyobb automatizáció az ok, mert egyre több szervező szerint humán személyzet helyett mesterséges intelligenciáknak kellene vezérelni a gépeket.

dronverseny.jpg

Elképzelésükbe nyilván anyagi szempontok (is) közrejátszanak, hiszen az ember nélküli, csak MI-re hagyatkozó légi járművek versengését így még könnyebb mediatizálni, ráadásul tudományos-technológiai oldalról, megsüvegelendő ötletről van szó.

A „jövő sportját” gőzerővel promótáló DRL nemrég mutatott be egy autonóm repülő légi járművet, a Versenyző MI-t (Racer AI). Az új drónt a Nvidia Jetson AGX Xavier következtető motorjával, mégy darab sztereoszkóp kamerával és hatékony propellerekkel szerelték fel.

dronverseny0.jpg

RacerAI mesterségesintelligencia-modelleket kidolgozó csapatok platformjaként szolgál. A csapatok a DRL és a Lockhead Martin által közösen szponzorált AlphaPilot versenyben vesznek részt.

420 csoport jelentkezett, modelljeiket szimulált útvonalon tesztelték. A virtuális próbálkozások után kilencen maradtak, az ősz folyamán ők négyszer mérkőznek meg egymással.

dronverseny1.jpg

Az október 8-i első versenyt a dél-koreai Kaist Egyetem USRG csapata nyerte meg, a másodikra november 8-án, Washington D.C.-ben kerül sor. A sorozat győztese 1 millió dollárt nyer, 2020 elején pedig humán pilóta által irányított drónnal méri össze tudását egy 250 ezer dolláros versenyen.

A DRL pilótái a liga által épített és karbantartott szabványdrónokkal, ugyanazokban a szimulációkban gyakorolnak, mint a RacerAI. A versenypálya szélessége általában közel két méter, a versenyek túlnyomó többségét amerikai és európai rendezvényközpontokban tartják.

A versenyek élvezetesek, szórakoztatók, viszont jó lenne, ha az autonóm modellek által elsajátított ismereteket és készségeket „valóvilág” alkalmazásokban, például az automatizált szállításban is hasznosítanák.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr1915236764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása