Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Robotrajok jeget bányásznak a Holdon?

2019. november 07. - ferenck

Okos robotok segíthetik a közeljövő holdkutatóit és expedícióit, de a gépek nemcsak ott, hanem a naprendszer más részein is tevékenykedhetnek.

Természetesen a Földön is.

A Luxemburgban irodát nyitó OffWorld kaliforniai startup ásványi és más forrásokat idővel világűrbeli környezetben bányászó gépeket fejlesztenek. Egyelőre az elején járnak, a robotok ma még aligha mennének a Holdra, de a közeljövő generációi már sokat segíthetnek a NASA űrhajósainak.

moonmining.jpg

Az amerikai űrügynökség tervei szerint a következő holdraszállás (emberekkel az űrhajó fedélzetén) 2024-re várható.

Az OffWorld okos robotokból álló rajokat küldene a mi holdunk mellett távoli bolygók és holdak felszínére is, ahol például – jég és ásványok formájában – vizet bányásznának.

„Rajokban működnek, együtt dolgoznak, maguktól hoznak döntéseket, érzékelhetik ásványok és fémek jelenlétét, és annak megfelelően cselekednek” – magyarázza a vállalatot vezető Jim Keravala.

moonmining0.jpg

Még nem tartanak a világűrnél, a robotokat jelenleg földi bányákra, építkezésekre, alagutakra és más infrastrukturális forgatókönyvekre tervezik. Tanulásra képesek, visszajelzéseik felbecsülhetetlen infók a hardverek működéséről szokatlan környezetekben.

„Valamikor, remélhetőleg bőven a következő holdraszállás előtt, a Hold felszínére telepítenénk a technológia világűrbeli változatát” – folytatja Keravala, arra utalva, hogy mindenképpen segíteni szeretnék a NASA következő ezirányú misszióját.

A robotok élményeikből, tapasztalataikból tanulnak, és hosszabb távon, előkészítenék a terepet, emberi használatra alkalmas holdbéli telepeket.

Legelőször a jeget dolgoznák fel, többféle használatra (ivóvíz, rakéta üzemanyag stb.) alkalmas vizet nyernének ki belőle.

A rajtevékenység, a gépi tanulás és az önálló döntéshozás előnye, hogy a gépek jobban alkalmazkodnak a környezethez (először például egy földi bányához).

A napenergiával működő robotok „menet közben”, minimális emberi beavatkozással tanulnak. Felépítésük moduláris, tehát másfajta, például földi és égi robotok használhatnak hasonló részeket. Elvileg önszaporulatra is alkalmasak, így az adott környezet (Hold, Mars stb.) helyi erőforrásaival további robotokat építhetnek.

A fejlesztésben űrmérnökök is részt vesznek, az OffWorld jövőre online piacteret nyit termékei bemutatásához.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5215290096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása