NASA-űrhajók mérnökei vízalatti robotszondákat terveznek, hogy a klímaváltozás antarktiszi jégolvadásra kifejtett hatását mérjék velük: miként befolyásolja a fehér kontinenst és környékét, illetve mit jelenthet a tengerszint emelkedésében?

A NASA Los Angeleshez közeli Sugárhajtómű Laboratóriumában fejlesztik a prototípust. Az amerikai haditengerészet jeges-tengeri labor-táborában teszteltelték márciusban; az Alaszkától északra lévő Beaufort tengerben merült alá száz méterre, és gyűjtött adatokat sótartalomról, hőmérsékletről, áramlásokról. Előtte a kaliforniai Monterey öbölben és a michigani Felső-tó befagyott téli felülete alatt is tanulmányozták, hogyan működik.

A robotok platformként funkcionálnak majd, kényes tudományos műszereket szállítanak a Föld legnehezebben megközelíthető helyszíneire. Az eddigieknél pontosabb adatokat várnak tőlük, jobban megismerhetjük belőlük az antarktiszi vizek felmelegedési ütemét. A jelenlegi modellek korrigálásában és előrejelzésekben is hasznos szolgálatot tehetnek.

A világ legnagyobb jégtakarójának sorsa évek óta aggasztja a tudósokat. Augusztus utolsó hetében ezerötszáznál többen gyűltek össze az Antarktika-kutatás Tudományos Bizottságának Dél-Chilében tartott konferenciáján. 

1997-es adatokkal összevetve, drámai a zsugorodás, és ha a selfjég teljesen felolvad, a globális tengerszint hatvan méterrel emelkedhet. „A selfjég a parti síkságról a tengerbe nyúló jégtömeg (tengeri jégpajzs); a tenger fenekéig (a peremeken csaknem fenekéig) befagyott része. Az antarktiszi selfjegek mintegy kétszáz méterrel emelkednek a tengerszint fölé” – olvassuk a Wikipédiában.

Sokezer éves folyamat eredményeként formálódtak, támpillérként működnek, például megakadályozzák, hogy gleccserek visszacsússzanak a környező óceánba. Műhold-felvételek alapján a jég nagyobb mértékben olvad, mint ahogy a természet pótolja a veszteséget. Az óceánhőmérséklet növekedése pedig alulról is kikezdi a selfjeget. A kutatók ezt a jelenséget is tanulmányoznák az IceNode nevű robotszondák segítségével.

A járművek 2,4 méter hosszúak, átmérőjük 25 centiméter. Jégfúrásokból vagy tengeri hajókból eresztik le őket. Nincs meghajtásuk, speciális szoftverrel irányítják majd őket, sodródnának áramlatokban, míg elérnék rendeltetési helyüket, ahol az édesvízű fagyott selfjég, az óceán sós vize és a föld találkozik. Ezek az üregek még műholdak számára is átjárhatatlanok.

A kutatók közvetlenül innen akarnak infókat kapni. A szonda a jégpolc alsó oldalához rögzíti magát, akár egy évig gyűjthet adatokat, aztán visszasodródik a nyílt tengerre, és megfigyeléseit műholdas közvetítéssel továbbítja.

Összesen tíz szondát akarnak küldeni, annyi lenne ideális egyetlen selfjég-üreg adatainak összegyűjtéséhez. Előtte viszont akad bőven fejleszteni- és tesztelnivalójuk.