Az arcfelismerés ugyan rengeteg vitát vált ki, többen egyszerűen betiltanák a technológia használatát, de a tiltakozás nem zavarja az Egyesült Államok hadseregét egy, a tervek szerint 2021-ben munkába álló, rendkívül fejlett rendszer kidolgozásában.
A rendszer az adott személyről készült infravörös képeket elemez, és nézi meg, hogy az illető arca nem szerepel-e kormányzati listákon, például ismert és körözött terroristákén.
Sötétben, autók szélvédőjétől nem zavartatva, pocsék időjárási és fényviszonyok között, akár 500 méter távolságból és ködben is működnie kell. A rendszer hőmintázatok alapján azonosít személyeket.
Az amerikai hadsereg 2,8 millió dollárral támogatja az infravörös szenzortechnológiára specializálódott kaliforniai Cyan Systemst, illetve 1,5 millióval a rendszeres kormányzati beszállító alabamai Polaris Sensor Technologiest, amelynek egyik partnere korábban olajfoltok azonosításához dolgozott ki infravörös-alapú technikát, de a területen a cég szabadalommal is rendelkezik. A szabadalom pontosan arról szól, hogy hogyan manipulálható, alakítható hihetetlenül részletessé egy hőkép. (A Cyan Systemsnek szintén van egy szabadalma ezen a területen, technológiájával kapcsolatban viszont sokkal titkolózóbb.)
A két támogatás rendeltetése a rendszer létrehozása. 2019 szeptemberében kezdték, előzetes becsléseik alapján 2021 koraőszén lesznek kész.
A két szerződés nem az első bizonyítéka, hogy az amerikai hadigépezetet komolyan érdeklik a nagytávolságú, csúcstechnológiás arcfelismerő megoldások. 2018 őszén a Hadsereg Kutatólabor ismertette néhány saját szakterületi kutatását. A szerződések mindazonáltal egyértelműsítik, hogy közelebb kerültek a megoldáshoz, célpontok távolról történő azonosításához, miközben a katonák semmit nem kockáztatnak, az arcfelismerés miatt nem leselkednek rájuk veszélyek.
Katonai célokra már használnak arcfelismerést, harcmezőn azonosítanak vele személyeket. Csakhogy ezek a megoldások szabvány, például iPhone- vagy CCTV hálózatok kamerái által generált képekkel dolgoznak.
Ez azonban nem elég, és ezért döntött a hadsereg személyek azonosításához infravörös képeket elemző rendszer mellett.