Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Arctakarás opció a Signalon

2020. június 19. - ferenck

A titkosított azonnali üzenetküldő Signal app, a 2020-as évben úgy látszik, minden szinten aktuális új kiegészítőt jelentett be: lehetővé válik, hogy a felhasználó iOS-ről vagy Androidról letöltött képeken elhomályosítsa, lényegében kitakarja az arcát.

A bejelentéssel természetesen az egész világon átvonuló tiltakozáshullám, a Black Lives Matter tüntetések résztvevőinek igyekeznek segítséget nyújtani, de legalábbis opciót kínálnak fel, ha nem akarják, hogy esetleg illetéktelenek lássák őket Facebook-posztokban stb.

blurringface.jpg

„Mindenkit támogatunk, akik kimentek az utcára, hogy hallassák a hangjukat” – jelentette ki Moxie Martinspike, a Signal társalapítója, és a cég hivatalos álláspontja is ez.

„Egyvalami abszolút egyértelmű: 2020 jó év az arctakarásra” – folytatta a koronavírus-járvány miatt széleskörben elterjedt, általában kötelező szájmaszkokra utalva.

blurringface0.jpg

A felhasználó a „blur” ikonra kattintva homályosíthatja el az arcát, de az app többől is áll – manuálisan a kép bármely más részét is elmosódottá, nehezebben láthatóvá tehetjük.

A megfigyelőtechnológiák virágkorában növekszik az ilyen és hasonló megoldások száma, népszerűsége, az alkalmazások iránti igény. 9/11-el kezdődött, és az államhatalom azóta is minden ürügyet megragad a polgárok magánszférájának (privacy) szűkítésére, egyéni szabadságjogainak megnyirbálására.

A megfigyelés a tüntetéshullám alatt is komoly problémává vált. Kétélű fegyver, mert a rendőri túlkapásokat szintén rengeteg fénykép és videó tanúsítja. A Signal bejelentését az a tény is szükségessé tette, hogy megmozdulásokat több esetben felülről, kifejezetten erre a célra használt légi járművekről, drónokról figyelték, filmezték, rögzítették.

Az elhomályosítási opció miatt a megfigyelőkamerák persze nem állnak le, és a rendőrök testkamerái is ugyanúgy fognak működni, mint eddig, viszont fontos jelzés egy techcég részéről.

Mindezt a Signal is tudja, és most azon dolgoznak, hogy a tiltakozó csoportoknak még hatékonyabb arctakarás-lehetőségeket biztosítsanak. Az appot pedig egyre többen használják, a Signal-userek száma folyamatosan emelkedik, rekordokat dönt meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr3315755636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása