Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Az e-kereskedők alkalmazkodnak a világjárványhoz

2020. november 25. - ferenck

A koronavírus-járvány a távol-keleti országban, az idén január 25-én ünnepelt kínai újév előtt elkezdett tetőzni, és a pandémia teljesen átírta az eladási előrejelzéseket. Az ország legnagyobb elektronikus kereskedelmi eseménye azonban bizonyította, hogy a dolgok visszatértek a régi kerékvágásba.

A kereskedők általában az újév óta keletkezett adatokból készítik elő a „dupla 11-es” napra (Singles’ Day), november 11-re vonatkozó modelljeiket. Csakhogy 2020-ban, újévi ajándékok mellett és helyett, a vásárlók főként maszkokra, vécépapírra, kézfertőtlenítőre és más egészségügyi termékekre költöttek.

Az eseményt az Alibaba csoport vezette be 2009-ben. A fogyasztás Black Friday féle apoteózisa idén a járvány ellenére minden eddigi rekordot megdöntött. Az elektronikus kereskedők kb. 3 milliárd csomagot postáztak.

china_3.jpg

Kína két legnagyobb eladója, az Alibaba és a JD a járványidők fogyasztói szokásaira vonatkozó adatokon gyakorolt mesterségesintelligencia-modellekkel készültek, és ügyeltek, hogy a raktárak fel legyenek töltve, a csomagok időben megérkezzenek.

Eredményesek voltak, mert 2019-hez viszonyítva, az Alibaba megduplázta, a JD harmadával növelte az eladásokból szármató bevételeit. Előbbi 74,1, utóbbi 40,9 milliárd dollárt kaszált.

Az Alibaba logisztikai leányvállalata, a Cainiao modelljeit úgy módosította, hogy ne a szezonális vásárlási mintázatokon alapuljanak, hanem inkább az előző hetek nagy árkedvezményeit és hasonló tényezőket figyelembe vevő rövidtávú előrejelzésekre, valamint az adott tartomány aktív Covid-19 fertőzötteinek számára összpontosítsanak.

china1.jpg

A járvány alatt a korábbiaknál is fontosabb lett a közösségi média influenszereinek szerepe. Emiatt az Alibaba rájuk is dolgozott ki modellt az árkedvezményeket promótáló, fizetett influenszerek rajongókra gyakorolt hatásának előrejelzésére.

A JD közegészségügyi szervezetektől, hírekből és a közösségi médiából szedte össze a modelljei kidolgozásához szükséges adatokat.

Más cégek szintén sokat nyertek 2019-hez képest. November 11-ike online eladásai összesen 17 százalékkal nőttek.

Az e-kereskedelem természetesen nemcsak Kínában tarol. Az Egyesült Államokban az év végi ünnepi online vásárlás már most 21 százalékkal meghaladja a tavalyit.

Az MI kritikus szerepet játszik a legnagyobb nyereséget elkönyvelő cégek tevékenységében, segíti őket a gyorsan változó, sokszor előzmények nélküli piaci feltételekre adott reakcióikban.

Tanulság? A Covid-19 felgyorsította a kereskedelem digitalizálását, és egyben növeli a különbséget az MI-t alkalmazó és nem alkalmazó vállalatok között. A túlélés egyik feltétele a mesterséges intelligencia- és technológiai befektetések. A jól menő cégek ennek érdekében megduplázzák MI-kapacitásaikat. A folyamat árnyoldala, hogy minden eddiginél nagyobb hatalomkoncentrációhoz vezethet.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr6116299620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása