Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Vizsgálják a Tesla önvezető technológiájának biztonságát

2021. április 07. - ferenck

Az Egyesült Államok egyik szövetségi szabályozószerve, az autópályák biztonságos közlekedéséért felelős hivatal vizsgálja az önvezetésre alkalmas Tesla-járművek utóbbi évekbeli baleseteit. Huszonhárom esetet; sajnos, van köztük halálos kimenetelű is. Közös vonásuk, hogy akkor történtek, amikor az autók önvezető módban működtek.

A hatóság eddig négyszer vizsgálta a Tesla-karambolokat. A legismertebb, 2016-os, floridai balesetnél a jármű nekiment egy fúrótoronynak, és a sofőr szörnyethalt. Kiderült, hogy részben a technológia volt a felelős érte, a másik három esetben viszont nem.

Egy másik szövetségi bizottság a floridai és egy 2018-as kaliforniai esetet vizsgált. Mindkétszer az önvezető rendszert találta hibásnak.

tesla_1.jpg

A Tesla szerint járművei biztonságosak. A flottája által gyűjtött adatokból kiderül, hogy autonóm irányítási módban, mérföldenkénti bontásban, kevesebb balesetet okoznak, mint a humán vezetők. Azt nem árulták el, hogy az Autopilot be volt-e kapcsolva a karamboloknál.

A cég járművein két önvezető mód létezik.

Az összes új autóban szabvánnyá vált Autopilot a kormányt, a fékeket és a gázpedált vezérli. A technológiát középen jól láthatóan elválasztott autópályákra találták ki.

A sofőrök plusz tízezer dollárért a Teljes önvezetés (Full Self-Driving) opciót is választhatják. A név ellenére, a Tesla egyik ügyvédje közölte a kaliforniai szabályozókkal, hogy a rendszert nem szabad teljesen autonómnak tekinteni.

Használja a vezető bármelyik módot is, a gyártó tanácsa, hogy kezét tartsa a kormány mellett, a szemével pedig figyelje az utat. A rendszer viszont akkor is aktív marad, ha a sofőr nem tartja be ezeket az ajánlásokat. Videókból egyébként az is kiderült, hogy az Autopilot módot nemcsak középen osztott autópályákon használják.

Az új vizsgálatok során tények után kutatnak, és közvetlenül nem fognak a Teslát és az önvezető járműipar egészét érintő új törvényeket eredményezni. A vállalat hírnevének és a robotautók körüli hype-nak viszont kifejezetten nem tesznek jót. Összességében az egész mesterségesintelligencia-fejlesztő közösséget érintik, minden egyes ilyen vizsgálattal csökken az MI-be vetett bizalom.

Míg a Tesla megítélése a tiszta energia használatának promótálása miatt pozitív, a „teljes önvezető” címke használata, mint kiderült, megtévesztő. Az autonómia szintjéről célszerű lenne tényleg konzisztens infókat szolgáltatniuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr516489158
süti beállítások módosítása