Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Klímakatasztrófa: egyre több az erdőtűz-szimuláció

2021. október 12. - ferenck

Az éghajlatváltozást megörökítő szimulációk régóta megjósolták az egyre gyakoribb és intenzívebb erdőtüzeket. Tűz a paradicsomban – ilyen és hasonló címek utalnak az idillikus helyeken történt katasztrófákra. Az egyik az észak-kaliforniai Paradise településen, 2018 novemberében volt, több mint nyolcvan áldozattal.  

A mai számítógépes szimulációkkal nagyon jól előrejelezhető az erdőtüzek terjedése, jobban megérthetjük belőlük a tűz tevékenységét, és a védekezésben is fontos szerepet játszhatnak. A legfőbb kihívás a pusztulás komplex dinamikájának rögzítése, értelmezése.

erdotuz.jpeg

A szaúd-arábiai Abdullah Király Tudomány és Technológia Egyetem (KAUST) kutatói és nemzetközi partnereik a tűzvész erdőléptékű viselkedését pontosan rögzítő, egy-egy fa lángra lobbanásából kiinduló, azt pontosan modellező, új szimulációt dolgoztak ki.

Módszerükkel az eddigieknél is precízebb az előrejelzés, a valódi erdők adataira épülő forgatókönyvek. A szimuláció az erdők tűzvédőinek használatát is modellezi, hogy hogyan képesek megakadályozni vagy csökkenteni a katasztrófát.

A fák kigyulladásának és a terjedési dinamikának megragadása mellett a környezeti változók, például a fasűrűség, a terep és a szél is fontos, szimulációkból kihagyhatatlan tényezők.

Az eddigi erdőléptékű szimulációkban a fák sima kúpokként vagy hengerekként szerepeltek. A túlzott leegyszerűsítéssel a modell pontatlanabb. A KAUST kutatói ezért dolgoztak ki a fákat ágszerű modulok gyűjteményeként ábrázoló, részletesebb szimulációt garantáló módszert.

A megjelenített forgatókönyv függvényében, minden egyes fát vagy sok részletes, élethű ágstruktúrákat generáló, vagy a hatékonyabb számítások miatt elnagyoltabb modulok reprezentálják. Az új megközelítéssel teljes ökoszisztémákban, változó erdőkkel realisztikusan szimulálható a tűz terjedése.

Az előrejelzés még pontosabb, ha a felhőképződést és a lángoló növényzetre hulló esőt, illetve a növényekből elpárolgó csapadékot is szimulálják. A kutatók elmondták, hogy a modellt további elemekkel egészítik ki: a szikrák útját, a fű, a lehullott ágak és az aljnövényzet tűzvészben betöltött szerepét is ábrázolni fogják. Megközelítésüket műholdas felvételekkel tervezik hitelesíteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr5216660862
süti beállítások módosítása