Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Szemüveg-méretre csökkennek a virtuálisvalóság-sisakok

2022. augusztus 18. - ferenck

Miután Mark Zuckerberg tavaly kijelentette, hogy a metaverzum fejlesztésére összpontosítanak, a virtuális valóság (VR) megint az érdeklődés középpontjába került. Az új digitális világban a tervek szerint interakciókat folytathatunk egymással, dolgozhatunk, szórakozhatunk. Az egyelőre még mindig sisakszerű VR headset nélkül viszont nem tudjuk használni a metaverzumot.

Az ergonomikusnak egyáltalán nem nevezhető hagyományos VR „sisakok” nem feltétlenül alkalmasak erre, tömeges mértékben többek között miattuk nem terjedhetett el a VR. Ha tényleg a metaverzum az internet jövője, akkor egyszerűbb, felhasználóbarátabb megoldásokra van szükség.

A mai sisakok azért ormótlanok és nehezek, mert régi tervek alapján készítik őket. Szinte mindegyik fejlesztő hasonló tervrajz alapján dolgozik, és a headsetekben van egy, a tőle kis távolságra lévő képet felnagyító objektív. Ez csak úgy valósítható meg, pakolható egy rendszerbe, ha a kijelző és a lencse kellő távolságra vannak egymástól. Ezért nagyok a headsetek. 

vr_sisak.jpg 

A Stanford Egyetem és az Nvidia kutatói új koncepcióval, a headsetet 2,5 milliméterre redukáló, úgynevezett „palacsinta lencsékkel” álltak elő, és ez az első alkalom, hogy 3D-s képeket ilyen kijelzőn jelenítenek meg.

A palacsinta lencse nem stanfordi és nem is Nvidia-találmámy, többen próbálkoztak már vele, de eddig csak 2D-s képekig jutottak el. Néhány éve ez még komoly újításnak számított, ma viszont már kizárólag a 3D jelenti a megoldást.

A Holografikus szemüveg szemhez közeli kijelző-rendszerét a VR-hez találták ki. A pupillát utánzó hullámvezetőből, térbeli fénymodulátorból és geometrikus fázislencséből áll, hogy holografikus képeket hozzanak létre a pehelykönnyű és vékony hardveren.

Az új kialakítás 2,5 milliméteres optikai köteg jóvoltából teljes színben képes 3D holografikus képek megjelenítésére. A teszteléshez asztali és magunkon viselhető (wearable) prototípusokat dolgoztak ki. Tömegük mindössze 60 gramm, használatukhoz nem kell vezérlő board.

A kutatók jelenleg a rendszer tökéletesítésén dolgoznak, mert mostani állapotában még nem alkalmas a kereskedelmi forgalmazásra. A prototípusokból terméket kell kidolgozniuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9817909543
süti beállítások módosítása