Ha galaxisunkban létezik valahol földönkívüli civilizáció, lézertechnológiánk elvileg úgy átalakítható, hogy akár 20 ezer fényévnyi távolságból is érzékeljék a Földről sugárzott jeleket – állítja az MIT (Massachusetts Institute of Technology) AeroAstro programjában dolgozó James Clark egy „megvalósíthatósági tanulmányban” (feasibility study). (Az AeroAstro az USA legrégebbi felsőoktatási űrkutatás-programja.)
Ha 1 megawattos lézert masszív 45 méteres teleszkópon keresztül a világűrre irányítunk, olyan erejű infravörös sugárzás keletkezik, amelyet a Nap energiája sem veszélyeztet. 2 megawattos lézer és 30 méteres teleszkóp együttes tevékenységével szintén hasonló eredmény érhető el.
Clark különböző lézer-teleszkóp kombinációkat tanulmányozva jutott erre a következtetésre, és döntött a két opció mellett.
Ha egy földönkívüli civilizáció csillagászai figyelik a Tejútrendszer bolygónkat is magába foglaló részét, különösen, ha viszonylag közeli rendszerben, például a Földhöz legközelebbi csillag, a 4 fényév távolságra lévő Proxima Centauri vagy a 40 fényévnyire található, és hét exobolygóval (idegen csillag körül keringő bolygóval) – amelyből három elméletileg lakható – rendelkező TRAPPIST-1 környékén élnek, a jelzőfényt detektálhatják.
Ha a jelet észreveszik, ugyanazzal a lézerrel morzeíráshoz hasonló formájú rövid üzenet küldhető nekik. Mai ismereteink alapján persze minimálisan kicsi az esélye annak, hogy valamelyik bolygó földönkívüli életnek, ráadásul az üzenetek dekódolására alkalmas fejlettségű civilizációnak adjon otthont.
Hiába tűnik az ötlet tudományos-fantasztikumnak, Clark elmondta, hogy vagy meglévő technológiákkal, vagy viszonylag kevés fejlesztéssel kivitelezhető. Ma még nincs 30 méteres teleszkóp, de Chilében már építik a 24 méteres Óriási Magellán és a 39 méteres Európai Extrém Nagy űrtávcsöveket.
Ha megfigyelőállomásokhoz hasonlóan a lézeres jeladót is hegytetőre építjük, minimalizálható az atmoszféra mennyisége, amelyen a fénynek keresztül kell hatolnia.
A megawattnyi mennyiség lézerfény viszont biztonsági problémákat vet fel – ismeri el Clark. Személyek látását, vagy űrjárművek kameráit veszélyeztetheti. Ezért a Hold egyik legtávolabbi részét javasolja.
Mindez elvileg megvalósítható, kérdés, hogy a mai képtechnológia elég fejlett-e a galaxisban generált hasonló lézerfény érzékelésére. A tanulmányból kiderül, hogy igen, viszont a teleszkópot a jel pontos irányába kell beállítani.
Clark bizakodik, hogy a kutatás pozitív hatással lesz az infravörös képtechnológiai fejlesztésekre, és nemcsak alienek potenciális fényüzeneteinek vételére, hanem távoli bolygók atmoszférájában lévő, életre utaló gázok azonosítására is alkalmas megoldásokat dolgoznak ki.
