Az ember nélküli japán Hayabusa2 űrhajó február 21-én sikeresen landolt a közel egy kilométer széles, a Nap körül keringő és a Földhöz időszakosan közelebb került Ryugu aszteroidán.
A küldetés eddig sikeres: az űrjármű apró kőzetmintákat gyűjtött össze, amelyeket vizsgálatra a Földre küld. Landolás közben közvetlen közelről 5 grammos tantál „golyókat” lőtt egy sziklába, és a fedélzeti mintavevő „fogantyúval” néhány darabot összegyűjtöttek a kőzetből.
A kapcsolat landolás közbeni megszakadása miatt a földi személyzetnek néhány órát várnia kellett a kommunikációra. A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) később bejelentette, hogy a Hayabusa2 a tervek szerint el is hagyta az aszteroidát.
Az űrhajó 2014 decemberében indult missziójára, és tavaly júniusban érkezett meg az aszteroidára, felszínén többször járt már, de a mérföldkőnek számító sikerre február 22-ig kellett várni.
2018 szeptemberében az űrhajó két kicsi terepjárót küldött az aszteroidára, néhány héttel később pedig a mikrohullám-méretű MASCOT leszállóegység ért célba. Eleme a művelet tervezett idejénél tovább, 17 óra hosszat működött. A két Bagoly (az egyik angolul Owl, a másik franciául Hibou) még mindig járja a kisbolygót.
Hayabusa2 rendeltetése, hogy a naprendszer korai történelmének és fejlődésének, illetve a Ryugu és hasonló szénben gazdag aszteroidák a földi élet kialakulásában játszott szerepének jobb megértésében segítsen kutatóközösségeknek.
Az összegyűjtött minták kulcsszerepet játszhatnak a tudományos munkában. Speciális űrszonda szállítja őket a Földre, érkezése 2020 decemberében várható. Az anyabolygón jóval aprólékosabban és összehasonlíthatatlanul masszívabb high-tech arzenállal lesznek tanulmányozhatók, mint a Hayabusa2 fedélzetén.
Az űrhajó két alkalommal próbál még mintákat gyűjteni. A mostanihoz hasonló elsőtől ugyanazt az eredményt várják. A második bonyolultabbnak ígérkezik – rézlövedéket használva igyekeznek talaj alatti anyagmintákat összeszedni.
A Hayabusa2 nem az egyetlen aszteroidákat járó és kőzeteket stb. gyűjtögető űrhajó. A NASA OSIRIS-REx-e december 31-én landolt a szénben szintén gazdag Benuu-n, ahol júliusig tevékenykedik, majd 2023 szeptemberében tér vissza a Földre.
Mindkét űrhajó a köves Itokawa aszteroidára 2005-ben landolt, az anyabolygóra pedig 2010-ben kőzetekkel visszatért első Hayabusa misszióját folytatja.