A képzőművészettől a regényírásig, haikuktól a popzenéig, a mesterséges intelligenciák egyre aktívabbak a különböző művészetekben.

 De művésznek tekinthető-e egy MI, ha képes előállítani muzsikát? Ha például valamelyik Beyoncé-számon gyakoroltatunk egy zenét generáló algoritmust, a tanulás eredményeként létrejövő kompozíció után tartozunk-e valamivel a művésznőnek, sőt, törvényes-e egyáltalán jogvédett zenedarabokon tanítani mesterséges intelligenciákat? És ki a szerző: az algoritmus, vagy az azt trenírozó fejlesztő?

A technológia fejlődésével a közeljövőben egyre gyakrabban merülnek fel hasonló kérdések.

„Nem fogok finomkodni, ez egy komplett jogi szélmalomharc” – nyilatkozta Jonathan Bailey, a hangtechnológiákkal foglalkozó iZotope főmérnöke.

Más tech-, zene- és jogi szakértők Bailey-hez hasonlóan látják a helyzetet, ráadásul a vonatkozó amerikai szabályozásban, törvényekben az „ember” szó egyáltalán nem szerepel, és a szó hiánya miatt nincs is különösebb pereskedés. A meglévő törvények nem számolnak az MI képességeivel, hogy gépek a végtelenig dolgoznak művészek alkotásain, átalakítják azokat. Az 1965-ös amerikai szerzői jogi törvényben és módosításaiban nincs megfogalmazva, hogy kit illetnek meg a jogok, ha számítógép is részt vesz az alkotói folyamatban.

A jövőbeli szabályozásból majd kiderül, hogy MI-rendszerek a kreativitást támogató értékes, vagy a keményen dolgozó zenészek munkáját eltulajdonító eszközökké, vagy egyszerre mindkettővé válnak.

A jelenlegi helyzet nagyjából a következőképpen foglalható össze: ha a Beyoncé-számokon betanított MI elkészít egy hasonló darabokból álló albumot, mindaddig nincs gond, és a fejlesztőnek – algoritmusnak? – egy vasat sem kell fizetnie, amíg valamelyik nem emlékeztet megszólalásig az eredetire.

Egyébként a megvásárolt dalok helyzete sem egyértelmű. Addig világos, hogy a fejlesztő akkor és ott hallgatja meg azokat, amikor és ahol akarja. Arra viszont már nincs törvény, hogy például Beyoncé számai felhasználhatók-e gépitanulás-rendszerek gyakoroltatására.

Egyelőre persze a programozóknak valóban zeneszerző MI-ket kellene fejleszteniük, a nem is olyan távoli jövőben viszont egyre közelebb kerülnek a célhoz.

„Olyan, mint az önvezető autók jövője. Az első szint, amikor a művész azért használja a gépet, hogy segítse az alkotásban. A második szint, amikor gép hozza létre, viszont ember adja elő a zenét. A harmadik szint, amikor mindent gépek csinálnak” – magyarázza Leonard Brody kockázati befektető.

Az első két szintre már sok példát láttunk, a harmadikra csak szenzációszámba menő próbálkozásokat, felemás eredményekkel. Ha viszont az MI-k tömegesen eljutnak addig, a jogi „szélmalomharc” jogi „rémálommá” válhat.