Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Intelligens cipő segíti a vakokat akadályok elkerülésében

2021. május 14. - ferenck

Az osztrák Tec-Innovation szakemberei vakokat és gyengénlátókat akadályok elkerülésében segítő, vízálló ultrahangos érzékelőkkel felszerelt intelligens cipőt fejlesztettek.

A lábbelik az akadályok közelében rezegni kezdenek, majd zajokat generálnak. Minél közelebb megy valaki a potenciális veszélyforráshoz, annál gyorsabbak a rezgések. A szenzorok maximum négy méter távolságból detektálnak objektumokat, és azt követően adják le a figyelmeztető jelzéseket. A cég egyik alapítója, Markus Ruffer, aki maga is látáskárosult, elmondta, hogy a cipő jól működik, neki például nagy segítség.

i_cipo.jpg

A rendszer az akadályelkerülésben kulcsfontosságú két információt észlel: egyrészt az akadály jellegét, másrészt az irányát. Különös figyelmet szentel a lefelé „tartó” tárgyaknak, például a földalatti létesítményekhez vezető lépcsőknek vagy gödröknek. Nemcsak azt jelzi, hogy az objektum releváns, hanem a típusát is. Élesen megkülönbözteti egymástól például a falat, az autókat vagy a lépcsőket.

A cég honlapján megvásárolható, az illetékes egészségügyi hatóság által már engedélyezett drága – 3200 eurós – termékcsomag az eszközből, egy pár cipőből és USB-töltőből áll, de a vásárló kívánsága szerint, meglévő lábbelikre is telepíthető. 

A Grazi Műszaki Egyetem által támogatott startup mesterséges intelligenciával – gépi tanulással – működő kamerát tervez a cipőbe ágyazni. A fejlesztők elmondták, hogy a jelenlegi csak az első változat, a kameraalapú felismerő rendszerrel a cipő még hatékonyabb lesz. A prototípus mindenesetre robusztus és kényelmes is.

A beágyazott kamera által rögzített képek alapján a rendszer még többet megtud az adott objektumról. Két fontos tevékenységre képes: mélytanuló algoritmusai a láb-perspektívából felvett képanyag alapján határozzák meg az akadálymentes területeket, ahol biztonságos a járkálás. A másik: tárgyakat ismernek fel, és különböztetnek meg egymástól.

A mászkálás közben összegyűjtött információkat másként is fel akarják használni, látáskárosultaknak készülő, egyfajta ”street view” navigációs térképpé kombinálnák össze őket. Az adatok egyelőre csak a cipő viselőjének hasznosak, így viszont közkinccsé válnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr9816558104
süti beállítások módosítása