A Pittsburghi Egyetem kutatói kimutatták, hogy olvasóknak még Shakespeare vagy Emily Dickinson esetében is komoly problémát jelent megkülönböztetni a mesterséges intelligencia generálta és az ember által írt verseket. De még meglepőbb, hogy emberek jobban szeretik az MI műveit. Ez azért fontos, mert általában kreativitásunkat emeljük ki, ha arról beszélünk, mely területeken biztosan nem ér utol, hagy le minket az MI.
A kutatók nem-szakértő versolvasókkal végeztek két kísérletet, és a résztvevők a véletlenszint alatt teljesítettek az MI verseivel: inkább tartották azokat emberi műveknek. Sőt, az MI-verseket gyakrabban gondolták humán munkának, mint a tényleges, valóban ember által írtakat.
A minőséget illetően, beleértve a ritmikát és a szépséget, az MI-versek magasabb pontszámokat kaptak. A résztvevőknek lényegében fogalmuk sem volt, melyik költemény nyelvmodell szüleménye, melyik humán művész alkotása.
A kutatók szerint talán az egyszerűségük, könnyebb értelmezhetőségük miatt kaptak magasabb pontszámokat az MI-alkotások: az átlagfogyasztó számára kevésbé bonyolultak, kevesebbet kell gondolkozni rajtuk.
Az első kísérletnél véletlen sorrendben mutattak a tesztalanyoknak tíz verset. Ötöt ismert költők, köztük Shakespeare, Dickinson, T. S. Eliot írtak, a másik ötöt az OpenAI már elavult GPT 3.5 nagy nyelvmodellje. Az öt költő stílusát kellett utánoznia.
A második kísérletnél tizennégy szempont alapján kellett pontozniuk a verseket: minőség, ritmika, érzelmi hatás, eredetiség stb. A résztvevőket három csoportra osztották: az egyiknek azt mondták, hogy a verseket MI írta, a másiknak, hogy ember, a harmadiknak semmit.
Az első csoport alacsonyabb pontszámokat adott, mint a második, míg a harmadik többre értékelte az MI-verseket.
Míg korábbi tanulmányok arról szóltak, hogy könnyű megkülönböztetni MI és ember költészetét, jelen kísérlet pont az ellenkezőjét támasztja alá. Az is közrejátszhat ebben, hogy a generatív MI az emberinél is emberibbet igyekszik alkotni, és a nem-szakértő versolvasó könnyen bedől a „trükknek.”
