A ránézésre hírportálnak tűnő NotRealNews.net új honlap mesterséges intelligenciát használ tartalomgenerálásra. Az MI ezúttal azonban kamuhíreket és -történeteket generál, amelyekből akár valódiak is kikerekíthetők.

A honlap az MI-fejlesztő Big Bird projektje, és azt hivatott demonstrálni, hogy a cég algoritmusai hogyan segítenek újságíróknak tetszetős hírek gyors megírásában.

A weboldal árulkodó neve (NemValódiHírek.com) ellenére az épp eléggé élethű cikkeket nem címkézik kamuhíreknek, és marketingszerepükre sem utal semmi, így egyelőre úgy tűnik, hogy segítség helyett inkább további problémákat okozhat az újságíróknak.

Lefelé görgetve felületes politikai, kulturális és tudományos híreket, rövid történeteket olvashatunk.

Az algoritmus néha hibázik, és a nyelvi bakikon (például az iráni tőzsde és a piac összekeverésén a szalagcímben) elszórakozunk. Ezeket leszámítva az anyagok viszonylag jól meg vannak írva, (inkább) meggyőzőnek is tűnnek. Többön látszik, hogy valódi – igazi – híren alapul, csak az MI átdolgozta (ilyen például az Egyesült Királyság korábbi pénzügyi miniszterének, Sajid Javidnak a lemondása stb.)

Az amerikai elnökválasztási verseny fiktív frissítései, koronavírussal kapcsolatos téves információk, zavaró és néha egymással ellentétes beszámolók keverednek egybe. Az egyik szalagcím például szexuális zaklatásról számol be. Ha nem tudjuk, hogy kamuhírek, veszélyesnek tűnik az egész.

A Big Bird logikája alapján az újságírók időt spórolnak meg az MI által generált cikksablonok használatával, amelyeket aztán hitelesítenek, ellenőrzik a valóságtartalmukat, kiszedik a szövegből és tényszerű információkkal helyettesítik az algoritmus hibáit és tévedéseit.

Alapvetően az újságírók lennének az algoritmus szerkesztői, csakhogy a rendszer hihetően megírt szövegeiből, valóságközeli tényeiből kiindulva, előbb-utóbb egy-egy kamuhír beszivárogna az igaziak közé.

Elon Musk jó ideje sürgeti a mesterségesintelligencia-fejlesztések szabályozását. Úgy tűnik, az Európai Unió illetékesei meghallgatták óhaját, és tanulmányt tettek közzé az MI-szabályozás irányelveiről.

Az anyag elismeri a technológiában rejlő potenciált, amely „alapvető jogok megsértéséhez vezethet.” A szerzők lehetséges veszélyforrásként – többek között – az elfogultságot, az ellenvélemény terjesztésének megakadályozását, a magánszféra (privacy) hiányát, megszüntetését említik.

Az anyag néhány jogi kötelezettséget, követelményt javasol.

Biztosítani kell, hogy a mesterséges intelligenciák hiteles, reprezentatív adatokon gyakoroljanak (ha nem így történik, nehezebben kerülik el az előítéleteket, az azokon alapuló döntéshozást).

Az EU elvárná a vállalatoktól, hogy bármikor ellenőrizhető, részletes dokumentációt vezessenek (és őrizzenek meg) mesterségesintelligencia-fejlesztéseikről, amelyben pontosan leírják, hogy mihez milyen technikákat alkalmaztak.

Felhasználóknak gyakran fogalmuk sincs, hogy mesterséges intelligenciával folytatnak interakciókat. Az anyag alapján véget kell vetni ennek az állapotnak, és a felhasználóknak mindig meg kell mondani, hogy nem húsvér emberrel, hanem chatbottal, szoftverágenssel, online robottal, egyszóval valamilyen MI-vel kommunikálnak.

A szakértők elvárnák, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerek emberi felügyelet alatt álljanak. Ez jól hangzik, és bölcs döntés is lenne – ha például mindig minden MI-t értenénk…

Többen nyilatkoztak kritikusan az anyagról. Azon lepődtek meg, hogy sokkal puhább, megengedőbb, mint a januárban kiszivárgott változat. Abban például ötéves moratóriumot vezettek volna be az arcfelismerő technológiák köztéri használatával kapcsolatban, míg a jelen anyag csak „széleskörű európai vitát’ javasol.

A javaslatok összességében csak az MI kockázatosnak tűnő területeire vonatkoznak. Mielőtt azonban túl kritikusak lennénk, ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy csak irányelvekről van szó, és az Európai Bizottság 2020 végén kezdi el kidolgozni az anyagon alapuló szabályozást.

Az EU MI-szabályozási anyagához kapcsolódik, hogy az Unió nemrég tett közzé egy, az európai adatstratégiáról szóló tanulmányt. „Egyetlen európai adattér” létrehozását javasolják benne, ami arra is utalhat, hogy a kontinens majdani adatóriása a Szilícium-völgyi IT-behemótok komoly kihívója lehet.

A mandala a világmindenség, illetve különféle istenségek bonyolult jelképrendszerű, jellegzetes hindu vagy buddhista ábrázolása. Már az elkészítési folyamata is egyfajta meditáció, vallásos szertartás.

Képzeljük el, hogy körformájú robot fel- és lefelé dolgozik egy falon, lótuszt rajzol, miriádnyi kifinomult részlettel, színekkel, szirmokkal. Újragondolja az egészet, az összetett formák a szerzetesek meditáció közbeni elképzeléseit jelenítik meg együttérzésről, bölcsességről stb.

Mihelyst befejezi, visszacsinál mindent, letöröli a képet, és a fal egy az egyben úgy néz ki, mint mandalakészítés előtt.

Tenzin Priyadarshi buddhista szerzetes a Dalai Láma Erkölcsi és Átalakító Értékek Központját vezeti az MIT-n (Massachusetts Institute of Technology). Elégedett a kollegája, az építész-tervező Carlo Ratti által fejlesztett Scribit robot munkájával.

A buddhizmusban fontos, általában 50 óráig tartó alkotói és megsemmisítési folyamat automatizálásával fontos lépést tettek – véli.

A hagyományos mandalákat kézzel rakják össze, és színesített homokkal töltik meg. Fáradságos munka. Mihelyst elkészül, meg is semmisítik.

Az egész a szépség és a létezés múlandóságát, átmeneti jellegét hivatott jelképezni.

Mivel Scribit annyira nem kifinomult és pallérozott elme, mint a húsvér alkotók, előre programozott képekkel dolgozik. Nincs homok, nincsenek bonyolult szkeccsek, de nem is fél attól, hogy alkotása bármikor megsemmisülhet.

Priyadarshi nem gondolja, hogy a szkeccseket falra vivő robot tevékenysége kontraproduktív lenne, szerinte így kerülhető meg a mandalakészítés nehéz és monoton része. A gép döbbenetes mozdulatai inkább a relaxációban segítik a szemlélődőt.

A robot vallás és technológia egyre szorosabb kapcsolatát, egymásba fonódó jövőjét villantja fel. A fiatalabb generációk ugyan egyre kevésbé hívők, viszont szinte mindenki használ okostelefont, és különböző appok közvetítésével őket is megtalálják a különböző vallások.

„A technológia egyszerre áldás és átok” – véli a jövő imádkozását high-tech változatban elképzelő Priyadarshi.

Némi cinizmussal: a robot elvégzi a nehezét, a hívőnek „csak” a megvilágosodás marad.

Neil Johnson, a Columbian College of Arts and Sciences tanára számítógépes modellezéssel igyekezett bebizonyítani, hogy a történelmen átívelő emberi konfliktusokban van egy rejtett (matematikai) mintázat.

Erre akkor jött rá, amikor videojátékokat játszó fiát figyelte.

Személyek általában ugyanúgy vesznek részt a konfliktusokban, és ez a mintázat felhasználható áldozatok előrejelzéséhez, stratégiák tervezéséhez.

Johnson és társai a 20. századi pacifista gondolkodó, az első világháborúban hordágyhordozóként szolgáló Lewis Fry Richardson munkásságából indultak ki. Richardson adatokat gyűjtött a konfliktusok méretéről, és összesítette az áldozatok számát. Kiderült: háborúkban ezek az értékek arányosan osztódtak szét.

A tudományos-akadémiai közösség lényegében ignorálta a kutató észrevételét.

Johnson és kollégái 2009-ben a konfliktusokon belüli egyéni összetűzésekre vonatkozó anyagot publikáltak. A konfliktusokban és a terrorista támadásokban is törvényszerűséget fedeztek fel, csakhogy az eloszlás, az arányok másként működtek, mint Richardsonnál, és nem értették, hogy miért.

Johnson ekkor meglátta a fiát többrésztvevős videojátékot játszani, és elgondolkozott a két mintázat összefüggésén. A missziók közbeni összecsapások valósidejű áldozatainak és a missziók összesített áldozatainak száma másként, de egymással összefüggő módon változott.

Johnson megkérte a fiát, hogy elemezze a számokat, amiből kiderült: küldetés közbeni eseményekben egyéni és a teljes misszió szintjén is mintázatok mutathatók ki. A számok a játékban összekapcsolódnak, és a valódi rendszerekben is összekapcsolódhatnak.

Végül számítógépes szimulációval mutatta ki a számok közötti kapcsolatot. A kutatási eredmények megváltoztathatják a társadalomtudományok konfliktuskezelését. Eddig kétféleképpen vizsgáltuk a témét: egyrészt a történelem teljes háborúinak sorát, másrészt a háborún belüli eseményeket elemeztük, külön-külön.

„Abszolút ugyanazok, és ezt senki nem vette még észre” – vonta le a következtetést Johnson.

Az adattudósoknak is újra kell gondolniuk az adatok általános összekapcsolását. A „nagyobb képet” egyébként az információ csoportosításának és konceptualizálásának módja miatt nem látjuk.

Rendkívül összetett természeti jelenségek, például szubatomikus részecskék interakcióinak, vagy légköri folyamatok klímaváltozásra gyakorolt hatásának a modellezése a leggyorsabb szuperszámítógépeken is hosszú órákig eltart.

A probléma megoldását a részletes szimulációkat gyorsan összegző algoritmusok (emulátorok) jelenthetik. Derűlátásra ad okot, hogy egy mesterségesintelligencia-megoldással könnyen és hihetetlen mértékben, akár milliárdszorosára felgyorsítható – a szimulációt gyorsító – algoritmusok kidolgozása.

„Óriási!” – jelentette ki az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laborban klímaszimulációkat futtató Donald Lucas. Szerinte az új rendszer az általuk tervezetteknél és használtaknál jobb és gyorsabb emulátorokat állít elő, értelemszerűen automatikusan.

Az új emulátorokkal a modellek jelentősen feljavíthatók. Ha a tudományos közvélemény elfogadja a fejlesztést, nagyon komoly változások jöhetnek. Egy tipikus számítógépes szimulációnál minden egyes lépést kiszámolnak. A gépi tanuláson (ideghálókon) alapuló emulátoroknál erre nincs szükség. Megkapják a teljes szimuláció inputjait és outputjait, mintákat keresnek, tanulnak belőlük, rájönnek, hogy mi fog történni újabb inputokkal.

A gyakorlóadatokhoz viszont sokszor le kell futtatni az egész szimulációt – és az új emulátor pont azért van, hogy erre ne legyen szükség. A rendszer a neurális architektúra keresés technika jóvoltából az adott feladaton belül azonosítani tudja a leginkább „adathatékony” összekapcsolási (huzalozási) mintázatokat.

A Stanfordban kidolgozott általános idegháló architektúrakeresésen alapuló „mély emulátor hálózatkeresés” (Deep Emulator Network Search, DENSE) az Oxford Egyetem munkája. A hálózatok inputja és outputja közé véletlenszerűen vezet be rétegeket, majd korlátozott mennyiségű adaton teszteli a kapcsolódásokat. Ha egy hozzáadott réteg növeli a teljesítményt, valószínűleg benne lesz a következő változatokban. A folyamatot sokszor megismételve, (egy kicsit úgy, mint a genetikus algoritmusok esetében) az emulátor egyre jobb lesz.

A DENSE-t használva, tíz (fizikai, csillagászati, földtani és éghajlati) szimulációhoz fejlesztettek emulátorokat. Mivel egy szimuláció többezer számítógép-óráig eltarthat, kutatók gyakran használtak korábban is emulátorokat, amelyek viszont alacsony felbontású outputokat eredményeznek.

A DENSE megváltoztatja a helyzetet. Nagyságrendekkel kevesebb adatra van szüksége a szuperszámítógépekével azonos, sőt, jobb eredmények eléréséhez.

Választási illetékesek több amerikai államban próbálkoznak mobil szavazási alkalmazásokkal, de az MIT (Massachusetts Institute of Technology) szakemberei szerint az egyik legnépszerűbb, a Voatz olyan szinten sebezhető, hogy komoly visszaélések történhetnek. (A többi app pedig még problémásabb.)

Hackerek megakadályozhatják, hogy valaki szavazzon, módosíthatják vagy nyilvánossá tehetik a voksot. A szavazók azonosítása és hitelesítése pedig személyiségi jogi (privacy) problémákat vethet fel.

Az eddigi tapasztalatok felemások. A demokraták iowai előválasztásán például az egyik app szavazatokat volt hivatott tárolni, de képtelen volt a feladat pontos elvégzésére.

Szakértők egyébként régóta a papíralapú szavazást tartják az egyetlen biztonságos megoldásnak.

A Voatz appot csak (több szövetségi államon átívelő) kisebb pilotprojektekben vizsgálták, mindössze 600 személlyel. Külföldön élő amerikai állampolgárok szavazataira összpontosítottak.

A cég egyébként a szerintük az app egy régen lejárt androidos változatán alapuló kritika miatt támadta az MIT-anyagot, amely alapján az app nem elég átlátható, és a fejlesztők a szellemi tulajdonjogra hivatkozva, elég kevés technikai részletet tettek közzé. A nyitottság hiánya miatt (például a Dél-Karolina Egyetem és a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium részéről) korábban is érte kritika őket.

Az MIT-sok ugyanakkor meg is védik a Voatzt-t – legalább öt cég (Democracy Live, Votem, SecureVCote, Scytl) próbál internetes vagy mobil megoldást kínálni, de eddig csak a Voatz rendszer tűnik (úgy ahogy) működőképesnek.

A nagyobb választási részvétel miatt a mobil szavazást promótáló Tusk Philantropies anyagi támogatást is nyújt, hogy segítse a kormányt pilotok kidolgozásában. A cég (és több más szakértő is) úgy látja, hogy az appal nincsenek komolyabb problémák, megbízhatónak és biztonságosnak tartják.

A mobil és az online szavazást kritizálók a kliens eszközön lévő malware-eket, a szolgáltatás-megtagadásos (DoS) és más támadási lehetőségeket emlegetnek. Közös bennük, hogy vagy a szavazó személy vagy a szavazatszámláló bizottság számítógépét, mobilkészülékét fertőzik meg.

„Az internetes szavazás kockázatos. Nem véletlen, hogy a Voatz rendszer többféleképpen megtámadható. Ráadásul a támadónak hozzá sem kell férnie a forráskódhoz vagy más belső információhoz. Az állam ellenségei könnyen kivitelezhetnek az MIT kutatói által bemutatott támadásokat, és egy ilyen támadó nem fogja publikálni az eredményeit” – magyarázza Jeremy Epstein, az egyik technológiai szabályozóbizottság alelnöke.

A japán kormányerő Liberális Demokrata Párt befolyásos törvényhozói kardoskodnak független digitális fizetőeszköz bevezetése mellett. A legfőbb ok, hogy tartanak a nagy rivális Kína hasonló terveitől, és lépni szeretnének. Arról is beszéltek, hogy az országnak fel kell készülnie a váltásra, önálló stratégiát kell kidolgoznia rá.

A japán törvényhozók meg vannak győződve Kína ezirányú szándékairól, és arról is, hogy Peking hamarosan bevezeti az új digitális valutát. Az esemény láncreakciót indíthat el, egyre több, különösen fejlődő gazdaság léphet erre az útra.

Összességében minden ezirányú törekvés az amerikai dollár tartalékvaluta szerepét kérdőjelezi meg.

„A dollár által vezetett stabil pénzügyi világban élünk. Hogyan kellene reagálnunk, ha ezek az alapok meginognának, és ha Kína okot adna a pénzügyi vezetőszerep miatti harcra?” – magyarázza a Liberális Demokrata Párt egyik prominense, Akira Amari.

A kérdés egyértelmű és beláthatatlan változásokat sejtet, amelyekre minden országnak alaposan fel kell készülnie.

Japán csak akkor képes tartani a tempót Kínával, ha tervbe veszi a két-három éven belüli digitális yent – érvel a párt egy másik illusztris személyisége, a politikai szervezet pénzügyi és bankrendszerekkel foglalkozó kutatóbizottságát vezető Kozo Yamamoto.

„Annál jobb, minél előbb” – vonta le a megfelelően rövid és lakonikusan tömör következtetést a politikus.

A japán megnyilvánulások ellenére nagyon úgy tűnik, hogy Kína lesz az első önálló digitális fizetőeszközt kibocsátó gazdasági nagyhatalom. A témával azonban nemcsak ők, hanem más jegybankok is foglalkoznak, intenzíven dolgoznak rajta, de legalábbis kísérleteznek vele.

Yamamoto elmondta, hogy ezek az új pénzek valóban alááshatják a dollár vezető szerepét, ugyanakkor stabilizáló hatással is lehetnek az amerikai fizetőeszköztől függő piacokra.

„Ha az összes országnak sikerül pénzáramlását saját digitális fizetőeszközzel kontrollálnia, megelőzhetők a nagy kilengések, válságok, és stabilizálhatják a gazdaságaikat” – prognosztizál a politikus.

A japán politikusok azt is felvetették, hogy a G7-ek következő találkozóján vitassák meg a kínai terveket. (Kína egyébként nem tagja a világ legfejlettebb gazdaságaiból álló csoportnak.)

Amari szerint Japánnak szorosan együtt kell működnie az Egyesült Államokkal.

A seattle-i Allen Institute for Artificial Intelligence (AI2) központjának egyik épületében 14 különböző lakás berendezésére elegendő Ikea-bútort gyűjtöttek össze. A kutatók robotokat irányító, a maiaknál intelligensebb algoritmusok tervezéséhez használják majd őket.

Az otthoni robotok, például a Roomba csak azért működnek jól, mert egyszerű feladatokat kell végrehajtaniuk.

Ha viszont hatékonyabb vagy komplexebb navigációra van szükség még a legfejlettebb robotok is elakadnak. A kutatóknak ilyenkor őrült drága megoldásokat kell tesztelniük, és a költségek hatása korlátozó, mert ezeket a kiadásokat csak a legjobban menő laborok engedhetik meg maguknak.

Az AI2 változtatni akar a helyzeten. A napokban bejelentett RoboTHOR verseny (amelyben a THOR a The House Of inteRactions rövidítése) jobb navigáló algoritmusok fejlesztését szolgálja, és a robotikai kutatásokhoz nem elegendő anyagiakkal rendelkező laborok is részt vehetnek rajta. Az ötlet, hogy az MI fejlődéséből minél több kutatócsoport vegye ki a részét, a különböző közösségek egészítsék ki egymást, adják össze ismereteiket, és így a terület közelebb kerülhet az általánosabb (mesterséges) intelligenciához.

Ehhez terveztek egy könnyen átalakítható, zsúfolt, stúdióméretű szobát, 14 lakásváltozattal. A változatok és 75 más konfiguráció azonos virtuális replikáit a népszerű videojáték-motor Unity-ben hozták létre, és mindet (összesen 89 konfigurációt) szabad forrásúvá tették.

A realisztikus szimulációs környezetekben bármilyen navigációs algoritmus jól tesztelhető. A valóság fizikai jelenségeit (gravitációt, fényvisszaverődést stb.) a lehető leghitelesebben utánzó közegekbe teszik az AI2 robotjait.

Az algoritmusoknak a robotot egy szoba random kiválasztott pontjától egy ugyanabban a helyiségben lévő tárgyig kell irányítania. Az algoritmusnak csak a tárgy nevét kell megmondani, és ennyi információval kell sikeresnek lennie.

A feladat sokkal nehezebb az egyszerű navigációnál – a robotnak egyrészt meg kell értenie az utasítást, másrészt fel kell ismernie a tárgyat.

A verseny három szakaszból áll. Az elsőben 75 csak digitális szimulációban gyakoroltatják és hitelesítik az algoritmusokat. A másodikban a legjobbak négy új szimulációs és a szimulációval azonos fizikai környezetben mérettetnek meg. A harmadikban a legjobbaknak be kell mutatniuk, hogy algoritmusuk általánosítható, és működik az utolsó 10 digitális közegben és fizikai másaikban is. Az algoritmusok ezúttal az AI2 valódi robotjait fogják működtetni.

A környezeteket a verseny után is megtartják, és bárki használhatja őket, akárcsak a robotokat. Az Intézet bizakodik, hogy kezdeményezésükkel többen hozzáférhetnek máskülönben elérhetetlen forrásokhoz.

A kínai kormány múlt héten indította útjára a koronavírussal fertőzött személyek közelségét jelző, a járvány terjedését lassítani hivatott „közeli kontaktot felderítő” alkalmazást, amely egyszerűen jelzi a felhasználónak fertőzöttek jelenlétét.

Az app felemás fogadtatásban részesült. Nem véletlenül – szakértők szerint egyrészt hamis biztonságérzetet kelthet, másrészt eleve beteg személyeket még tovább stigmatizál. A nemzetközi kritika pedig arra vonatkozik, hogy az egyébként is megfigyelőállam Kína tovább bővíti az állampolgárai szabadságát korlátozó technológiák számát.

Az app előfizetői először telefonszámukkal, nevükkel és személyi azonosítójukkal regisztrálnak, majd okostelefonjukon leszkennelnek egy QR-kódot. Az alkalmazás ezt követően jelzi, hogy van-e a közelükben fertőzött személy, aki ugyanúgy lehet családtag, munkatárs vagy ismeretlen (például, ha a felhasználó tömegközlekedésen utazik).

Amennyiben igen (és maga a felhasználó is lehet beteg), az app önkarantént és az egészségügyi hatóságok értesítését javasolja. Nem egyértelmű, hogyan állapítja meg valakiről, hogy fertőzött, a sajtó szerint a nemzeti közlekedési és egészségügyi hatóságok adataival dolgozik.

A tesztek azonban soha nem 100 százalék pontosak, hamis pozitív és hamis negatív eredmények, különösen a COVID-19 néven futó koronavírus esetében bármikor előfordulhatnak. Ráadásul az adatbázisokban sem szerepel minden fertőzött személy, így a user elhitetheti magával, hogy biztonságban van, pedig nincs. Az app egyébként azt sem veszi figyelembe, hogy kinek mennyire ellenálló a szervezete.

A potenciálisan fertőző személyként történő megjelölés társadalmi hatásai Kínában teljesen mások, mint a nyugati világban. Az ottani hagyomány betegeket sokkal jobban stigmatizál, és az app elidegenítő hatást is kiválthat: személyek elkerülnek más személyeket, akik további személyeket kerülnek el, és így tovább, láncreakciót váltva ki.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy az app újabb megfigyelő eszköz, amellyel a kormány további adatokat gyűjt és kapcsol polgárai dossziéjához.

A járvány epicentruma, Wuhan lakóit máris páriaként kezelik Kínában, a hatóságok sokakat elüldöztek a városból, egymás feljelentését javasolták stb. Elképzelhetjük, hogy az ezeket a folyamatokat erősítő alkalmazás milyen mértékben növeli a kirekesztő attitűdöt.

Egy jelenleg még csak prototípus állapotban lévő mesterséges intelligencia megváltoztathatja a földrengések utáni műveletek, teendők kezelését. A program ugyanis előrejelzi, hogy családtagok melyik útvonalakon juthatnak el legbiztonságosabban szeretteikhez.

Az ötlet az isztambuli ImpactHub közösségi innovációs központban született. A helyszín nem véletlen, mert a török főváros azon metropoliszok közé tartozik, amelyekben kvázi elkerülhetetlenek a jövőbeni földrengések.

Az országot 1999-ben – Isztambultól 150-200 kilométerre – sújtotta utoljára földrengés, hivatalos adatok alapján 18373 személy halt meg.

Tudósok szerint a következő is hasonló lesz, viszont közvetlenül a fővárost fogja sújtani, ahol jelenleg kb. 15 millióan élnek. Könnyen elképzelhetjük a következményeket…

Az ImpactHub fejlesztőcsapata úgy véli, hogy mesterségesintelligencia-megoldásokkal mindenképpen jelentősen csökkenthető a pusztulás mértéke.

Az ötletből a gépitanulás-szakértőkből álló Omdena MI közösségi platform közreműködésével hoztak létre működő prototípust. A földrengést követően szülők és gyerekek által egyaránt igénybe vehető biztonságos útvonalakat előrejelző, azokat leellenőrző MI-t fejlesztettek. A gép nemcsak a jó útvonalakat definiálja, hanem a veszélyeseket, a mindenképpen elkerülendőket szintén azonosítja.

„Feltételezzük, hogy Isztambul nagyvárosi közegében, a biztonság az alacsony épületszámú környékekhez, valamint a szélesebb utakhoz és utcákhoz kapcsolható” – magyarázza Nguyen Tran adattudós, majd eldöntötték: a prototípus Isztambul Faith kerületére fog összpontosítani.

A széles utakra és az épületsűrűségre vonatkozó adatokat képszegmentáló modellekkel kivonatolták a városról készült műholdas felvételekből. Az eredményeket hőtérképen ábrázolták.

Ezt követően az adatokat az Open Street Mapből származó adatokkal egyesítve, jelenítették meg a két helyszín közötti legrövidebb és legbiztonságosabb útvonalakat.

A fejlesztéssel az ötlet megfogalmazásától számított két hónapon belül készen is lettek, ami az Omdena MI platform önkéntes szerepvállalása nélkül elképzelhetetlen lett volna.

Az ImpactHub következő lépése a prototípus működő alkalmazássá alakítása lesz. A kezdeményezést, még mielőtt jönne a nagy földrengés, Törökország összes nagyvárosára ki szeretnék terjeszteni.