Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Európai precedenst teremthet a német bíróság, amely kimondta, hogy nem törvénysértő a képgeneráló mesterséges intelligenciák adatkezelése

2024. október 25. - ferenck

Egy német bíróság visszautasította a nagyméretű képi adatkészleteket szolgáltató, nonprofit LAION (Large-scale AI Open Network) elleni szerzői jogok megsértése miatt beadott keresetet. Az adatkészleteket olyan képgeneráló modellek használják, mint a Midjourney, a Stable Diffusion és mások, rajtuk gyakorolnak. A szolgáltató tevékenysége a jogi védelem alatt álló tudományos kutatások kategóriába tartozik – mondta ki a verdikt.

A LAION képek terjesztése helyett nyilvánosan elérhető webhelyeken megjelent vizuális anyagokra és a hozzájuk kapcsolódó szövegekre mutató linkeket állít össze. A képeket és/vagy szövegeket használni kívánó modellfejlesztőknek a megadott forrásokról kell letöltenie azokat.

nemet_birosag.jpg

2023-ban Robert Kneschke fotós perelte be a szolgáltatót (az ő képeit is felhasználták modellek gyakoroltatásához).

A bíróság több kulcstényezőt emelt ki.

A LAION ugyan szerzői jogvédelem alatt álló képek nem engedélyezett másolataira mutató linkeket állított össze, a német szerzői jogi törvény viszont engedélyezi nem engedélyezett képek tudományos kutatás célú használatát. A végzés alapján a LAION tevékenysége ebbe a kategóriába tartozik, így pedig nem vétett a törvény ellen.

Képek és szövegek letöltése és összetársítása szintén kivétel, nem tartozik a szerzői jogvédett anyagok adatbányászata kategóriába. Azért nem, mert az adatbányászat a tudományos kutatási cél miatt szintén irreleváns, bár ezt a kérdést még nem zárták le teljesen.

Az adatkészletek nem kereskedelmi célú használata kulcsszerepet játszott a döntésben. A terjesztés ingyenes, a műveletet semmiféle kereskedelmi entitás nem irányította, nem ellenőrizte. Hiába használják az adatokat kereskedelmi rendeltetésű modellek gyakoroltatásához, ez a tény nem elegendő ahhoz, hogy ilyen adatkészletek létrehozása beleessen a „kereskedelmi célú tevékenység” kategóriába. A felperes arra hivatkozott, hogy egyes LAION-tagok kereskedelmi cégekben kapnak fizetést, de mivel maga a LAION nem kereskedelmi entitás, a bíróság visszautasította az érvelést.

A LAION-t és az anyagait használó Stability AI-t, Midjourney-t és DeviantArtot mások is feljelentették; zenegenerátorok és kódoló asszisztensek ellen is folynak hasonló perek.

A német bíróság végzése azért fontos, mert az Európai Unióban az MI Törvény érvénybe lépését követően ez az első verdikt ebben a témakörben. A döntés bíztató az MI-fejlesztő közösségek számára.

A Tesla bemutatta kétüléses robottaxiját

A Tesla bemutatta alacsony dőlésszögű kétüléses sportos kupészerű robottaxiját. Az új jármű a sok utasnak és még több csomagnak helyet biztosító hagyományos „taxikép” ellentéte, és nem csoda, hogy befektetőket és elemzőket egyaránt összezavarta.

A Cybercab tetszetős dizájnjáról maga Elon Musk beszélt egy Los Angeles melletti népszerű rendezvényen. A gyártást 2026-ban kezdhetik el, az autó ára állítólag harmincezer dollár alatt lesz.

tesla_8.jpg

Musk a tőle megszokott stílusban nem törődött az elvárásokkal, és azzal sem foglalkozott, hogy ilyen taxi miként (nyilván sehogy sem) szolgálja ki az étterembe, repülőtérre tartó családokat. A jármű valószínűleg szűk és kitüntetett ügyfélkörnek készül, őket fogja fuvarozni.

A befektetők kigúnyolták a tervet és a pénzügyi részletek hiányát, a Tesla-részvények pedig másnap, október tizenegyedikén masszív kilenc százalékot estek a New Yorki tőzsdén.

„Taxi kapcsán, nyilvánvalóan kettőnél több személyt szállító autóra gondolok.  Zavarba ejtő, ha csupán kétszemélyeset fejlesztenek” – jelentette ki Jonathan Elfalan, az Edmunds.com autóipari honlap teszt-igazgatója.

A szakértők többsége szerint a robottaxik úgy utánozzák legjobban a szabvány-taxikat, ha sok hely van bennük, magas kialakításúak és tolóajtósak. Musk bemutatott már húsz-személyes futurisztikus járgányt is, viszont nem közölte, hogy mikor számíthatunk rá.

A kétszemélyes robottaxik piaca erősen korlátozott. Eleve kétszemélyes autók amerikai eladása az értékesítések mindössze két százaléka az adatelemző J. D. Power szerint.

Musk elmondta, hogy olcsóbb robottaxit akart, és a Cybercab mérföldenként húsz centbe fog kerülni. Ha viszont az alacsony ár a cél, a két ülésnek semmi értelme. John Krafcik, az Alphabet Waymo, tehát a potenciális közvetlen rivális volt vezérigazgatója szerint a Tesla kétszemélyes kocsija inkább játék, mint komoly cél, ráadásul a kialakítás kihívás idősebb utasok számára.

A Teslának mindenesetre elemi érdeke, hogy gyökeret verjen a jövő szempontjából kulcsfontosságúnak ígérkező üzleti területen. A cég jelenlegi értéke 700 milliárd dollár, a robottaxi-biznisszel viszont Musk szerint meghaladhatja az ötbillió dollárt.

Működésbe állt Európa legnagyobb fotonikus kvantumszámítógépe

A német Padeborn Egyetem kutatói felépítették Európa legnagyobb mintavétel-alapú fotonikus számítógépét, a Padeborn Kvantum Mintavevőt.

A kvantumszámítási alkalmazások nagyon érzékenyek, és gyorsan felgyülemlenek a hibák. Kutatók világszerte különféle platformokkal kísérleteznek, hogy csökkentsék a rendszerek problémáit. A fotonikus kvantumszámítógépek az egyik megközelítés.

nemet_kvantum.jpg

Mint ahogy az elnevezés sugallja, ezek a gépek fotonokat, azaz fényrészecskéket használnak komputációs feladatokhoz. Amióta a fotonalapú kvantumszámítógépek – néhány éve – szobahőmérsékleten is működőképesek, a terület gyorsan fejlődik, könnyebb dolgozni a rendszerekkel.

De megvannak a hátrányaik is: mint minden fényalapú rendszer, hajlamosak optikai veszteségekre. A német kutatók ezeket a veszteségeket igyekeznek kiküszöbölni, ezért építették Európa legnagyobb mintavevő gépét, hogy megértsék, a fotonok mikor hagyják el a kvantumhálózatot, és rájöjjenek, hogyan kezeljék a problémát.

nemet_kvantum0_1.jpg

Kutatók korábban is használták ezt a mintavételt kvantumszámítógép-fejlesztéshez, a mostani kísérlet viszont abban különbözik, hogy a rendszerintegrációt és a programozhatóságot kezelték prioritásként.

Programozható interferenciamérőt használva integráltak tetszés szerinti konfigurációkat. A megközelítéssel a fényrészecskéket száloptikai hálózatok kábelén osztják el és irányítják. A hálózati kimenetnél megmérik a fotonok megjelenési helyét.

A teljes programozhatósággal a rendszer jövőbeli kvantumszámítási alkalmazásokhoz, például fehérjeszerkesztéshez, gyógyszerfejlesztéshez is használható. A kutatók kvantummechanikai szakértelmüket olyan jelenségekre alkalmazták, mint a fotonösszefonódás vagy az összenyomás, és sikerült ezeket manipulálniuk, hasznosítaniuk.

A fejlesztéshez új komponenseket építettek, a rendszer hamarosan a számítási felhőben is elérhető lesz.

Hamarosan jönnek az aggyal irányított bionikus végtagok

A bionikus szóról sokáig a sci-fik szuperemberei jutottak csak eszünkbe, az utóbbi években azonban kezd lekopni róla a fantasztikum, bár egyelőre még mindig problémás modern és kellően miniatűr csúcsszámítógépek emberi testbe építése.

Egy friss teszt alapján sebészileg újraalkotott izompárok viselőjüknek megadják a bionikus láb mozgásának és térbeli pozíciójának érzetét. A robotikus ízületek az izmokból érkező jelekkel vezérelhetők, így a felhasználó agya teljesen kontroll alatt tartja a művégtagot. Ilyen rendszerrel lábuk térd alatti részét elveszített személyek természetesebben mozoghatnak, jobban navigálnak lépcsőn, lejtőn, akadályok között.

bionikus_vegtagok.jpg

Mérnöki szempontból sokáig korlátozott területnek tartották a biológiát. Ha viszont mérnöki módszerekkel kezelhető rendszer részeként, a gépekkel párhuzamosan fogjuk fel az emberi testet, akkor a kettő interakcióba léphet egymással.

Ebből az alapgondolatból kiindulva, a test (inkább egyes részeinek) gépi integrációra alkalmasabb „újratervezési”, a bionikától megkülönböztetendő anatomikának nevezett hulláma indult el.

Anatómiai megközelítésben a csontokat stabil horgonyokként, az átirányított idegeket a robotvégtagoknak vezérlőjeleket leadó vagy szenzorikus visszacsatolást továbbító szerkezetekként, az izmokat több jelforrást biztosító biológiai erősítőkként kezelik. Ezekkel a technikákkal javul a robotikus testrész és az emberi idegrendszer közötti kapcsolat, kommunikáció.

Az anatomikus eszközök lassan lépnek ki a laboratóriumokból, hosszú ideig tart amíg eljutnak a klinikákig és a kereskedelmi alkalmazásokig. Most viszont úgy tűnik, hogy már közeledünk feléjük.

Egyre több a kísérlet, az ugyan még laboratóriumi, de különösen a láb térd alatti részét és a karokat érintő konkrét teszt, és az eredmények is bizakodásra adnak okot.

Hacker-támadás zavarta meg Putyin születésnapján az orosz állami médiát

Október hetedikén ukrán kormányzati források szerint ukrán hackerek által indított, kemény cybertámadás érte az Oroszország legfontosabb tévécsatornáit és rádióit, illetve regionális televízióhálózatokat tulajdonló VGTRK médiavállalatot.

Az ominózus reggelen az ukrajnai háborúról a legtöbb hírt szolgáltató VGTRK honlapja és a huszonnégy órás Russzija-24 online élő stream változata is elérhetetlenné vált. Műsor helyett megjelent az „503 Service Unavailable” hibaüzenet. A médiavállalat digitális infrastruktúrája elleni, előzmények nélküli támadást Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is bejelentette, és egyben azt is közölte, hogy szakértőik dolgoznak a hackerek azonosításán.

putyin.jpg

Anonimitásukat megőrző kijevi források viszont beszámoltak, hogy a Vlagyimir Putyin hetvenkettedik születésnapjára eső támadást ukránok hajtották végre, az orosz állami televízió és rádió elsötétítésével kívántak sok boldogságot, minden jót az elnöknek.

Az online hírszolgáltatás mellett a belső szolgáltatások, internet és telefonok szintén leálltak. Helyreállításuk hosszú órákat vett igénybe. A hackerek mindent, még a tartalékokat is letörölték a szerverekről.

A Kreml nem nevesítette a támadókat, a külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova viszont elmondta, hogy az orosz médiát folyamatosan támadják külföldről, és a „hibrid háború” részét képező akciókért a „kollektív Nyugat” a felelős.

Nagyon nem érhette váratlanul őket, hiszen a Kreml megbízásából dolgozó hackerek folyamatosan támadják a nyugati világ médiumait, infrastruktúráját, Putyin közismerten támogatja az Európai Unió egységét megbontó erőket, orosz propagandát terjesztő médiumokat be is tiltottak, de a Made in Moscow dezinformáció és mélyhamisítványok rendületlenül terjednek világszerte, és Oroszországnak alighanem a kora novemberi amerikai elnökválasztáshoz is lesz néhány keresetlen szava, mint ahogy a 2016-oshoz is volt.    

Nagy táblázatokat is olvasnak a nagy nyelvmodellek

A nagy nyelvmodellek (LLM) kis táblázatokat feldolgoznak, de nagyobbakkal meggyűlik a bajuk, mert túl méretes az input.

A Microsoft kutatói táblázattömörítő megoldást javasolnak, így LLM-ek is képesek azonosítani azokat, vizsgálhatják speciális kérdéseket megválaszoló részeiket.

llm_tablazat.jpg

A legtöbb táblázat kisebb táblázatok készletére bontható. Ezeket vizuális elválasztók, például vastag vonalak, üres sorok és/vagy oszlopok határolhatják. Mivel ugyanazokat a markertípusokat tartalmazhatják, a kisebb egységek észlelése azonban nem triviális.

Sok kérdés megválaszolásához nincs szükség a teljes táblázatra, csak a megfelelő részre, a táblázaton belüli valamelyik kisebb táblázatra. Az LLM-nek azonban a bemenethez (input kontextusablakhoz) esetleg túl nagy teljeset kell látnia először, és elemeznie kell az egymástól nem egyértelműen elkülönülő kisebb táblázatokat.

llm_tablazat0.jpg

A táblázat tömörítése a megoldás. A tömörített reprezentációt és a kérdést betáplálják az LLM-be, valamint azt az utasítást kapja, hogy azonosítsa a szükséges kisebb táblázat határait. Miután ez megtörtént, a nyelvmodell a tömörítetlen változat alapján képes megválaszolni a kérdést.

A kutatók a táblázatot kisebb táblázatokra szétszedő, azokat tömörítő, de az eredeti szerkezetet megtartó szoftvert fejlesztettek. Utána LLM-eket finomhangoltak, hogy a tömörített táblázatban detektáljon kisebbeket, majd szöveges utasításokat (promptokat) adtak nekik, hogy azonosítsa az adott kérdés szempontjából releváns kisebb táblázatokat.

A teszteknél változatos méretű, négyezer és tizenkétezer token közötti táblázatokat használtak. Tömörített kicsiknél a Llama 3 83, nagyobbaknál 62, a GPT-4 81 és 69 százalékot ért el. Nem tömörített kicsiknél a Llama 3 72, a GPT-4 69 százalékos pontossággal dolgozott, nem tömörített nagyokkal egyikük sem boldogult (0 százalék).

Kérdések megválaszolásában tömörítetteknél a GPT-4 74, nem tömörítetteknél 47 százalékos hatékonysággal teljesített.         

Videógeneráló mesterséges intelligencia az Adobe szerkesztőcsomagjában

Az Adobe bejelentette a webszolgáltatásként elérhető Firefly Video Modellt, amelyet év végéig a vállalat Premiere Pro szoftvercsomagjába integrálnak. A modellel kb. két perc alatt maximum ót másodperces videók generálhatók szöveges és vizuális promptok alapján. Kész videók módosíthatók, bővíthetők vele.

A méretről, architektúráról és a gyakorlási módszerről még nincsenek információink. A modell fő felvételek alternatív felvételeit (B-roll footage), egyedi képkockákból alkotott jeleneteket, szövegek és effektusok hozzáadását, animálást, videóról videóra történő generálást kínál.

adobe0_1.jpg

A vállalat azért licencelte a gyakorlóadatokat, hogy a későbbiekben ne merüljenek fel szerzői jogi problémák. Ez a hozzáállás éles ellentétben áll a videógenerátorokat a webről összegereblyézett adatokon trenírozó általános gyakorlattal.

A modellel feljavítják a Premiere Pro-t, a videóeditálás generatív lehetőségekkel bővül. Az egyik bemutató klipen például kisgyerek nagyítóba néz, majd az ő szemszögéből felvett jelenet következik.

adobe1.jpg

Az Adobe videógenerálás felé tett lépése a Firefly képgenerátoron alapul, és a generatív mesterséges intelligencia a cég kreatív eszközeibe történő integrációjának átfogóbb stratégiáját jelzi. Áprilisban több videógenerátor, köztük a partnerek, például az OpenAI és a Runway modelljeinek a Premiere-be integrálását jelentették be. A Runway egyébként pont most bővítette videóról videóra történő generálással és egy API-val (alkalmazásprogramozói felülettel) a kínálatát.

Az Adobe szerint az MI által generált mozgóképek inkább kibővítik a profi filmesek és vágók munkáját, semmint helyettesítenék őket.

Ha jól bevált felhasználói felületen alkalmazunk teljes értékű generatív modellt videóeditáláshoz, gördülékenyebb és eredményesebb lesz a videókészítés. Az Adobe engedélyezett gyakorlóadat-felhasználása pedig a szerzői jogok megsértése vagy művésztársai megrövidítése miatt aggódó videósok számára is vonzó lehet.

Nobeldíj-eső mesterségesintelligencia-kutatóknak

A mesterséges intelligencia évek óta az egyik legforróbb tudományos-technológiai téma, gőzerővel folynak a szakterületi fejlesztések, a big data, a végtelenbe tartó számítási és tárolási kapacitások, valamint a 2010-es években elterjedt mélytanulás (deep learning) megalapozták a jelen generatív MI-forradalmát és a jövő fejlesztéseit.

Óriási elismerés a diszciplínának, hogy az idei Nobel-díjasok között fizikában és kémiában is mesterségesintelligencia-kutatók diadalmaskodtak: előbbiben a 76 éves Geoff Hinton és a 91 éves John Hopefield, utóbbiban Demis Hassabis, John Jumper és David Baker.

nobeldij.jpg

Hinton és Hopefield a gépi tanulás úttörői, Hintont évekkel ezelőtt Andrew Ng nevezte el a „mélytanulás keresztapjának”, az elnevezés kibővített formában, az „MI keresztapjaként” ragadt rajta mind a mai napig, ami egyben utalás arra is, hogy – sokak szerint – a gépi tanulás a jelen mesterséges intelligenciája. (Az MI persze több gépi tanulásnál, viszont kétségtelen, hogy lassan két évtizede a mélytanulás a legfontosabb, legjobban mediatizált alterülete.)

A két fizikai Nobel-díjas úttörő munkát végzett a mélytanulás alapjait adó mesterséges neurális hálózatok kutatásában. A bizottság szerint a hálók a fizikán alapulnak, ezért kapták ezen a területen az elismerést.

nobeldij0.jpg

Munkáik szoros kapcsolatban állnak egymással. A Hopefield-hálózat vizuális és más mintázatok tárolására és az adatok alapján történő rekonstruálására alkalmas mesterséges asszociatív memória. A rendszer hibás vagy sérült minták esetén is működik. A statisztikai fizikából kiinduló Hinton munkái adatok Hopefield-hálózatban történő interpretációjához járultak hozzá. A fizikából vett Boltzmann-gépe, egy felügyelet nélküli tanulással működő mélytanuló rendszer lényege, hogy az adathalmazban megadott jellemzőket keres és ismer fel, képes osztályozni a tárolt mintázatokat, és a tanulás során megismert mintázattípusokat létrehozni.

Munkásságuk adta a 2010-es évek gépitanulás-áttörésének alapjait.

A kémiai Nobel-díj a DeepMind-társalapító, jelenleg a Google mesterségesintelligencia-részlegét (Google DeepMind) vezető, a játékvilágból érkezett és például a legendás AlphaGo programot fejlesztő Hassabis (a második kép közepén) és Jumper AlphaFold munkájának elismerése. MI-modelljük ötvenéves problémát oldott meg: aminosav-szekvenciáik alapján előrejelzi fehérjék összetett szerkezetét. 2020-as AlphaFold2-jük lényegében mind a 200 millió azonosított fehérje szerkezetét prognosztizálja. Az alkalmazást a világ 190 országának több mint kétmillió kutatója használja.

A fehérjék általában húsznál több aminosavból, az élet építőkockáiból állnak. Elsőként, 2003-ban Baker használta úgy a „kockákat”, hogy semmi máshoz nem hasonló, új fehérjék jöttek létre. Kutatócsoportja azóta egyik fantáziafehérjét a másik után alakítja ki, rengeteget segítve gyógyszerek, oltó- és nanoanyagok, kisméretű szenzorok fejlesztésében.

Miért fontos, hogy Kalifornia nem szavazta meg a mesterségesintelligencia-fejlesztést korlátozó szenátusi törvényt?

Gavin Newsom kaliforniai kormányzó megvétózta az amerikai szenátus 1047-es számú törvényét a mesterséges intelligencia szabályozásáról, így a szövetségi államban nem lép érvénybe. A jelenleg az Amazonnál fontos pozíciót betöltő világhírű gépitanulás-szakértő, Andrew Ng örül a kormányzó döntésének, és ki is fejti, miért.

„Győztünk!” – kezdi. A törvény szerinte innovációellenes, komoly csapást mér a nyílt forrású (open source) kezdeményezésekre, és ezért is fontos, hogy a kormányzó a szakértők, mérnökök és aktivisták szavára hallgatott. A nyílt forrású MI védelméért folytatott küzdelem ezzel persze nem ért véget, de közelebb kerültek a diadalhoz.

andrew_ng_1.jpg

A szabályozásnak a tudományon és nem a tudományos-fantasztikumon kell alapulnia – hangsúlyozza Ng. Korábban is kiemelte, hogy a biztonság nevében kidolgozott törvény alapvető félreértése a technológia, az alaptechnológia, és nem egyes alkalmazások megregulázása. Eleve nehéz lenne betartatni, csak az árakat vinné fel, és nem a biztonságot növelné.

Legjobban persze annak örült volna, ha soha nem kerül a kormányzó asztalára. Ellenzői közül sokan a felelős MI szószólói, és régóta, nem a generatív MI berobbanásától beszélnek mesterségesintelligencia-biztonságról. Ng a Santa Fe Intézet komplexitás-elmélet, genetikus algoritmusok és sejtautomata-kutatójára, Melanie Mitchellre hivatkozik, aki szerint maga az „Mi-biztonság” tudományosan megalapozatlan spekulatív kockázatok széles skálájára kiterjedő, szerencsétlen kifejezés, és semmi nem lesz tőle biztonságosabb, ráadásul komoly lehetőség a lobbizásra, hogy egy szűk csoportot még gazdagabbá tegyen, míg mindenki másnak rosszabb lesz.

Newsom szerint a törvény nem az MI-rendszerek empirikus fejlődésének elemzésén, nem bizonyosságokon alapul.

Az MI-közösség több tagja végzett komoly munkát azért, hogy Newsom ne írja alá. Ng Martin Casadót, a szoftveralapú hálózatépítés úttörőjét, Clément Dalamgue-ot, a Hugging Face vezérigazgatóját, Yann LeCunt, a Meta legendás MI-guruját, a mélytanulással foglalkozó és a törvényről mélyelemzést író Chris Langerich-t, Fei-Fei Lit, az MI stanfordi „nagyasszonyát”, a törvény ellen az Y Combinator startup-akcelerátort megszervező Garry Tant, a befektető Marc Andreessent és Roelof Bothát, valamint művészeket, közéleti személyiségeket emelt ki.

Sajnos a társadalom egyes szegmensei agendájuk előmozdítása érdekében, sci-fi narratívákkal támasztják alá az MI és a fiktív szuperintelligencia veszélyeit – zárja sorait Ng.

A mesterséges intelligencia geopolitikája

Mivel az MI nagy valószínűséggel a 21. század egyik legtöbb változást hozó technológiája lesz, hamarosan a nemzetközi politikában is fontos szerepet tölthet be. Államok már használják biztonságuk védelmére, hírszerzésre, nemzetközi kapcsolataik javítására/bővítésére, kereskedelemre, és tisztában vannak azzal, hogy befolyásolni fogja a globális hatalmi dinamikát.

A RAND szerint nemzetek felemelkedése és bukása függhet MI-használatuktól. Fejlett Mi-technológiák exportkorlátozását, szankciókat már tapasztalhatunk, de ez csak a kezdet.

migeopolitika.jpg

Hogyan befolyásolja az MI a jövő geopolitikáját? – teszi fel és igyekszik megválaszolni a kérdést Bernard Marr futurológus.

Az autonóm hadviseléstől az intelligens cyberbiztonságig, az MI-versenyben élenjárók komoly előnnyel rendelkeznek. Jobban meg tudják védeni országukat, például az ukrán ellenállásban is fontos szerepet játszanak a nyugati technológiák.

Az MI szerepe azonban túlmutat a csatamezőn. Növeli a cybertámadások elleni védelmet, segít terrorista tevékenység, kémkedés felderítésében, nemzetközi konfliktusok előrejelzésében, elkerülésükben. Az alkalmazásokkal ugyanakkor be is kell tartani a nemzetközi jogszabályokat, a személyes szféra sérthetetlenségét.

A globális kereskedelemben és üzletben az MI legalább annyira szignifikáns, mint katonai és biztonsági kérdésekben. Az általa generált előnyök politikai feszültségekhez, szankciókhoz és az adott ország versenyelőnyét megőrizni hivatott protekcionista intézkedésekhez is vezet (például az USA és Kína közötti chipháborúban). Az MI-hez nélkülözhetetlen fejlett félvezetőipara miatt Tajvan és Dél-Korea jelentősége már felértékelődött, és a jövőben még fontosabb szerep vár rájuk. A világpolitikát olyan államok MI-fejlettségi szintje is befolyásolhatja, mint az Egyesült Királyság, az Egyesült Arab Emírségek, Izrael, Japán, India, Szingapúr, Franciaország, Németország vagy Hollandia. De maguk a szabályozó intézkedések, mint az Európai Unióé vagy Brazília X-ellenes lépése szintén a protekcionizmus kategóriájába tartoznak.

Globális együttműködés vagy technonacionalizmus? – hangzik Marr zárókérdése.

A protekcionista intézkedésekből és a nemzetvédelmi felhasználás példáiból kiindulva, egyértelmű, hogy soha nem volt sürgősebb igény a nemzetközi együttműködésre. Az MI segíthet kezelni az emberiség súlyos problémáit: klímaváltozást, egészségügyet, növekvő egyenlőtlenségeket. Ha viszont a politikai versengés a mainál is erősebb lesz, aligha a közös érdekek mentén fogjuk hasznosítani a technológia előnyeit.

A technonacionalizmus fenyegeti a gondolatok szabad áramlását, az együttműködést és az innovációt. Ezek nélkül az MI aligha teszi jobbá a világot. Persze a versengés is hajthatja az innovációt, de csak akkor, ha korrekt és nem túlhajszolt. Először viszont globálisan tehetnénk valamit a határokat egyébként is rég átlépő cybertámadások és a dezinformáció ellen.

süti beállítások módosítása
Mobil